BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megy az ütök-kapok az IMF-szerződés miatt

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának szerdai ülésén a kormánypárti képviselők vitatták a 2008-as IMF-szerződés körülményeit, a 2008-as első részlet gyors lehívásának szükségességét, a szocialisták védték az akkori hitelmegállapodást.

Selmeczi Gabriella (Fidesz) azt vitatta, számolt-e az akkori kabinet, hogy a későbbi, a 2009-re vállalt makrogazdasági pálya megszorításokat hozhat, felmerült-e a kormányüléseken, hogy ezeknek a megszorító intézkedéseknek vannak-e alternatívái. Felvetette: foglalkozott-e azzal az akkori kormány, elrontottak-e valamit, hogy 2008-ban az ország ilyen sebezhető állapotba került. Kiemelte: sokan rámutattak már arra, hogy az eladósodottság volt az oka a sebezhetőségnek, de nemcsak az államháztartás adósodott el nagymértékben, hanem a háztartások is.

Aradszki András (KDNP) szerint az ország finanszírozási lehetőségei, az államadóság kezelése nem indokolta az akkori IMF-hitel gyors felvételét.

Kovács Tibor (MSZP), a bizottság alelnöke szerint a szerdai bizottsági ülést nem szakmai okokból, hanem a politikai céllal hívták össze, és sajnálatát fejezte ki azért, hogy ebben "partner volt az ÁSZ". Arra is felhívta a szocialista honatya a figyelmet, hogy az államadósság szintje 2001 óta emelkedett folyamatosan, és szerinte meg kellene azt is vizsgálni, hogy 2011-ben miért jelezte a kormány az IMF-nek, újabb hitelkeretről szeretne megállapodni a nemzetközi pénzügyi intézménnyel.

Tukacs István (MSZP) szerint az akkori kormány az adott helyzetben a válság súlyosabb következményeinek elhárítása érdekében kötötte meg az IMF-megállapodást.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.