BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Tudástár logo
Gazdasági fogalmak érthetően

NAV

Teljes nevén Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a 1964-ban alapított Vám- és Pénzügyőrség, valamint az 1987-től létező Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) összevonásával, 2011-ben létrejött központi költségvetési szervezet. Alaptevékenységeinek körébe a költségvetés bevételeinek (adók, illetékek, vámok) beszedésén túl a vonatkozó jogszabályok betartatása és a szabályszegések retorziója tartozik, de bűnüldözési, nyomozói, rendészeti és igazgatási felhatalmazásokkal is rendelkezik. A szervezet miniszteri felügyelet alatt áll, vezetője pedig minden esetben egy kormányrendeletben kijelölt államtitkár.

Cikkek a témában

2012
Szeptember 25.
kedd 10:06
NAV

Lecsapott a NAV: Száz "befektetőt" is becsapott egy magánszemély

Magas hozamot ígért, ám a jóhiszemű „befektetők” pénzét sajátjaként használta fel az a budapesti nő, aki üzletszerűen végzett betétgyűjtési tevékenységet. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-budapesti Adóigazgatósága közérdekű bejelentés alapján végzett vizsgálatában 83 millió forintos adóhiányt állapított meg, továbbá 69 millió forintnyi bírságot és pótlékot szabott ki a fővárosi magánszemélyre. A károsultak száma száz körülire tehető.
Világgazdaság Online
Világgazdaság Online
Magyar gazdaság

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.