A szabályozás újdonsága, hogy mostantól az adatforgalom díját is maximálják az uniós országokban. Eddig ezen szolgáltatás árának nem volt felső határa, a jövőben azonban a minden letöltött megabájt után legfeljebb 70 centet számolhatnak fel a szolgáltatók, s a tervek szerint ezt a felső határt jövőre 45, 2014-ben pedig 20 centre csökkenthetnék.
A roamingdíjak maximálásának kiterjesztése az adatforgalomra egyértelműen indokolt lépésnek tűnik, a legtöbb közelmúltban készített felmérés szerint ugyanis a mobilozók csak igen kis hányada használja netezésre külföldön telefonját, a fogyasztók jelentős része pedig úgy nyilatkozott, hogy amennyiben alacsonyabbak lennének a díjak, igénybe vennék ezt a szolgáltatást is. Egy tavaly publikált uniós elemzés szerint például az EU-ban utazók mindössze 10 százaléka használta mobiltelefonját internetezésre külföldön, míg a ZDNet kutatása alapján globálisan ugyan ennél nagyobb arányban interneteznek hazájukon kívül az emberek, az árak csökkenése azonban minden területen és minden tevékenység (így többek között az e-mail-küldés, videoletöltés és a navigáció) esetében számottevő bővülést hozna.
Márpedig becslések szerint a mostani változtatásoknak köszönhetően éves szinten egy üzletember ezer, míg egy család átlagosan 200 eurót spórolhat a külföldi netezésen.
Az unió által bevezetett és tervezett díjcsökkentés tehát feltehetőleg jelentősen megdobja majd az adatroaming-forgalmat, amely a következő öt évben akár a háromszorosára is emelkedhet. A legfrissebb becslések szerint a tavalyi 688 millió megabyte után 2015-ben akár az 1,9 milliárd megabyte-ot is elérheti a globális forgalom.
Növekedést várnak a hazai szolgáltatók is, ami értető annak fényében, hogy a közelmúltban az adatroaming a magyar mobilpiacon is versenytényezővé vált, s a cégek olyan csomagokat dobtak piacra, amelybe már a külföldi netezést is beépítették. A Vodafone-nál lapunknak elmondták: a külföldi adatroaming-forgalom már az elmúlt években látványos növekedésnek indult, az újabb kedvezményes csomagok pedig minden bizonnyal újabb lökést adnak majd a bővülésnek. A gyarapodás mértéke várhatóan nagyobb lesz, a beszédforgalomnál, ahol a cég tapasztalatai szerint csak lassú emelkedést hozott a roamingdíjak több éve tartó csökkentése, elsősorban annak köszönhetően, hogy a korábbiakkal ellentétben ma már nem SMS-ben kommunikálnak külföldről az előfizetők.
A Vodafone-nál nem tartanak attól, hogy a rémtörténetek miatt a fogyasztók továbbra is ódzkodnak majd a külföldi mobilnettől. Bár számos olyan sztorit lehetett hallani, ahol például egy nem ellenőrzött, megbízhatatlan forrásból letöltött alkalmazás nagy adatroaming-forgalmat, s ezzel igen magas számlát generált a háttérben az ügyfél tudta nélkül, ennek megelőzése érdekében azonban a társaság – konkurenseihez hasonlóan – adatroaminglimitet vezetett be, amelynek elérésekor szüneteltetik a szolgáltatást.
A kimenő hívások esetében például itthon 2007 júliusához képest alig több, mint negyedével estek az árak, miközben az unió ez idő alatt 41 százalékkal csökkentette a díjak maximumát. Még szembetűnőbb a különbség, ha az elmúlt négy esztendőt tekintjük: az uniós szabályozás szerint 2008 nyara óta 46 centről 29 centre csökkent a percenkénti díj, ami 37 százalékos visszaesést jelent, míg hazánkban ez idő alatt mindössze 16 százalékkal lett olcsóbb a telefonálás külföldről, mivel időközben az áfakulcs 20-ról 27 százalékra emelkedett, az unió által meghatározott euróárfolyam pedig 231-ről 290 forint közelébe ugrott.
A kimenő hívások esetében például itthon 2007 júliusához képest alig több, mint negyedével estek az árak, miközben az unió ez idő alatt 41 százalékkal csökkentette a díjak maximumát. Még szembetűnőbb a különbség, ha az elmúlt négy esztendőt tekintjük: az uniós szabályozás szerint 2008 nyara óta 46 centről 29 centre csökkent a percenkénti díj, ami 37 százalékos visszaesést jelent, míg hazánkban ez idő alatt mindössze 16 százalékkal lett olcsóbb a telefonálás külföldről, mivel időközben az áfakulcs 20-ról 27 százalékra emelkedett, az unió által meghatározott euróárfolyam pedig 231-ről 290 forint közelébe ugrott.
-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.