Az SPD-n belüli konzervatív képviselői csoport ragaszkodik ahhoz, hogy a megalakuló német koalíciós kormányban szociáldemokrata legyen a szövetségi pénzügyminiszter. Ezt a csoport szóvivője, Johannes Kahrs nyilatkozta a Handelsblatt német üzleti lap online szolgálatának. Ha ugyanis a CDU állítja a kancellárt, akkor az SPD-nek joga van arra, hogy a pénzügyminisztérium élére válasszon - tette hozzál.
Ez a tárca az egyetlen olyan úgynevezett vétóminisztérium, amely közösen alakítja a szakminisztériumok költségvetését és ez a tárca illetékes európai és euróövezeti ügyekben.
Ezzel szemben a hivatalban lévő pénzügyminiszter, Wolfgang Schaeuble kijelentette, kész arra, hogy továbbra is hivatalban maradjon a tervezett nagykoalícióban. Ha a kancellár asszony felajánlja neki ezt a tisztséget, "akkor ezt nem utasítanám el" - hangoztatta a Handelsblatt csütörtöki számának nyilatkozva. Előbb azonban meg akarja várni, vajon a koalíciós szerződés alapot jelent-e majd egy szilárd pénzügyi politikához. "Nézetem szerint ennek a feltétele teljesült" - tette hozzá.
Előzőleg a CDU főtitkára, Hermann Gröhe aláhúzta, hogy az uniós pártok igényt tartanak a pénzügyminiszteri poszt betöltésére. Az SPD részéről pedig Peer Steinbrück volt kancellárjelölt azt tanácsolta a pártjának, hogy szintén tartsanak igényt ezen tisztség betöltésére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.