Nullszaldós játékok, avagy a lótetem arrébb cipelése a végtörlesztés?

Ha abból az alapállásból indulunk ki, hogy a nemzetgazdaságban gyakorlatilag három meghatározó jövedelemtulajdonos létezik
– az állam, a vállalkozások és a munkavállalók –, akkor bármilyen intézkedéssel, amely a közöttük meglévő viszonyokat rendezi át, s abban valamelyikük kedvezményezett, rövid távon a másik két szereplő valamelyike ugyanannyi veszteséget szenved el. Így a megítélés egyetlen és kizárólagos szempontja az lehet, hogy a jövedelemtulajdonosok közötti átrendeződés milyen hatásokat indít el, milyen többlethozadék remélhető, amely már ténylegesen megnöveli a jövőbeni elosztható jövedelmeket.

Mindezt azért érdemes előrebocsátani, mert a devizahitelesek megsegítését célzó akció indulásánál is azt a szándékot hangoztatták, hogy a megoldással minden érintett jól járjon. A tényleges intézkedés életbelépésénél ez az indoklás már elhalványult, hiszen tagadhatatlanná vált, hogy a bajbajutottak megsegítése a hitelező bankok terhére történik. Eltekintve attól, hogy a megszületett „megoldás” megfelel-e az Európai Unió által is követett alapvető jogi követelményeknek, kérdés, milyen hatása lesz a hosszabb távú gazdasági növekedésünkre.

Az eddigi történésekről megjelent hivatalos tájékoztató szerint a mintegy 30000 önerőből megvalósult rendezésből a hitelesek 40-45 milliárd forint „nyereséghez” jutottak. Az előzőekben kifejtettekből adódóan a hitelezők ennyit vagy valamivel többet veszítettek. Ha ehhez hozzászámítom, hogy 2009-ig a forinthiteleseknél jóval kedvezőbb törlesztőrészletek miatt milyen további – a hitelfelvétel időpontjától függő – nyereségre tettek szert, s hogy jelentősen hozzájárultak adósságunk felduzzasztásához, a kockázati felárak veszélyes zónába kerüléséhez és gazdaságunk erőteljes leértékelődéséhez, akkor jogosan vetődik fel, hogy az intézkedés teljesíti-e a szolidaritás és a méltányosság elvét. Az eddigiekben azok kaptak 1,5 millió forintnyi nemzeti ajándékot, akik az utólagosan tragikusnak minősíthető hazai pénzpolitika miatt az indulásnál is kedvezményezettek voltak. A szabályok változatlansága esetén akik képesek törleszteni és kivárni, remélhetik, hogy a hatalmilag kikényszerített forinthitelezés igénybevételével további előnyökhöz juthatnak. De mi lesz a ténylegesen bajba jutottak, fizetni képtelenek tömegével?

A megsegíthetők körének további szélesítése növekvő terheket jelent a hitelnyújtóknak, de ennél sokkal súlyosabb következményekkel járnak a magyar gazdaság egészére. Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy stagnáló gazdaságunk beindításának egyetlen még lehetséges eszközétől fosztjuk meg magunkat a bankrendszer lenullázásával, hanem hogy a devizahitelesek megsegítését szolgáló jelen beavatkozás rövid távon százmilliárdokkal mérsékelheti a kimutatott és belföldön felhasznált GDP-t. A devizahitelesek problémájának megoldása éves szinten várhatóan erőteljesebben mérsékli a GDP-t, mint az esetlegesen egy százalék körülire várható 2012-es gazdasági növekedés. Igaz, ez az okoskodás a nálunk már nem érvényes piacgazdaságban szokásos összefüggésekre és hatásokra épül.

Az aligha vitatható, hogy a devizahitelesek és az ország gazdasági problémájának kezelése egymástól elválaszthatatlan. A kormányzati szándék méltányolható ugyan, de az életbe léptetett rendszer a gondok megoldására nem alkalmas, ráadásul kiélezi gazdaságunk egyensúlyi helyzetét, végzetesen rontja a rövid távú gazdasági növekedésünk esélyeit. Csak a gazdasági egyensúly helyreállítása, valamint a tartós gazdasági bővülés beindulása kínál valós megoldásokat. Minden más mentési kísérlet annak a bizonyos lótetemnek az egyik utcából a másik utcába való szállítása.