Vitathatatlan, hogy az utóbbi száz év talán legnagyobb gazdasági visszaesése ellenére jól megy a Facebook szekere.
A világ legnagyobb közösségimédia-vállalata az idei második negyedéves pénzügyi jelentés szerint 287 millióval, 2,7 milliárdra növelte havi szinten aktív felhasználói bázisát, miközben a hirdetési bevételei 10 százalékkal, 18,3 milliárd dollárra emelkedtek a tavalyi év azonos időszakához képest.
Ez egyértelmű üzleti siker, pláne, ha figyelembe vesszük a céget sújtó bojkottot, amelynek keretében ezernél is több brand – köztük olyanok, mint a Disney, a Coca-Cola vagy éppen a PlayStation – vette le hirdetéseit a platformról, mivel szerintük a Facebook nem tesz eleget a gyűlöletbeszéd, illetve az álinformációk terjedése ellen.
A Facebook elleni hadjárat idén májusban vette kezdetét, amikor Mark Zuckerberg vezérigazgató nem csinált semmit Donald Trump bejegyzésével, amelyben az amerikai elnök éleslőszer használatával fenyegetett a fekete George Floyd halála miatt kirobbant antirasszista tüntetések alatt kibontakozó fosztogatások kapcsán.
Jack Dorsey Twitter-vezér máshogy látta a helyzetet: a Twitter, bár nem törölte a kérdéses posztot, de lehetetlenné tette annak lájkolását és kommentelését, illetve korlátozta a megoszthatóságát, mivel a poszt „megsértette az erőszak dicsőítésének tiltására vonatkozó Twitter-szabályokat”.
Zuckerberg borítékolhatóan nem értett egyet vele, szerinte a közösségimédia-cégeknek nem lenne szabad „az igazság döntőbíráiként” működniük.
Véleményem szerint azonban Zuckerberg itt nem a szabad véleménynyilvánítás eszméjének – amelynek természetesen megvannak a korlátai, amikor az mások testi épségét veszélyezteti – védelmében lépett fel, hanem teljesen logikus üzleti érdek miatt.
A Facebook kétoldalú platform: az egyik oldalon ülnek a felhasználók, a másikon pedig a hirdetők.
Az üzleti modell lényege, hogy a platform releváns tartalmat nyújtva megszerezze a felhasználók (véges) figyelmét, a túloldalon pedig szintén releváns felhasználói adatokat kínálva bezsebelje a hirdetők pénzét.
A cég üzleti érdeke, hogy elősegítse a tartalom gyártását – amely mellé hirdetéseket lehet kapcsolni –, valamint tökéletesítse a célzott hirdetések pontosságát a felhasználók adatai és interakciói alapján.
Emiatt pedig maximalizálnia kell mind a felhasználók közötti interakciók, mind pedig a felhasználók számát. Az így hólabdaként növekvő adathalmazt pedig nagyon drága lenne pontosan monitorozni és szűrni – nem véletlen tehát, hogy Zuckerberg ezt nem szeretné.
A felhasználói bázis növelése egyúttal szükségessé teszi, hogy a Facebook ingyenes legyen – ahogy Zuckerberg egy 2018-as kongresszusi meghallgatás során kijelentette, a cég csak így tud elérni több milliárd felhasználót. Ugyanakkor tényleg ingyenes-e a Facebook?
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint nem: a GVH tavaly decemberben 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a céggel szemben, mivel az jogsértő módon ingyenesként hirdette szolgáltatását.
A GVH szerint a Facebook látszólagos ingyenessége eltereli a „fogyasztó figyelmét az általa vállalt ellentételezésről”, vagyis az adataink átadásáról, valamint „kockázatmentességet, kötelezettség nélküliséget sugall”, miközben a valóságban többszintű és nem teljesen átlátható elköteleződéssel jár a felhasználó számára.
Online aktivitásunk és személyes adataink szolgálnak fizetségként, explicit árcédula hiányában azonban ez nem egyértelmű.
Egyet kell értenem a GVH döntésével, ugyanakkor úgy látom, ennél nagyobb árat fizetünk a Facebook használatáért. Ahogy a Cambridge Analytica-botrány megmutatta, a Facebook sajnos egy meglepően hatékony eszköz preferenciáink megváltoztatására.
Az átláthatatlan és sokszor hamis, célzott politikai hirdetések – amelyek gyakran a szavazók távolmaradására buzdítanak – demokratikus szempontból messzemenően károsak. Bár az adatok megfelelő védelmének hiánya is nagyon sok kérdést vet fel, alapvetően itt az adathalmaz az, ami felkelti a rosszindulatú szereplők figyelmét, és teszi sebezhetővé a közösségi hálót.
A probléma pedig az adatok exponenciális növekedése miatt az üzleti modellbe van kódolva.
A Facebook gyakran hangoztatja, mennyire fontos „összehozni az embereket” – ugyanakkor a közösségi oldalak valószínűleg csak egyre távolabb löknek minket azoktól, akikkel ütközhet a véleményünk.
Egy kanadai–amerikai kutatócsapat szerint a Twitteren szinte mindenki csak a saját politikai nézeteivel megegyező információkat fogyaszt – ez az úgynevezett visszhangkamrahatás, amely jellemző bármely célzott hirdetésekre épülő közösségimédia-platformra, így a Facebookra is. Az ellentéteken átívelő diskurzus ebben a környezetben gyakorlatilag nem létezik.
Az ilyen platformok használatának azonban a mentális egészségünk látja leginkább kárát. Ahogy említettem, a Facebook célja a figyelmünk megszerzése – ez pedig nem nehéz.
Régóta tudjuk, hogy a lájkok és megtekintések színes-szagos számlálói hasonlóan működnek, mint bármely más függőség: gondosan adagolt dopaminlöketek tesznek róla, hogy a „még öt perc” még egy óra legyen.
Tristan Harris szerint, aki korábban a Google-nál az etikus dizájnnal foglalkozott, ez nem hiba, hanem funkció: az okostelefonok tervezésénél elsődleges szempont az emberi pszichológia gátlástalan kiaknázása.
Ennek pedig óriási társadalmi terhe van. Ahogy a brit közgazdász, Noreena Hertz The Lonely Century című könyvében kifejti,
az online tér magányossá tesz minket, mert ellopja a figyelmünket szeretteink elől.
Tari Annamária pszichológus szerint az állandó online jelenlétnek leginkább a gyerekek látják kárát, mivel nem tud kialakulni bennük a való élethez elengedhetetlen empátia és érzelmi intelligencia, viszont evés- és testképzavar sajnos annál könnyebben kialakul.
Ezek miatt nem meglepő tehát, hogy a mai fiatalok lényegesen kevesebb időt töltenek a barátaikkal, mint korábban, miközben kevésbé boldogok, szorongóbbak, és jellemzőbb náluk az öngyilkossági hajlam. Fontos hangsúlyozni, hogy a hivatkozott szakirodalom jellemzően csak korrelációt állapít meg a túlzott közösségimédia-használat és a mentális problémák között.
Ugyanakkor van már olyan kutatás, amely szerint megvan az ok-okozati viszony:
a kevesebb online eltöltött idő boldogabbá tesz.
Összegezve, a demokratikus választások befolyásolása, a velünk egyet nem értőkkel való párbeszéd hiánya és mentális egészségünk pusztítása mind-mind úgynevezett negatív externália: hasonlóan a dohányzáshoz, ezek valós társadalmi költségek, amelyeknek – piac hiányában – nem látjuk az árát.
A GVH jól döntött: a Facebook használata nem ingyenes. Nagy árat fizetünk érte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.