BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
energia

Már azon töprenghetnek, hogyan kommunikálják a gázáremelés szükségességét

2014.09.05., péntek 05:00

Nem kizárt, hogy a döntéshozók már azon töprengenek, hogyan kommunikálják a hazai gázáremelés szükségességét. Hamarosan ugyanis olyan mértékben megnő az importár, ami aligha nyelethető le a nagykereskedővel csak azért, hogy ne kelljen az egyetemes piaci árakhoz hozzányúlni. Az sem célravezető, hogy a drágulás egészét a piaci szereplők vállalják át, ez ugyanis erősen rontaná a versenyképességüket, mellesleg tovább torzítaná a gázpiacot.

Politikai szempontból nézve persze nyilván fájdalmas lenne kicsit visszalépni a rezsicsökkentés folyamatából, kiváltképp most, az önkormányzati választások előtt. De ismerjük el, könnyebb volt lejjebb szorítani az árakat olyan időszakban, amikor az európai árak amúgy is estek, és amikor a korábbi szabályozás szerint is faragni kellett volna a tarifákból. Igaz, kevesebbet, mint amennyit a rezsicsökkentés hozott.

Van azonban a kormány kezében két olyan eszköz is, amit bevethetne az áremelés elkerülésére, illetve az importár-növekedés hatásának csökkentésére. Egyrészt engedhetne a gáz árát terhelő, 27 százalékos áfából, legalább a lakossági fogyasztók esetében. Ekkor úgy kerülhetné el hatósági árak emelését, hogy közben nem növelné a piaci szereplők terheit sem. A gáz áfájának csökkentése egyébként azóta téma, amióta a távfűtés áfáját alacsonyabbra vették. Sokak szerint a lépés indokolatlan különbségtétel volt a táv-, illetve a gázfűtéses lakásban élők között annak ellenére, hogy a távfűtéses lakásokban nem lehetett takarékoskodni a fűtésen – a többségükben ma sem lehet –, a gázfűtésesekben viszont igen.

Az áfacsökkentés ötlete felmerült a rezsicsökkentés lehetséges eszközeként is, de a döntéshozók eddig nem nyúltak ehhez az árösszetevőhöz. Most tehát végre megtehetnék, vagyis az állam magára vállalhatná a gázdrágulás hatását.

Közben élhetne a másik eszközzel is: ha segítené a forint erősödését, azzal tompítaná az importár növekedésének a hazai hatását is. Erre is várunk.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.