Általánosan elfogadott tény, hogy a kisvállalati szektor adja a gazdaság gerincét, és fontos szerepe van az innovációk kezdeményezésében, új és tudásalapú munkahelyek létrehozásában. Nemzetközi elemzések azt is kimutatták, hogy válságok idején az elbocsátások kevésbé jellemzők a kisvállalatokra, mint a nemzetközi piacokon működő, ezért a válságnak jobban kitett nagyvállalatokra.
A változásokhoz is jobban tudnak a kicsik alkalmazkodni, mivel kevésbé hierarchikus a szervezeti rendszerük, mint a nagy cégeké, így a külső információk gyorsabban áramolhatnak a szervezeten belül.
Ám ahhoz, hogy egy gazdaságban a kisvállalati szektor említett előnyei érvényre juthassanak, kisvállalatbarát kormányzásra, kevesebb bürokráciára, valamint technológiához és tudáshoz jutási lehetőségekre van szükség.
Hazánkban is napirenden van a kisvállalati szektor helyzete, teljesítménye, és vita van ezek javítási lehetőségeiről, végső soron pedig arról, hogy kinek milyen feladatokat kell elvégeznie ahhoz, hogy a kisvállalati szektor versenyképessége javulhasson. Jó célokat kitűzni és az elérésükhöz hatékony módszereket választani azonban csak akkor lehet, ha objektív képünk van a valóságról. Úgy tűnik, hogy a kisvállalati szektor megítélése nálunk túl kritikus, esetenként a megfogalmazott kritikát nem is támasztják alá a statisztikai adatok.
Ilyen például a kisvállalatok termelékenységével kapcsolatban kialakult vélemény, amely szerint termelékenységük a nagy cégekhez mérve túlzottan alacsony. Az adatok viszont azt mutatják, hogy nálunk nemcsak a kis cégek termelékenysége alacsony, hanem a nagyoké is.
Az Eurostat adatai szerint a magyar nagyvállalatok termelékenysége az osztrákokénak körülbelül a fele. Igaz az is ugyanakkor, hogy a hazai kis cégeké a nagyokénál alacsonyabb, ám ez nemzetközi összehasonlításban nem kirívó jelenség. Ugyanis a kis cégek a fejlett EU-s országokban is kevésbé termelékenyek, mint a nagyok. Ennek egyik oka éppen a méretkülönbség, és az emiatti szervezettségi szintekben meglévő eltérések. De olyan vélemény is van, hogy nálunk túl sok a mikrocég, amelyek kevés hozzáadott értéket állítanak elő – nemzetközi elemzések szerint viszont ez csaknem mindenhol kevesebb, mint a nagyoké.
De nézzünk néhány friss Eurostat-adatot ahhoz, hogy objektívebb képet kaphassunk a hazai kisvállalkozásokról nemzetközi összehasonlításban! Nézzük először a cégek arányát százalékos megoszlásban a V4-országokban, valamint Németországban és Ausztriában!
A cégtípusok számának százalékos megoszlását részletező táblázatban azt látjuk, hogy a nálunk sokkal versenyképesebb Csehországban és Lengyelországban nagyobb a mikrocégek aránya, mint hazánkban. De nagyobb Szlovákiában is, vagyis a V4-eken belül nálunk a legalacsonyabb az arányuk. A fejlett gazdaságú Németországban és Ausztriában viszont alacsonyabb a miénknél. Ennek az az oka, hogy mindkét országban adott volt a történelmi fejlődés lehetősége, a cégek családon belüli továbbadása zavartalan volt, így jutott idő arra, hogy kialakuljon az erős kis- és közepes méretű cégek csoportja.
A foglalkoztatottak cégtípusok szerinti százalékos megoszlását részletező ábrán láthatjuk, hogy a magyarországinál nagyobb a mikrocégekben foglalkoztatottak aránya Lengyelországban és Szlovákiában is. Németország és Ausztria esetében pedig a kis- és közepes vállalatok erőteljesebb foglalkoztatottsági adatait látjuk, ami összhangban van azzal, hogy ezen cégek aránya nagyobb a gazdaságban. A legérdekesebb adat azonban a hozzáadott érték teremtése.
A hozzáadott érték megoszlását cégtípusonként összegző ábrán azt látjuk, hogy a magyar mikrocégek hozzáadottérték-adatai egyáltalán nem rosszak nemzetközi összehasonlításban. A nagyon magas szlovák adat oka egyrészt a mikrocégek nagy aránya, másrészt a mikrocégek nagy arányú jelenléte a nagy hozzáadott értéket előállító informatikai és tudásszektorban. Az azonban nyilvánvaló az adatokból, hogy a foglalkoztatottsághoz mérve azért nagyobb lehetne a kkv-szektor (mikro-, kicsi és közepes vállalatok) együttes hozzáadottérték-előállítása. Ám ennek az oka nem a termelékenység alacsony szintje – ha azt a szokásos módon, az egy munkavállaló által előállított értékkel mérjük.
Az ok a szokásosnál több tényezőt vizsgáló, úgynevezett teljes tényezős termelékenység alacsony szintje. A befolyásoló tényezők között az alacsony technológiai és tudásszint, valamint az esetleges korszerűtlen szervezési-vezetési módszerek a legnyilvánvalóbbak. Ám meg kell jegyezni, hogy a teljes tényezős termelékenységi mutató alacsony szintje az egész magyar gazdaságra igaz.
Az elmondottakból három fontos következtetést lehet levonni. Egyrészt azt, hogy a hazai kisvállalkozások nem teljesítenek kiugróan gyengén nemzetközi összehasonlításban. Másrészt termelékenységük és ezzel együtt versenyképességük javításához nem elegendők a gépi beruházások, hanem sokkal inkább tudásberuházásokra van szükségük. Végül fontos az is, hogy a történelmi különbségekre tekintettel nem indokolt a hazai kis- és közepes cégektől a fejlett országok kkv-szektorának teljesítményét számonkérni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.