"Az IMF-fel való szakítás nem nevezhető 19-re laphúzásnak"

Felmerülhet bennünk a kérdés a kormány mozgatórugóit illetően. Vajon pusztán időnyerésről van szó – a kormány nem akar népszerűtlen döntéseket hozni az önkormányzati választások előtt –, vagy megalapozott számítások állnak a háttérben, melyek alapján vállalható volt a kompromisszumkeresés hiánya? A színfalak mögé nem látunk, de vessünk egy pillantást a számokra! Az IMF/EU hitelből eddig lehívott 14,2 milliárd euróból 3,5 milliárdot nem költött el a kormány, további 1,4 milliárd pedig az MNB devizatartalékaiban landolt. (A jegybank jelenlegi devizatartaléka 35,2 milliárd euró, ez csaknem duplája a 2008. októberi 18 milliárdnak, tehát források bőven vannak az esetleges likviditási problémák kezelésére.)

Az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint az eredeti 2010-es nettó 568 milliárd forintos állampapír-kibocsátási tervet már június végére sikerült megvalósítani, ezt követően még csökkentették is. Tehát az aktuális éves terv 133 százaléka már az első fél évben teljesült, így az esztendő második felében 140 milliárd forint negatív nettó kibocsátást célzott meg az adósságkezelő (forint és deviza egyben), azaz ennyivel kevesebb lehetőségük lesz a befektetőknek a lejáró állományaikat megújítani. A forintfinanszírozásban, különösen a kötvénykibocsátásban állunk jól, az év eleji 170 milliárdos éves nettó kibocsátási terv duplája, 340 milliárd forint valósult meg az első fél évben, és a felülvizsgált terv szerint 42 milliárd forint negatív nettó kibocsátás lesz júliustól decemberig. Így, függetlenül az aktuális piaci hangulattól, pusztán keresleti-kínálati okok miatt kedvezőbb feltételek között bocsáthat majd ki az ÁKK állampapírokat az év hátralévő részében. Valamint ne felejtsük el, hogy a nyugdíjpénztáraknak szeptember 30-ig kell 35 százalék alá csökkenteni növekedési portfólióik devizaalapú eszközarányát, ez szintén állampapír-vásárlásokat eredményezhet.

A nyugdíjpénztárak államosítása nem tűnik valószínűnek, de az előbbi 35 százalékos plafont tovább csökkentheti a kormány, ezzel közvetetten az állami kiadások finanszírozására kényszerítheti a pénztárakat.
A fentiek alapján már érthetőbb, hogy miért mert az Orbán-kormány az IMF követeléseivel szembemenni, hiszen látható, hogy a magyar költségvetés 2010-ben nem szorul a valutaalap és az EU mentőövére. De mint azt a görög válság óta tudjuk, egy esetleges romló piaci környezetben kialakuló turbulencia e stratégia helyességére is rácáfolhat. Egyes külföldi lapok gazdasági szabadságharcnak, mások kockázatos játéknak, sokan egyenesen felelőtlenségnek nevezték a szakítást. Mindenesetre ennek hatására mind a Moody’s, mind az S&P negatív figyelőlistára tette adósságunk kockázati besorolását – túl korainak tartva az ország pénzügyi függetlenedését –, és az utóbbinál már csak egyetlen egység választja el Magyarországot a bóvli kategóriától. Egy esetleges leminősítés után számos piaci szereplő megválni kényszerülne magyar állampapír-portfóliójától. Tehát függetlenül attól, hogy jogosnak, logikusnak vagy indokoltnak mondhatók-e a kormány döntései, nem hagyhatjuk figyelmen kívül annak a gazdasági környezetnek a reakcióit, amelyben az ország működik.
2011-et illetően még nincs kőbe vésett hiánycél, a kormány igyekszik minél nagyobb mozgásteret kiharcolni magának. Köztudott viszont, hogy az EU azt mindenképpen a GDP 3 százaléka alatt akarja tartani, egyes vélemények szerint példát statuálva hazánkkal. Hisz ne feledjük, hogy Magyarországgal szemben folyik a legrégebb óta (2004) túlzottdeficit-eljárás (EDP). A jövő év végén lesz esedékes az IMF/EU hitel első törlesztőrészlete, így a jövő évi deficit kérdése már bizonytalanabb ügy, mint az idei, és 2012–13-ban tovább emelkednek a bruttó törlesztések a nemzetközi hitelcsomag tőke- és kamatterhei miatt.
Egyelőre nehezen megjósolható a jövő évi piaci környezet és a magyar kockázati felár alakulása, így a legroszszabb esetben megvan az esély arra, hogy
az IMF visszahívására kényszerülünk. De ne feledjük, hogy az államháztartás elsődleges (kamatterhek nélküli) egyenlege már 4,2 százalékos GDP-arányos deficit mellett is nullszaldós. Ennél kisebb hiány esetén az államadósság a 2010. júniusi 82,9 százalékos szintről fokozatosan csökkenő pályára áll, ez pozitív visszacsatolással szolgálhat a piacok számára, főleg ha jövőre megvalósul a várt 3 százalékos GDP-növekedés.
Tehát az Orbán-kormány IMF-fel való szakítása, ha – kártyahasonlattal élve – nem is nevezhető 19-re laphúzásnak vagy all-innek, de mindenképpen kockázatokkal jár. A döntés viszont nem feltétlenül rossz, miután a valutaalap válságkezelő előírása sem szentírás. Emlékezzünk, hogy más környezetben és időben (2002), de Argentína is az IMF-fel szembemenve, önálló gazdaságpolitikát folytatva állt talpra. És ha Romániára pillantunk, akkor az hiába vállalta a további szociális megszorításokat, a piac megkérdőjelezi azok politikai kivitelezhetőségét. Amennyiben a magyar kormány következetesen betartja vállalásait, és közös nevezőre tud jutni az EU-val, emellett nem romlik jelentősen a nemzetközi befektetői hangulat, s nem lesz leminősítés sem, akkor sikeres lehet ez a stratégia. A magyar eszközárfolyamok ezt a szcenáriót támasztják alá: augusztus közepére a forint árfolyama, illetve a másodlagos állampapír-piaci hozamok is a magyar CDS-felárral egyetemben az IMF-fel való szakítás előtti szintre tértek vissza, de várjuk meg, mit hoz a historikusan depressziós szeptember!