A megállapodás nélküli Brexittől a Brexit nélküli megállapodásig

Az aacheni szerződés nemrégiben történt aláírásával Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár felújította a francia–német barátsági szerződést, illetve egy fontos és szükséges, előremutató lépést tettek Európa érdekében. Az Egyesült Királyságot azonban nem kellett volna kihagyni.

Az Egyesült Királyság Európa integráns része, mivel az EU második legnagyobb gazdasága.

GDP-je akkora, mint a 19 legkisebb EU-tagállam gazdasága együttvéve. A brit kilépés így alapjaiban rengetné meg Európát, és rombolná le a II. világháború utáni

európai rendet.

Érdemes emlékezni arra is, hogy 1963-ban a Bundestag egy olyan preambulummal egészítette ki az Élysée-szerződést, amely kimondta: Németország reméli, hogy Nagy-Britannia a jövőben az Európai Gazdasági Közösség tagja lesz. 1973-ban ez meg is valósult. Hasonló gesztus ma is helyénvaló lenne.

Most, hogy a Theresa May brit kormányfő által kitárgyalt kilépési szerződést nagy többséggel leszavazták a brit alsóházban, ismét minden opció szóba jöhet. A Brexit fenyegető tragédiáját az utolsó pillanatban is meg lehet akadályozni. Ne felejtsük el: a brit kilépés az EU-nak a világgal, különösen a külkereskedelemmel szembeni alapvető nyitottságát veszélyeztetné, amelyből minden tagállam, nem csak Németország húz hasznot. Egyben a Brexit egy új biztonsági kockázatot is hordoz, miután Európa elveszítené két atomhatalma közül az egyiket egy olyan időszakban, amikor Donald Trump amerikai elnök aláássa a NATO kohézióját.

Az Egyesült Királyság vagy az állami integritását, vagy az észak-írországi békét biztosító keretrendszert veszítené el.

A Brexit ugyanis megköveteli, hogy Észak-Írország új határt építsen ki vagy Írországgal, vagy Nagy-Britanniával szemben.

Az Észak-Írország és Írország közötti határ valószínűleg újra működésbe hozná az IRA-t, ami a polgárháború kiújulásával fenyegetne. Az Észak-Írország és Nagy-Britannia közötti határ az Egyesült Királyság felbomlását vetítené előre, különösen, ha Skócia felújítaná függetlenségi törekvéseit.

Mindeközben sok EU-politikus azt próbálja kitalálni, mivel lehetne meggyőzni a brit parlamentet, hogy ratifikálják a May által tető alá hozott szerződést. Ez bosszantó. Miért kellene Nagy-Britannia EU-ból való kilépésére fókuszálni, amikor arra is lehetne összpontosítani, hogy egy, a bennmaradásra vonatkozó ajánlattal álljanak elő? Nyilvánvaló, hogy az utóbbi szcenárió jóval kedvezőbb lenne Európa számára.

Az EU felajánlhatna egy olyan megállapodást, amelynek tárgyalását onnan folytathatnák, ahol a korábbi brit kormányfővel, David Cameronnal abbahagyták a Brexit-népszavazás kiírása előtt. Cameron fő követelése az volt, hogy csökkentsék az EU-n belüli, az

európai jóléti államokba irányuló migráció vonzerejét. Igaza volt. Ha az emberek azért mennek egy másik országba, hogy ott többet keressenek, akkor az elosztásra kerülő torta nagyobb lesz, ha pedig a szociális juttatások vonzzák őket, akkor ez a torta kisebb lesz.

Miért nem egy olyan rendszer alakult ki, amelyben a migránsok célállamai, illetve származási országai osztoznak a migránsok szociális juttatásainak költségén? A befogadó országok fedeznék a munkanélküli-segélyt, a táppénzt és a nyugdíjat, míg a származási országok állnák a foglalkoztatási viszonyhoz nem kapcsolódó juttatásokat, így az otthon maradó gyermekek után járó támogatásokat, valamint azon migránsok utáni juttatásokat, akik túl öregek vagy betegek ahhoz, hogy a befogadó országban dolgozzanak. Egy ilyen megoldással win-win szituáció alakulna ki: csökkentené a jóléti országok destruktív hatású vonzerejét, illetve arra késztetné a briteket, hogy felemelt fejjel átgondolják a kilépésre vonatkozó döntésüket.

Melyik a fontosabb: az az elv, hogy a befogadó országok állják az összes szociális juttatást, vagy az, hogy az Egyesült Királyság az EU tagja maradjon? A válasznak egyértelműnek kellene lennie azok számára, akik valóban elkötelezettek az európai integráció iránt.

Copyright: Project Syndicate, 2019

www.project-syndicate.org