BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
energia

Merről jön 2019 után az orosz gáz?

Ha 2019 után a Gazprom valóban nem küldene gázt Európába Ukrajnán keresztül, akkor sem állna le az élet, de minden más megoldás drágább lenne a mainál a Világgazdaságnak nyilatkozó szakértők szerint. De még temetni sem kell az ukrajnai tranzitot: megoldódhat a politikai hátterű orosz-ukrán gázvita.
2015.04.16., csütörtök 05:00

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter:
„Annak érdekében, hogy Magyarország minél több forrásból szerezhessen be gázt, fontos feladatunk a Törökországba orosz és más forrásokból érkező gáz eljuttatása Közép-Európába. E célból meg kell építeni egy nagy vezetéket Törökország felől a Nyugat-Balkánon át Magyarországig. Ennek érdekében hívtuk össze a múlt héten a magyar, szerb, bolgár, görög, és török külügyminiszteri találkozót. Másrészt továbbra is együttműködünk az európai intézményekkel, hogy Románia és Horvátország tegye lehetővé a kétirányú gázszállítást, és hogy Horvátország kezdje meg a krk-szigeti LNG terminál építését. Szintén fontos feladatunk, hogy a magyar-szlovák interkonnektor mielőbb kereskedelmi forgalomba álljon.”

Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató igazgatója:
„Oroszország gazdaságilag és gázkereskedelmi szempontból sem engedheti meg magának, hogy lemondjon európai vevői egy részéről, azt pedig még nem lehet tudni, hogy meg tudja-e valósítani a gáz számára az Ukrajnát elkerülő szállítási útvonalat, azaz a Török Áramlatot és a Tesla projektet. Ha nem, és Ukrajnán át sem fog exportálni, akkor is vásárolhatunk tőle az Északi Áramlat részben kihasználatlan (bár számunkra nehezebben hozzáférhető) kapacitásain keresztül. Növelhető a nyugat felőli importunk, idővel Románia felől, illetve észak felől is juthatunk gázhoz, ha felgyorsulnak a szükséges lengyelországi beruházások. Van saját termelésünk és nagy tárolókapacitásunk, az éves gázigényünk pedig esik.”

Uzonyi Zoltán, a MEKSZ elnöke:
„A legrövidebb, az ukrán-szlovák gázútvonal kiesésével Magyarországra is garantáltan hosszabb úton érkezik a gáz a Magyarországi Energiakereskedők Szövetsége szerint. Az emiatti nagyobb szállítási és egyéb költség főként az Ukrajnával határos országokat terhelik. A Gazprom valószínűleg nem vállalja majd az új szállítási szerződéseiben, hogy a gázt elhozza az unió közepéig, hanem csak valamely EU-orosz átadási-átvételi pontig. Ha a gázár nominálisan alacsonyabb lenne egy északi vagy egy dél-keleti átadási ponton, az összköltség számunkra a szállítási költséggel együtt a mainál akkor is drágábbnak ígérkezik. Következésképpen a hazai ellátás szempontjából az orosz-ukrán konfliktus nagyon hátrányos.”

Szitó János, a Centrex Zrt. vezérigazgatója:
„A Centrex 2028 végéig szóló importszerződésében ukrajnai átadási-átvételi hely szerepel. A Gazprom Exporttal kötött megállapodásunk tavaly kiegészült azzal, hogy az átadás-átvétel helyét újra egyeztetjük a Déli Áramlat kereskedelmi üzemének kezdetére, vagyis e kitétel sem zárja ki, hogy a gáz egy része, vagy egésze később is Ukrajnán át érkezzen. Ám komolyan kell venni, hogy az orosz fél 2019. után nem kíván tranzitálni Ukrajnán keresztül, de ezt politikai indíttatású, bonyolult nemzetközi helyzetben közölte. Ezért úgy gondolom, megmaradhat a mai tranzit útvonal, az más kérdés, hogy kik fognak szerződni. Érkezhet orosz gáz az országba Északi Áramlatról, az északi gázfolyosón és Tesla vezetéken keresztül is.”

Sz. Bíró Zoltán, Oroszország-szakértő:
„Bár Oroszország közölte, hogy 2019-től nem szállít gázt Ukrajnán át, de akkor hogyan fog? A Déli Áramlat vezeték nem épül meg, a helyette tervezett Török Áramlat körül pedig sok a kérdőjel, ahogyan az a vezeték kapcsán is, amely a Török Áramlat gázát elhozná a Balkánon át a vevőkig. Ráadásul az utóbbi projekt leendő, délkelet-európai tagjai nem gazdagok és alig vesznek orosz gázt. Macedónia tavaly semennyit sem vásárolt, de Görögország is csak kétmilliárd, Szerbia pedig 1,5-2 milliárd köbmétert vett. Ha tehát Oroszország meg akarja tartani a ma Ukrajnán át ellátott vevőit, akkor vagy továbbra is Ukrajnán keresztül kell szállítania, vagy meg kell építenie a két említett vezetéket.”

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.