Jóslatok igazsága

Néhány hete jelent meg az Éghajlat-változási Kormányközi Testületnek (IPCC), az ENSZ klímával foglalkozó nemzetközi társaságának drámai jelentése. Ebben – többek között – azt állítják, hogy ha folytatódik bolygónk légkörében az átlagos hőmérséklet emelkedése, megállíthatatlanul negatív folyamatok következhetnek be. Konkrétan, ha 2040-ig, tehát alig két évtized múlva további 1,5 fokkal nő bolygónk átlaghőmérséklete, akkor rendkívül súlyos következményekkel leszünk kénytelenek szembenézni. Ennek elkerülése érdekében tudatosan nagyon radikális eljárásokkal és szabályokkal mihamarabb redukálni kell a káros gázok, elsősorban a szén-dioxid és a metán, valamint a kibocsátott részecskék mennyiségét.

Különben égszakadás, földindulás, a fejemen egy koppanás. Ám félre a tréfával! Ma úgy tetszik, hogy az intelem nehezen indukál igazi változásokat. Erre utal a legújabb jelentés, amely ugyancsak tekintélyes, megbízható forrásból, a Nemzetközi Energiaügynökségtől (IEA) származik. Eszerint:

A rendelkezésre álló adatok szerint az energiatermeléssel és -felhasználással kapcsolatos kibocsátás Észak-Amerikában, az Európai Unióban, valamint a csendes-óceáni és ázsiai térség fejlett országaiban ötévi csökkenés után 0,5 százalékkal emelkedik idén a tavalyihoz képest.

Nem túl nagy növekmény ez az érték, ám mégsem legyinthetünk rá. Merthogy a mielőbbi csökkenés a cél. Másrészt, mert éppen azokból az országokból származó érték, amelyek – technikai fejlettségüket és anyagi jólétüket tekintve – leginkább képesek a kibocsátásaik csökkentésére. Igen ám, de éppen ezekben az országokban a legnagyobb az abszolút és a fajlagos, tehát az egy főre vonatkoztatható fogyasztás, mind a villamosenergia-felhasználásban, mind a közlekedésben.

Holott ezek az országok élen járnak az új műszaki megoldások alkalmazásában. Emellett arról sem feledkezhetünk meg, hogy a fejlődő országok kibocsátása még kedvezőtlenebb. A napokban jelent meg például egy megrendítő összefoglaló az Economistban a létszámában ijesztően növekvő India szennyezéseiről. Delhiben, a hatalmas ország második legnépesebb váro­sában, amelynek lakossága jóval felülmúlja a magyar népességszámot (12,8 millió, de az elővárosokkal együtt mintegy 22 millió fő), a légszennyezés és a nem kielégítő víztisztaság következtében ijesztően magas a halálozások száma. Nem kevésbé ijesztők a trendek.

Indiában a szén-dioxid-kibocsátás 2000 és 2016 között évente 6 százalékkal (!) nőtt, miközben a világátlag évi 1,3 százalék. Még Kínában is jobb a helyzet, az ország átlaga évi 3,2 százalék.

Ha csak az energetikát nézzük, akkor látható, hogy a széntüzelésű erőművek a legfőbb károsgáz- és részecskebocsátók. Mégis, hiába a megújuló energiahordozókkal működő erőművek gyors terjedése, egyelőre nem tudják kiváltani a káros kibocsátásokért felelős fosszilis energiahordozókat. Márpedig a IPCC által jelzett 2040-es évtől már mindössze két évtized választ el bennünket. Kétségtelen, hogy a fejlett országokban vannak biztató folyamatok is. A fejlett gazdaságok energetikai kibocsátása jelentősen, 3 százalékkal csökkent az elmúlt öt évben, a globális átlagot nyilván a fejlődők rontják. Ugyanakkor a fejlődő országok jelentős részében próbálnak erőfeszítéseket tenni.

Például Kínában és Indiában is terveznek és építenek a légszennyezés szempontjából tiszta atomerőműveket, és nagy erőkkel bővítik a megújuló forrásokat – főleg vízerőműveket építenek.

Mennyire jogosak a katasztrófa-forgatókönyvek? Amikor olvastam a IPCC jelentését, odamentem a könyvespolcomhoz, és levettem egy, a sok forgatástól megviselt könyvet. 1971-ben adták ki ezt az óriási feltűnést és heves vitákat kiváltó jelentést. The Limits to Growth (A növekedés határai) a címe. Az 1968- ban alapított, jeles tudósokból és vállalati felső vezetőkből álló, multinacionális és multikulturális Római Klub megbízásából készült tanulmány világunk jövőjét próbálta meg nagy számítógépes modellekkel leképezni.

Rendkívül borús kimeneteleket vázolt föl: az exponenciális növekedés következtében elszennyeződik a bolygónk, kifogynak a fontos nyersanyagok, drámai következmények elé nézhetünk. Azóta mintegy fél évszázad telt el, és a jóslatok döntő része szerencsére nem következett be. Holott az emberiség létszáma valóban drámai módon növekszik, már most megközelíti a nyolcmilliárdot.

Mennyire tekinthetjük a IPCC jelentéséből származó drámai jóslatokat valós fenyegetésnek? Mennyire betarthatók az elvárt korlátozások, például az, hogy a globális szén-dioxid-kibocsátást 2025-ig évente egy százalékkal kell csökkenteni? Mennyire egyezik a tudományos modellezés és a vázolt követelmény az üzleti világ, a vállalatcsoportok és nem utolsósorban az egyes országok és régiók politikai törekvéseivel? Ezekre a kérdésekre a választ az elkövetkező évek fogják megadni.

Mindenesetre e komor jelzéseket nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert rendkívül átfogó tudományos elemzésen alapulnak.