BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az írek hamarosan újra szállítanak sertéshúst

Írországban az egészségügyi hatóságok, a sertéstermelők és a feldolgozók nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy mielőbb újra beindulhasson a szokott ütem szerinti a vágás, a feldolgozás és a szállítás.

A termelők ottani szövetsége eközben legalább 100 millió eurós kártalanítási becslést tett közzé, amit az ágazatnak állnia kell, ehhez máris kérték a kormány sürgősségi támogatását.

Az ír kormány még szombaton rendelte el, hogy vissza kell vonni az üzletek polcairól és az éttermek kínálatából a helyben előállított sertéshúsból készült termékeket, mert egyes tételekben dioxin nevű mérgező anyagot találtak.

A szennyezett szállítmányokból akár 20-25 ország is kaphatott, ezeknek a forgalomból való kivonását szintén elrendelték. Utóbb az ottani élelmiszer- és állategészségügyi hatóságok megállapították, hogy az ország 500 sertéstelepéből mindössze 10 olyan van, ahol a – már kis koncentrációban is erősen mérgező - dioxint tartalmazó takarmányt adtak az állatoknak. A Reuters figyelmeztetése szerint a vegyület – bizonyos koncentráción felül és hosszabb ideig tartó kitettség esetén – rákkeltő hatású lehet, bár ennek kockázatás az adott esetben rendkívül alacsonynak minősítették. Írországban az utóbbi időben naponta 10 ezer sertést vágtak, a hatóságok most máris keresik annak módját, hogy miként lehetne ezt mielőbb újrakezdeni.

Ehhez először meg kell győződni arról, hogy csak azokról a telepekről kerüljenek állatok a vágóhidakra, ahol garantálhatóan szennyezéstől mentes takarmányt használtak fel. Emellett ki kell dolgozni egy megfelelő címkézési rendszert, amellyel igazolni lehet, hogy a tétel már a korábbi – esetleg szennyezett – szállítmányok kivonása és az ellenőrzések megszigorítása után került a boltokba. A termelők abban bíznak, hogy a kritikus telepek és takarmány-szállítmányok azonosítása után, már a hét közepén újra lehet kezdeni a munkát.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.