Kettős fogolydilemma a Brexit-folyamat

A Brexit egy sajátos sakkjátszma, amelyben a két fél nem egyforma bábukészlettel indul, és bizonyos lépéseket csak az egyik partner tehet meg. Az is előfordul, hogy a világos vagy a sötét egymás után többször is léphet, amíg a másik várni kényszerül. Nem világos a csata elején, hogy mi jelzi majd, hogy az egyik vagy a másik fél előnyt szerzett, és hogyan dől el a végső összecsapás. Sőt, azon is el kell gondolkodnunk, hogy egyáltalán hányan játsszák ezt a menetet. Hogyan lehetne egy ilyen sakkparti győztesét előrejelezni?

A matematika és közgazdaságtan határterületén található játékelmélet sem képes erre, de a lehetséges kimeneteket meghatározhatja, és segít megérteni, hogy mi zajlik.

A játékelmélet alapjait Neumann János fektette le még a húszas években, majd John Nash folytatta a munkát, tragikus sorsára az Egy csodálatos elme című filmből emlékezhetünk. A tudományágat ma a biológia, a pszichológia, a mesterséges intelligencia kutatása és a közgazdaságtan is sokszor segítségül hívja: a Brexit esetében eddig sikeresen.

A brit népszavazás után sorra láttak napvilágot a játékelméleti elemzések, amelyek világosan megmutatták, hogy mennyivel rosszabb helyzetből indul Nagy-Britannia a tárgyalások során, mint az Európai Unió. A kutatások sokat magyaráztak abból, hogy miért viselkedett a brit tárgyalópartner időnként süketen és vakon, a megszokottnál jóval agresszívebben hajtogatva saját követeléseit – mintha nem lenne vesztenivalója, miközben az unió a negligencia és a halogatás stratégiáját alkalmazta.

Korai modellek megmutatták, hogy ha a britek elutasítják az EU ajánlatát, s kilépnek az unióból, az a lehető legkevesebb haszonnal jár.

Ennek alapján a brit stratégia egyértelműen azt az eredményt hozta, hogy bármilyen üzletet ajánljon az unió, azt el kell fogadnia, érdemes tehát a határokat feszegetni – szó szerint és átvitt értelemben is. A játszmának megfelelően viselkedett mindkét fél, egészen odáig, amíg teljes patthelyzet alakult ki 2018 őszére, mert a valós tárgyalás helyett az egyik fél halogatott, a másik követelt.

Tavaly október végén a Bruegel kutatóintézet figyelmeztetett, hogy a tárgyalások kezdenek a híres fogolydilemmára emlékeztetni.

Ebben a helyzetben két foglyot egymástól elválasztva igyekszünk vádalkut kötni. Ha az egyik vall, ő szabadul, a másik súlyos büntetést kap, ha mindketten vallanak, feleannyi időre kerülnek rács mögé. Ha egyikük sem adja be a derekát, elenyésző büntetéssel megússzák. A játszmában a tárgyaló feleknek megéri nem kooperálni, s ezzel egy olyan kimenetbe juthatnak, amely mindkét félnek a legrosszabb. A második legjobb megoldás az együttműködés, ahol csökken az egyéni előny, de még mindig kedvező forma. Az elmélet várakozásainak megfelelően a politikai tárgyalások is fordulatot vettek, és vitatható formában, de összeállt egy tervezet.

A fő kérdés, hogy a May-megállapodás parlamenti elutasítása után a következő időszak milyen kimeneteket tartogat számunkra. Richard Fairchild, a Bathi Egyetem professzora szerint a belpolitikai játék most három eltérő stratégiát jelenít meg. Elfogadhatják a módosított May-megállapodást, vagy elutasíthatják azt, és lecserélhetik a miniszterelnököt egy alkalmasabbnak látszóra (amelybe beleférhet egy előrehozott parlamenti választás), vagy a no-deal megoldás marad, más nem lévén. Legyen a megoldás túl kemény, akkor az EU nem fogja elfogadni, vagy túl puha, akkor pedig a brit lakosság torpedózza meg. A játékelméleti megközelítés Fairchild véleménye szerint egyértelműen mutatta, hogy más tárgyaló sem tudna jobb megállapodást hozni Brüsszelből. A valóságban két kompromisszumra lenne szükség: az egyik Nagy-Britannia és az unió között, a másik pedig az éppen aktuális miniszterelnök és a személyéből következő ellenzék között.

A gyakorlatban nem egy, hanem két fogolydilemma játszódik horizontálisan.

Brit oldalról a nemzetközi fogolydilemmában három opció körvonalazódik, az első a norvég modell megspékelve néhány extrával, amely Theresa May tárgyalásaiból fakad. A gond az, hogy március 29-ig ezt már esélytelen végigvinni. Ezért az első opció hozza magával az 50-es cikkely elhalasztását. Azonkívül, hogy az Európai Unió részéről ennek várhatóan nem lesz akadálya, már csak a keményvonalas brexiteseket kell meggyőzni az előnyeiről. A harmadik verzió, amely szerint a britek megegyezés nélkül távoznak, a fogolydilemmában az a kimenet, amikor mindkét fél veszít. Nem keveset, ezért most valószínűbbnek látszik a hosszabbítás.

Ne legyenek illúzióink, ekkor sem javul a helyzet, mert az eddig látszólag egységesen tárgyaló Európai Unió részéről két újabb határidő közelít. Egyrészt idén májusban EP-választások lesznek, másrészt 2020 végével életbe kell léptetni az új többéves pénzügyi keretrendszert (MFF). Most úgy látszik, hogy az államok, mivel bizonytalanok az együttműködés jövőjével kapcsolatban, a „minél kevesebbet beleadni, minél többhöz hozzájutni” stratégiát követik majd.

A European Policy Centre véleménye szerint röviden felvázolható a helyzet, ha nem sikerül egyezségre jutni az MFF-fel kapcsolatban:

a nettó haszonélvezők többet vesztenek, mint a nettó befizetők, ezért nekik érdemes engedékenynek lenniük.

Ám az Európai Parlament felállítása előtt hiábavaló lenne folytatni az egyeztetéseket, s az is előfordulhat, hogy egészen a német elnökségig kell majd várni (2020 második fele), hogy az európai országok valódi megállapodásra jussanak, és ismét ráérjenek a brit kilépésre figyelni.