Fenntartható jövő a világjárvány után

Vállalati fenntarthatóság – sokszor lerágott csont ez a kifejezés, egy vállalatvezető számára azonban komoly tartalommal rendelkezik, különösen, ha az illető az energiaszektorban tevékenykedik. Számomra a fenntarthatóság annak a paradigmája, hogy úgy és csak annyit fogyasztunk és termelünk, amennyit nagyobb gazdasági-társadalmi feszültségeket elkerülve lehetséges. Ha a mindennapi életünkben elkezdünk okos döntéseket hozni, az hatással lesz a munkahelyi dönté­seinkre is. És ha a választásainkat – és a felmerülő alternatívákat – megvitatjuk egymással, bevisszük a közbeszédbe, akkor az igazán fontos döntések meghozói sem tudnak elhajolni a fenntarthatóság gondolata elől.

A fenntarthatóság egyik fontos mérföldköve a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, amely az egyén, a vállalatok, de a döntéshozók, kormányok felelőssége is. A párizsi megállapodás rögzítette azokat a klímacélokat, amelyeket az egyes államok magukra nézve vállalhatónak tartanak.

A pillanatnyi helyzet azonban nem túl rózsás, a globális nettó nulla szén-dioxid-kibocsátás megvalósítása és a párizsi megállapodás 1,5 Celsius-fokos klímacéljának elérése érdekében évi 11,7 százalékos dekarbonizációra van szükség, ez közel ötszöröse a 2020-ra elért értéknek.

A PwC a közelmúltban publikálta Net Zero Economy indexét, amely szerint az energiafelhasználás és a szén-dio­xid-kibocsátás jelenlegi üteme mellett már ennek az évtizednek a végére kimerül az egész évszázadra számított globális karbonköltségvetés. Az index az elmúlt tíz évben a gazdasági növekedést és az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátási adatokat modellezte a párizsi megállapodás célkitűzéseinek eléréséhez szükséges mutatók tükrében. A mutató azt követi nyomon, hogy a gazdaságok mennyire képesek elválasztani a gazdasági növekedést az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás növekedésétől.

Az látszik az adatokból, hogy

2020-ig továbbra is a fosszilis energiahordozók túlsúlya érvényesült világszerte, az energiafelhasználás növekedésének 57 százalékát a földgáz és a kőolaj fedezte.

Az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás 0,5 százalékkal emelkedett a globális energiafelhasználás 1,3 százalékos növekedése mellett. 2019-ben ugyanakkor 2016 óta először csökkent a szénfelhasználás (0,6 százalékkal). A kőolaj és a földgáz felhasználása azonban egyenletesen (0,8, illetve 2,0 százalékkal) bővült. A megújuló energiaforrások közül rekordmértékben nőtt a szél- és a napenergia felhasználása (12,1, illetve 23,8 százalékkal), összességében azonban ezek a megújuló energiaforrások a globális energiafelhasználás mindössze 11 százalékát tették ki.

A rendelkezésre álló legfrissebb, 2019-re vonatkozó éves energiatermelési és gazdasági adatok szerint javult az előrehaladás a gazdasági növekedés és az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás növekedésének szétválasztása terén.

A gazdaság 2019-es 2,9 százalékos bővülése mellett világszerte 0,5 százalékkal nőtt az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás, ami az előző évhez viszonyított szénintenzitás 2,4 százalékos csökkenését jelentette.

Ez meghaladja az elmúlt két évtized dekarbonizációs szintjét (átlagosan évi 1,5 százalék), azonban továbbra is jelentősen elmarad a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fok alatt tartásához szükséges értéktől.

A kitűzött klímacélok elérése ugyan nem lehetetlen, de az előttünk álló évtizedben hatalmas fejlődésre lesz hozzá szükség a technológiai fejlesztések, beruházások terén, és persze elengedhetetlen hozzá a fogyasztói magatartás változása is. A változásoknak érinteniük kell a gazdaságot éppúgy, mint a kormányzati és a társadalmi szektort. Ennek a szempontnak pedig meg kell jelennie a járvány utáni gazdasági helyreállítási programokban is. A „zöldcélokat” már a tervezésnél figyelembe kell vennünk annak érdekében, hogy a válság után se térjünk vissza azokhoz a korábbi folyamatokhoz, amelyek hátráltatják a fenntarthatósági célok elérését.