Végéhez közeledik a Brexit-történet

Az utóbbi hetekben látványosan felerősödött a brit ellenzéki pártok körében az ellenállás azzal a politikával szemben, ahogy az Egyesült Királyság kormánya a Brexit kérdését kezeli. A Liberális Demokraták, a Skót Nemzeti Párt, a Zöldek és a walesi Plaid Cymru frakcióvezetői az EU Brexit-ügyi főtárgyalójával, Michel Barnier-vel közvetlenül is tárgyaltak, és alapvetően kérdőjelezték meg azt, ahogy a kormányzó párt menedzseli az Egyesült Királyság EU-ból történő kiválását.

Az ellenzéki pártok egyre határozottabban követelik új népszavazás kiírását, erről azonban a kormányzó konzervatívok egyelőre hallani sem akarnak.

Ma még nem tudjuk pontosan, hogy mi lesz a Brexit-történet vége. Bár annak nagyon csekély a valószínűsége, hogy az Egyesült Királyság végül mégsem lép ki az Európai Unióból, az azonban nagyon is kérdéses, hogy az elvileg lehetséges Brexit-forgatókönyvek közül melyik valósul meg.

A legkritikusabb kérdésnek az ír–északír határszakasz jövője tűnik. Jelenleg a brit kormány kitart amellett, hogy az EU vámuniójából is kilép.

Ráadásul Theresa May kormánya átmeneti időre sem fogadja el, hogy a Brexit után az új vámellenőrzés az Ír-tengeren, azaz Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része, a brit sziget között létesüljön. Kétségtelen, hogy a kereken húsz évvel ezelőtt aláírt nagypénteki egyezmény logikája ebben az esetben felülírná a brit korona egységességének elvét. Az is igaz, hogy ami az Európai Unió, ezen belül pedig Írország számára a hosszú és fájó küzdelem után az északír problémára megnyugvást hozó béke pragmatizmusa, az az Egyesült Királyság kormánya számára az ország területi integritásának csorbulása lenne.

Ha pedig ebben a kérdésben nem sikerül konszenzust elérni a brit és az európai álláspontok között, akkor csak a megállapodás nélküli Brexit marad.

A hard Brexittel szemben nemcsak a brit ellenzék tűnik egyre szervezettebbnek, hanem az állampolgári megmozdulások is egyre jelentősebbek. A People’s Vote (a Nép Voksa) kampánycsoport, amelyben ismert közéleti személyiségek és üzleti vezetők is részt vesznek, mind nagyobb tömegeket képes mozgósítani egy új referendum érdekében.

Eközben több egykori vezető brit politikus is határozottan sürgeti a Brexit újragondolását és ehhez kapcsolódóan új népszavazás kiírását.

Ezek a folyamatok nem lebecsülendők, és bár időzítésük megkésettnek tűnik, közvetve hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az Egyesült Királyság kiválása végül viszonylag zökkenőmentes legyen. Ha másként nem, akkor egyedi engedmények formájában, amire legutóbb a brit klíringszolgáltatások szabályozása adott példát.

Sokan azonban hajlamosak megfeledkezni a britek EU-val kapcsolatos, gyakran negatív percepciójáról. Márpedig ez a korábbi népszavazás során perdöntő szerepet játszhatott abban, hogy bár csupán szerény szavazattöbbséggel, de végül a Brexit-pártiak diadalmaskodtak.

Az Egyesült Királyság állampolgárainak ma is jelentős része gondolja azt, hogy az uniós tagság valójában több negatívumot hozott a briteknek, mint amekkora haszonnal járt.

Friss felmérések szerint a britek kevesebb mint harmada van tisztában azzal, hogy az országukban dolgozó, más EU-tagországokból érkezett munkavállalók lényegesen több adót fizetnek be a brit költségvetésbe, mint amekkora mértékű szociális és egészségügyi ellátásban, juttatásban részesülnek onnan.

A britek abszolút többsége szilárdan hiszi azt is, hogy az EU-tagországokból jövők miatt megnőtt a bűnözés a szigetországban, miattuk romlott az egészségügyi ellátás színvonala, és emelkedett a munkanélküliség is. Hiába cáfolják mindezt az elemzések, a Brexit története elsősorban nem a szakpolitikai evidenciák, hanem az ördögi hiedelmek keletkezésének és fennmaradásának története. Önmagukban keveset számítanak tehát a mégoly alapos elemzések is, ha nem veszik figyelembe a karaktergyilkosságra hajlamos populista politikai szereplők és a média, különösen az állampolgárok véleményét erősen formáló bulvár (tabloid) média teremtő erejét.