BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MÁV: először jelentett be részleteket Lázár János a vasútfejlesztési programról – tengernyi pénzt ad rá a kormány

Így fejlesztik a MÁV-ot, végre kiderültek a konkrétumok.

Nagy jelentőségű bejegyzést tett közzé Lázár János hétfőn kora délután a közösségi oldalán. Ebben az építési és közlekedési miniszter először jelentett be konkrétumokat a már korábban meghirdetett vasútfejlesztési programról.

View,From,An,Old,Train,To,Lake,Balaton,On,A
MÁV
Volán
vonat
Balaton
MÁV: először jelentett be részleteket Lázár János a vasútfejlesztési programról – tengernyi pénzt ad rá a kormány / Fotó: Shutterstock

Először is leszögezte, hogy a MÁV-járműparkot és a hazai vasúti pályát nem tudják varázsütésre megújítani, mert 30 év hátrányunk van, de nekiállnak. Majd közölte, hogy 

közel 850 milliárd forint forrást rendelnek a feladatra.

Ebből a pénzből

  • mintegy félezer kilométernyi sínt újítanak fel,
  • újraindítják a hazai IC-kocsik gyártását
  • és jó minőségű használt járműveket szereznek be.

Ezek a hosszabb távú célok, amit viszont rövid idő alatt meg lehet változtatni, az az utasokhoz való hozzáállás – emelte ki. Lázár János ez alatt az utasok érdemi segítését és támogatását érti azokban a nehéz helyzetekben, amiket a megörökölt flotta- és infrastruktúraállapotok okoznak. Ezt is várja el elsőként a MÁV csoport új vezetésétől, amelyet a hétfő reggeli találkozásuk alkalmával mutatott be a vállalat igazgatóságának és felügyelőbizottságának, illetve az érdekképviseleti vezetőknek.

A zártkörű megbeszélésen azt is egyértelművé tette, hogy a magyar államvasutakról szóló kép alakítását nem hagyhatjuk önjelölt vagy frusztrált közlekedési szakértőkre. Elvárja a MÁV csoport új vezetőitől, hogy személyesen vegyenek részt a MÁV-ról  – eddig azonban jószerint a MÁV nélkül – zajló vitákban. 

Van a magyar vasútnak elég baja, nincs rá szükség, hogy álfideszes ellenzéki vagy álellenzéki fideszes politikusok (lassan ideje lenne eldönteni) még csúsztatásokkal és hazugságokkal is hergeljék ellene az utasokat – zárta posztját Lázár János vélhetően Vitézy Dávidnak üzenve.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.