BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
útdíj

Útdíj: jó úton járunk

Az elektronikus útdíjrendszer tavaly májusban kihirdetett bevezetése nemcsak a szállítmányozó és fuvarozó vállalakozások életében hozott jelentős változásokat, hanem a hozzájuk kapcsolódó szolgáltató cégek mindennapi működését is nagymértékben befolyásolta.
2014.09.19., péntek 13:38

Az elektronikus útdíjrendszer bevezetése jelentős változásokat hozott a GPS alapú flottakövetéssel foglalkozó cégek életében, amelyek között 2013 tavaszán, az útdíj bevezetése előtt egyre élesebbé vált a piaci verseny. A tavaly júliusi indulás bejelentésekor a verseny tétje az volt, ki az, aki képes lesz eleget tenni a bevallási közreműködői szerep feltételeinek, és csatlakozni tud a HU-GO rendszerhez. A bevallási közreműködő egy köztes szereplő a HU-GO és a díjköteles úthasználó, azaz a végfelhasználó között. Funkciója, hogy egy GPS alapú helymeghatározó rendszer segítségével a jármű útvonalának adatait továbbítsa a HU-GO rendszer felé, amely alapján az kiszámítja és kiszámlázza az útdíjat. A feladat ellátása a gyakorlatban nemcsak informatikai fejlesztéseket és beruházásokat igényelt, hanem az erre vállalkozó szolgáltatóknak szervezeti működésükben is jelentős változásokat kellett meghonosítaniuk. Például a 24 órás ügyfélszolgálat kialakítása is komoly kihívás elé állította a piaci szereplőket.  Vagyis mindannyiunk szeme előtt ez lebegett: „aki kimarad, lemarad”.

Később, az első megmérettetések, vagyis a csatlakozást megelőző megfelelőségi auditok után egy újfajta helyzet alakult ki a már bevallási közreműködővé avatott vállalkozások között. Ma már az igazi versenyt az jelenti, hogy melyik szolgáltató képes minél megbízhatóbbá tenni az útdíj bevallását a felhasználók számára.

Mostanra tehát az adatszolgáltatás minősége lett a felhasználók elsődleges választási szempontja, amikor útdíjbevallási közreműködőt keresnek. Ugyanis az adatkapcsolat szakadozása vagy a gyakran meghibásodó eszközök olykor nemcsak felesleges kellemetlenségeket, hanem komoly bírságokat is okozhatnak a felhasználók számára.

Természetesen, mint minden jelentős, sokakat érintő változás, kezdetben az útdíjrendszer bevezetése is számos kérdést vetett fel. Eleinte például felmerültek olyan aggodalmak, hogy az útdíjfizetési kötelezettség miatt a külföldi felségjelzésű járművek elkerülik majd hazánkat, de már az első hónapokat követően bebizonyosodott, hogy ezen a téren nem változott a helyzet. Sőt, az aktív, regisztrált járművek közül jelenleg is minden harmadik külföldről érkezik, elsősorban Romániából, Szlovákiából és Lengyelországból. Számukra a viszonylati jegy kisebb elkötelezettséggel jár, az útvonal tervezését tekintve pedig egyszerűbb a helyzetük a hazai fuvarozókhoz képest: ők ugyanis jellemzően az M1-M5 autópályákat használják a balkáni, az M1-M3-as sztrádákat pedig a keleti tranzit útvonal részeként.

Fontos visszajelzést jelent számunkra a felhasználók részéről, hogy az útdíj bevallását nagymértékben megkönnyítő fedélzeti egységek, más néven OBU-k iránti kereslet az elmúlt egy évben folyamatosan nőtt, két alkalommal pedig látványosan meg is emelkedett: elsőként a rendszer bevezetésének időszakában, majd a HU-GO általános szerződési feltételeinek február 9-i módosítását megelőző hetekben.

Az elektronikus útdíjrendszer felhasználóbarát működését igazolja az is, hogy a 24 órás ügyfélszolgálatunkhoz beérkező telefonos, illetve e-mailes megkeresések az elmúlt év során arányaiban csökkentek. Csak a tavaly júliusi indulást, majd a február 9-i ÁSZF-változásokat követően kaptunk a szokottnál több hívást. Ezt a két időszakot leszámítva azonban érezhetően visszaesett a bejelentések száma, miközben az útdíjrendszert használó, aktív járművek száma közel kétszeresére nőtt.

A gyors és egyszerű útdíjbevalláson túl jelenleg is számos olyan szolgáltatás áll a szállítmányozó vállalatok rendelkezésére, amelyek hosszabb távon költségmegtakarítást eredményezhetnek számukra. Az előre megtervezett optimális útvonal időt takarít meg a vállalatoknak, a rövidebb út és a megfelelő vezetési stílus segítségével elért alacsonyabb fogyasztás miatt pedig az üzemanyag-költségek is jelentősen visszaszoríthatók.

A termékek és szolgáltatások személyre szabhatósága egyre fontosabbá válik minden területen, és ez alól az elektronikus útdíj bevallása sem kivétel. A teherfuvarozásban is változóak az igények iparágtól, flottamérettől, szállított áru jellegétől vagy a jármű típusától függően. Példaképpen a tengelyszám állítással kapcsolatban nem ugyanarra van szüksége egy gyakran forduló belföldi friss élelmiszert szállító kamionflottának, mint mondjuk az autómentő vontatóautóknak. Ebben a piaci helyzetben azok a flottakövető szolgáltatók fognak fennmaradni, akik nem kizárólag az útdíj bevallását teszik lehetővé eszközeikkel, hanem emellett személyre szabható megoldásokat is tudnak kínálni ügyfeleik számára.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.