Hogyan hozzuk be Ausztriát?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 180 pontos versenyképesség-javító programot dolgozott ki, amelyben azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra érjük el Ausztria fejlettségének 80 százalékát. A cél rendkívül ambiciózus, és akár még ösztönző is lehetne, ám azzal tisztában kell lennünk, hogy „mozgó célpontra lövünk”, mivel közben Ausztria is fejlődik. Ráadásul nemcsak azt kell szem előtt tartanunk, hogy Ausztria milyen gyorsan fejlődik, hanem azt is, hogy közben technológiai forradalom zajlik, s a cél elérését az is befolyásolja, milyen gyorsan és hatékonyan tudunk bekapcsolódni e folyamatokba. Mindent összevetve a realitásokból kell kiindulnunk:

hol állunk ma, milyen gyorsan haladunk, eleget teszünk-e azért, hogy nagyobb sebességre kapcsolhassunk?

Nézzünk meg néhány adatot a helyzet elemzésére. Ausztria behozásához a digitális versenyképességben közelítenünk kell az osztrák eredményeket. Az IMD 2018. évi digitális versenyképességi indexe szerint a vizsgált hatvanhárom ország között a digitalizációt jellemző három fő területen messze el vagyunk maradva nemcsak Ausztriától, de Csehországtól és Lengyelországtól is.

A tudásfelkészültség terén Ausztria a 13., Csehország a 38., Lengyelország a 33., mi a 48. helyen vagyunk. A technológiai felkészültség tekintetében kicsit jobb a pozíciónk: a 40.-ek vagyunk, Ausztria a 26., Csehország a 31., Lengyelország a 37. Ahol a legnagyobb az elmaradottságunk, azok a jövőre való felkészültséggel, a társadalom értékrendjével, a bürokráciával, a változtatásra való hajlandósággal kapcsolatos jellemzőink. Ezek azok a tényezők, amelyekre technológiai beruházásokkal nyilvánvalóan nem lehet hatást gyakorolni. E mutatócsoportnál Ausztria a 14., Csehország a 34., Lengyelország a 37., mi pedig az 58.-ak vagyunk.

Hasonló képet fest a szintén frissen megjelent Digitális világ 2017 című elemzés. A hatvan országot vizsgáló tanulmány négy csoportba sorolja az államokat: a kiemelkedők, a hezitálók (halogatók), a gyorsan mozgók és a bajban lévők (lemaradók) csoportjába. „Kiemelkedők” azok az országok, amelyek már ma is jó eredményekkel büszkélkedhetnek, ráadásul dinamikusan haladnak előre. A hezitálók azok, amelyek jó helyzetben vannak, de megtorpantak, lelassult a fejlődésük, lendületet vesztettek. A gyorsan mozgók alacsony fejlettségi szintről indulnak, ám gyors felzárkózásban vannak. A bajban lévők azok az országok, amelyek gyenge eredményeket mutatnak fel, s nincsenek is lendületben a felzárkózás érdekében.

Csehország a kiemelkedők, Lengyelország a gyorsan mozgók, Magyarország és Szlovákia a bajban lévők csoportjában van, azaz fejlettségi szintjük is gyenge, s lassan mozognak ahhoz, hogy a többieket behozhassák. Nyilvánvaló tehát, hogy a versenyképességi (és általában a fejlettségi) felzárkózásunk egyik kulcskérdése a digitális felzárkózás, amely azonban nemcsak gépi, technológiai, telekommunikációs, hanem tudás- és készségbeli felzárkózást is jelent. A tudásfelzárkózást nehezíti, hogy a V4-országok között nálunk a legmagasabb, 20 százalék fölötti a 8 általánost (vagy azt sem) végzettek aránya.

Ez összefügg a területi fejlettségi különbségekkel is. Az Eurostat elemzése szerint, amíg az egy főre jutó GDP-nk EU-s átlaghoz mért szintje 2016-ban országosan 67 százalék, addig ez az érték az Észak-Alföldön 43, a Dél-Dunántúlon 44, és Észak-Magyarországon 45 százalék. Ausztriát a kiegyenlítettebb fejlettség jellemzi. A legalacsonyabb szint Burgenlandé, de az is 88 százalék. A gazdasági-társadalmi felzárkózás fontos feltétele – miként arra az MNB is rámutat – a befektetés a tudásba és az innovációba. Ám itt is a realitásokból kell kiindulnunk. Nem az az elsődleges kérdés, hogy a GDP hány százalékát fordítjuk oktatásra és kutatás-fejlesztésre, hanem az, hogy ezek az értékek egy főre vetítve mekkorák. 2016-ban például Ausztria és Magyarország is a GDP 4,9 százalékát fordította oktatásra. Csak ez az egy főre jutó GDP-hez viszonyítva Magyarország esetében 578, Ausztriánál pedig 1818 eurót jelent.

A kérdés ezek után az, hogy a nyugati szomszédunkhoz képest gyenge humán pozíciónkból ekkora különbséggel miképp tudjuk nem elérni, hanem csak megközelíteni Ausztriát?

A bérfelzárkóztatás fontosságát is jól látja az MNB. A teendőket világosan mutatják a 2017. évi egy főre jutó GDP-adatok. A magyar adat euróban 11 800, s ez 2004-hez, az EU-s csatlakozás évéhez viszonyítva 2300 eurónyi felzárkózás. A lengyel egy főre jutó érték is 11 800, de a lengyelek 2004 óta 4500 euró/fő GDP-emelkedést értek el. Az osztrák érték 37 100, ami 4500 euróval több a 2004-es adatnál.

Elkölteni nyilvánvalóan annyit lehet, amennyivel rendelkezünk. Ez pedig kevesebb, mint amit megtermelünk. Tudniillik 2016-ban Magyarországról tulajdonosi jövedelemként a GDP közel 13,5 százaléka ment ki külföldre (KSH). Ez a tény egy újabb fontos és az MNB által is említett teendőre mutat rá: arra, hogy a gazdaság hazai szeletét, benne a hazai kisvállalkozói szektort, meg kell erősíteni, innovatívabbá kell tenni. A több megtermelt és több itthon maradó érték ugyanis a legfőbb záloga a versenyképesség javításának, a gyorsabb fejlődési ütemre kapcsolásnak. A magasra tett léc tehát jó gondolat, de eléréséhez nemcsak a vállalati szektorban, hanem az állami döntéshozatalban is egyrészt sok innovativitásra, másrészt a mozgó célpontot eltaláló konkrét cselekedetekre lesz szükség.