Nagy-Britannia útja a tartós gazdasági lemaradás felé

A teljes körű Brexit lekerült a napirendről. A brit kormány most azzal állt elő, hogy az EU-ból történő teljes körű kilépés előtt egy „átmeneti időszakot” szeretne, amelyben az Egyesült Királyság a vámunió része maradhatna, miközben továbbra is hozzájárul az EU költségvetéséhez, illetve betartja az uniós szabályozásokat és bírósági ítéleteket, valamint biztosítja az emberek szabad mozgását is. Ez az időszak legalább két éven át tartana 2019 márciusát (a Brexit-folyamat hivatalos lezárási határidejét) követően, ami lényegében azt jelentené, hogy 2021-ig Nagy

Britannia az EU tagja maradna bármiféle szavazati jog nélkül.

Mindez idő alatt Theresa May kormánya – amely ígéretet tett arra, hogy „egy mély és különleges” kapcsolat kialakítására törekszik majd Európával – megpróbálna egy új „szerződésen alapuló kapcsolatrendszert” kialakítani az EU-val. Nagy-Britanniának azonban igen kicsi esélye lesz arra, hogy ilyen rövid idő alatt egy új szerződést hozzon tető alá az unióval.

A szakadék széle felé

Valójában az Egyesült Királyság 2021-ben továbbra is a szakadék széle felé tart majd, ami az Európával való teljes szakítást jelenti, és nincs olyan alternatív megállapodás, amely a kilépés következményeit enyhítené. Politikai értelemben az időzítés még nagyobb kockázatot jelent May kormánya számára, mint amilyennel ma szembesül a kormányzat, mivel a következő parlamenti választást 2022 júniusáig meg kell tartani. Az Egyesült Királyság így majd megpróbálhatja kiterjeszteni az átmeneti időszakot 2022 utánra. Ahogy a múltbeli tapasztalatokból látszik, amint egy átmeneti időszakot meghosszabbítanak, előfordulhat, hogy az aztán sosem ér véget.

Úgy látszik, az Egyesült Királyság a felé a forgatókönyv felé tart, amelyet három hónappal ezelőtti írásomban vázoltam fel. May végzetes döntése a júniusi előrehozott parlamenti választás megtartásáról lehetővé tette az ellenzéke számára, hogy azt követelje, az Egyesült Királyság hozzon tető alá egy átmeneti megállapodást az EU-val, amely hasonlítana Norvégiának az Európai Gazdasági Térségben (EGT) meglévő tagságához. Az EGT-t 1994-ben eredetileg átmeneti megoldásként hozták létre, hogy annak révén különböző országokat felkészítsenek az EU-csatlakozásra. Miután azonban a norvég polgárok a 11 hónappal később tartott népszavazáson elutasították az EU-tagságot, így az EGT-tagság most már 24 éve tart Norvégia számára.

Senki sem tudja előre megmondani, mi történik majd 24 év múlva. A jó hír azonban az Nagy-Britanniának, hogy az EU lassan már kezd elmozdulni a két vágányon haladó integrációs struktúra felé. Az eurózónának saját maga boldogulása érdekében egy politikai uniót kell létrehoznia. Az eurózónán kívüli országok, mint például Dánia, Lengyelország és Svédország, így egy külső gazdasági gyűrűt alkotnak majd az eurózóna körül. Ezen országok továbbra is az EU belső piacának tagjai maradnak, ám a monetáris és politikai unióban nem vesznek majd részt.

Fanatikus föderalisták

A két vágányon haladó integrációs megközelítés nagyon különbözne a kétsebességes modelltől, amely jelenleg érvényes Európára. Az utóbbiban minden ország elméletileg az „egyre szorosabb unió” felé halad, csak eltérő sebességgel. Egy kétvágányos szcenárióban ezzel szemben Nagy-Britannia könnyedén tudna a külső vágányhoz ismét csatlakozni Norvégia és talán Svájc mellett.

Ami pedig a rossz hírt illeti, egy átmeneti megállapodás elfogadhatatlan lenne az EU kormányai és a brit szavazók számára. Az EU elkötelezett föderalistái minél hamarabb kívül szeretnék látni Nagy-Britanniát, mivel a szigetország a mélyebb integráció ellenzése terén már régóta fedez más országokat, így Dániát, Lengyelországot és Svédországot.

A fanatikus föderalisták mélységesen elutasítják a két vágányon haladó integráció ötletét. Minden EU-tagállamot arra akarnak rávenni, hogy a következő évtizedben vezessék be az eurót, és legyenek részei a teljes körű politikai és fiskális uniónak. Továbbá úgy gondolják – joggal –, hogy ezt a célt könnyebb úgy elérni, ha Nagy-Britannia már nem tagja az EU-nak.

Távoznak Londonból

Az átmeneti időszak azonban nem csodaszer az Egyesült Királyságnak sem. A britek már kezdik látni, hogy milyen gazdasági költségekkel jár majd együtt a Brexit, ahogy a nemzetközi cégek – amelyek egykor az európai ténykedésük központjaként használták Nagy-Britanniát – elkezdték tevékenységeik egy részét máshová áttelepíteni. Ahogy a brit kormány megpróbálja fenntartani az időbeli téren szigorúan behatárolt átmeneti időszakra vonatozó fikcióját, úgy fog ez a folyamat felgyorsulni. Továbbá az EU arra fogja használni az átmeneti időszakot, hogy megváltoztassa saját szabályozásait annak érdekében, hogy a jelentős foglalkoztatást és magas adóbevételeket jelentő cégeknek az EU-ba kelljen áttelepülniük.

Például az Európai Bankfelügyeleti Hatóság és az Európai Gyógyszerészeti Ügynökség már távozik Londonból, ami azt jelenti, hogy ezeknél az erősen szabályozott iparágaknál – mint a pénzügyi szektor és a gyógyszeripar – sok jogi, menedzseri, illetve lobbizással kapcsolatos állás esetében is ez fog történni. Az átmeneti időszak a brit székhelyű nemzetközi cégeket kettős szabályozási teherrel sújtaná: egyszerre kellene megfelelniük a brit és az uniós bürokraták szeszélyeinek.

A norvég modell?

Még tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a hosszú átmeneti időszak ígérete elhalaszthatja a közvélemény hangulatának megfordulását, amire szükség van a Brexit visszafordításához, mielőtt még túl késő lenne. 2019. március 28. után az Egyesült Királyság hivatalosan már nem lesz tagja az EU-nak, amelynek növekedési üteme kezdi lehagyni a brit rátát. Ha Nagy-Britannia valaha is vissza akar térni az unióba, akkor jóval kedvezőtlenebb feltételeknek kell majd megfelelnie, mint jelenleg. Nemcsak nem kapna már visszatérítést az uniós büdzséből, vagy külön elbánást a szociális szabályozások terén, hanem kötelező lenne számára az euró bevezetése.

Még a brit szavazók azon 48 százaléka is, akik az EU-tagság mellett voksoltak, feltehetően elutasítanák ezeket a megalázó feltételeket. Nagy-Britannia így bennragadna egy olyan helyzetben, amely hasonlítana a norvég modellre, de olajkincsek és társadalmi kohézió nélkül. Ahogy azt a Munkáspárt gazdasági kérdésekkel foglalkozó szóvivője mondta: egy félig állandó jellegű, a „norvég modellen” alapuló átmeneti periódus Nagy-Britanniát „vazallus állammá” tenné. Az Egyesült Királyságnak ugyanis továbbra is nagy összegeket kellene befizetnie az uniós büdzsébe, illetve be kellene tartania az uniós jogszabályokat, viszont nem lenne beleszólása abba, hogy miként költik el befizetéseit, és miként fogadják el az unós jogszabályokat.

A következő hónapokban a brit közvélemény feltehetően elkezd rádöbbenni erre a megalázó helyzetre. A norvég modell nem fogja kielégíteni sem az idősebb, vidéki eurofób briteket, sem a fiatal, városi szavazókat, akik meg akarják őrizni az uniós állampolgárság adta jogokat.

A szavazók kezében

Ezen lehangoló kilátások ismeretében a brit szavazók megváltoztathatják a Brexittel kapcsolatos nézetüket, mielőtt a vezetőik végrehajtják az EU-ból való kilépést. Egy efféle átalakuláshoz azonban arra van szükség, hogy az ország átessen egy olyan politikai vagy gazdasági válságon, amely elég súlyos ahhoz, hogy felrázza a közvéleményt a fatalista önelégültségéből. A dolgok mostani állása szerint a britek tartják magukat a kedvelt nemzeti szlogenjükhöz, amely így szól: „Maradj nyugodt, és tedd a dolgod!” („Keep calm and carry on”). Mielőtt a dolgok jobbra fordulhatnak Nagy-Britannia számára, várhatóan rosszabb időket kell majd megélniük a briteknek.

Copyright: Project Syndicate, 2017

www.project-syndicate.org