Hol van még az egymillió új munkahely

Egyre többen jelennek meg a munkaerőpiacon, igaz, a munkahelyek száma nem bővül ilyen ütemben. Mégis pozitív az elmúlt egy évben bekövetkezett fordulat, és elengedhetetlen ahhoz, hogy valamikor utolérjük ezen a téren Európát.

A kormány által kitűzött egymillió új munkahely eléréséhez ugyanakkor az évi negyvenezres bővülési ütem messze nem elegendő. Főként úgy, hogy a pályakezdők körében négyből csak hárman képesek elhelyezkedni, ezt pedig aligha lehet kizárólag a tapasztalathiánnyal magyarázni.

A szociális háló megritkítása egy bizonyos szintig segíthet javítani a foglalkoztatási mutatókat, ám az eleve képzetlen, alacsony termelékenységű tömegek elhelyezését ez sem oldja meg. A társadalmi rétegek további távolodását azonban kiválóan segíti a módszer, habár ez aligha lehet célkitűzés. Valójában inkább az egyszerűbb munkakörökben dolgozók számára is a tisztes megélhetést biztosító bérekre lenne szükség, csak ezzel lehetne munkára ösztönözni az inaktívakat. Csakhogy a gazdasági teljesítmény növekedése nélkül ez fenntarthatatlan folyamatokat eredményezne, hosszabb távon csak az infláció lenne nagyobb.

A képzett munkaerő ugyanakkor a mostani bérkülönbségek mellett óhatatlanul fontolóra veszi a külföldi munkavállalást. Még egy sikeres oktatási reform után is gondot okozhat az elvándorlás emelkedése, amelyet egyre kevésbé korlátoznak adminisztratív akadályok. Láthatóan igen keskeny mezsgyén kell egyensúlyoznia a kormánynak. Erre irányult az adórendszer reformja, például az egykulcsos szja bevezetése, amely több országban is sikertörténet volt. A nyugateurópaival összehasonlítva azonban olyan nagyok a bérkülönbségek, hogy egy ilyen lépés önmagában nem lehet elegendő, ráadásul a költségvetési kockázatai is nagyok. A válságból kilábaló világgazdaság azonban a későbbiekben segítségünkre lehet, legalábbis ha a nagy gazdaságok sikeresen elkerülik az adósságcsapdát.