BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az izraeli szolgálatok cége lehetett a robbanó csipogókkal seftelő magyar vállalkozás

Az egyszemélyes kft., úgy tűnik, tényleg csak a nyomok eltüntetésére jött létre. A csipogóbombák sosem jártak Magyarországon.

Egy csütörtökön napvilágot látott jelentés szerint a csipogóbombák ügyében érintett magyarországi vállalat valójában az izraeli titkosszolgálatok fedőcége volt, amelyet azért hoztak létre, hogy elfedjék a háttérben megbúvó izraeli szálakat.

csipogóbombák, csipogó
Fotó: AFP

A The Times of Israel a The New York Timesra hivatkozva azt írja, hogy biztonsági források szerint nem a BAC Consulting Kft. volt az egyetlen fedőcég a céghálóban, a nyomokat ugyanis további két másik fedőcéggel is igyekeztek elfedni. Ugyanakkor 

bár a BAC Consulting 2022 májusában jött létre a cégnyilvántartás szerint, a vállalat honlapját már 2020 októberében regisztrálták. 

A honlap archivált változatai alapján azon 2021 áprilisában politikai és üzleti tanácsadást hirdettek, és a cég többször megváltoztatta címeit és azt is, hogy mit árul.

Az okostelefonoktól tartott a Hezbollah, így ezért kerültek hozzá a csipogóbombák

A vállalat másoknak is adott el személyhívókat, nem csak a Hezbollahhoz köthető készülékeket értékesítette, ám azok akkumulátora nem volt feltöltve a PETN nevű robbanószerrel. Az első csipogók 2022-ben érkezhettek meg, ám a csipogóbombák gyártását az izraeli hírszerzés azután pörgette fel, hogy Hasszán Naszrallah Hezbollah-vezér elítélte az okostelefonokat, mondván, azokat Izrael le tudja hallgatni.

A libanoni szervezet ezután egyre inkább a bombákkal megrakott készülékekre támaszkodott, melyeket azonban az izraeliek egyre inkább egy olyan gombnak láttak, amit bármikor megnyomhatnak. Ez végül kedden következett be. A tajvani Gold Apollo logóját viselő személyhívókról a szigetország vállalkozása elmondta, hogy a márka használatát engedélyezte a BAC számára, ám a gyártásért és a dizájnért már a magyar cég felelt.

Sosem jártak a csipogók hazánkban

Az NBC utolérte a BAC vezetőjét, Bársony-Arcidiacono Cristinát, aki elmondta, hogy csak közvetítőként vett részt az ügyletben, és nem gyárt csipogókat. A cég magyarországi éves beszámolói szerint 2022-ben és 2023-ban is csak egyetlen alkalmazottja volt, feltehetően maga a cégvezető. Kovács Zoltán, a magyar kormány nemzetközi szóvivője is erre utalt, amikor arról írt, hogy egyszerű közvetítőről, egy egyszemélyes cégről van szó, és a csipogóbombák sosem jártak Magyarországon.

Időközben előkerült egy bolgár szál is az ügyben, ami után a bolgár hatóságok nyomoznak is, ám a cég nevét nem árulták el. Bolgár sajtóhírek szerint azonban a Norta Global Ltd.-ről lehet szó, melyről szintén keveset tudni.

Izrael hivatalosan sem a kedden felrobbanó csipogók, sem a szerdán szintén felrobbanó walkie-talkie-k ügyében nem nyilatkozott. 

Az utóbbi eszközökbe több robbanószer került a felvételek tanúsága szerint, és a 12 halálos áldozatot követelő csipogókkal szemben a walkie-talkie-k 20 embert öltek meg. A felrobbanó eszközök ugyanakkor számos, a közelben található civilnek is sérüléseket okoztak, sőt a halálos áldozatok között gyerekek is voltak.

A walkie-talkie-k története még talányosabb, azok ugyanis a felvételek szerint a japán ICOM 6208.T nevű cég által gyártott IC-V82 típusok, amelyeket csak Japánban gyártott a cég, kizárólag egy gyárban. Az eszközöket 2004 és 2014 között exportálták a Közel-Keletre, ma már sem a készülékeket, sem a hozzájuk való akkumulátort nem gyártják. A walkie-talkie-kat, éppúgy mint a csipogókat, öt hónapja szerezhette be egy biztonsági forrás szerint a Hezbollah.

A síita szervezet Izraelt tette felelőssé a robbanó eszközökért, és bosszút fogadott, Naszrallah pedig csütörtök délután mond beszédet. A két robbanáshullám után félő, hogy újabb háború robbanhat ki a térségben az elmúlt év limitált ütésváltásai után.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.