Mellár Tamás: Új magyar exodus

Az elmúlt öt esztendő egyik leginkább figyelemreméltó gazdasági jelensége a külföldi munkavállalás és a kivándorlás volt. A korábbi évtizedekben bármi történt is a magyar gazdaságban, lehettek nagy lejtmenetek, hosszú stagnálások, az emberek itthon maradtak, türelmesen vártak, hogy a dolgok jobbra forduljanak. Míg a környező országokból egyre többen kerekedtek fel szerencsét próbálni a fejlett Nyugaton, addig magyar honfitársaink közül csak alig néhányan szánták rá magukat erre a lépésre. Már-már elkönyveltük, hogy a magyar ember nem mobil, röghöz kötött, erősen ragaszkodik a szülőföldjéhez, amikor váratlanul elindult az exodus. A jelenséget tekinthetjük váratlannak és meglepőnek, de semmiképpen sem indokolatlannak.

A statisztika csak kullog a felgyorsult események után, mert még közelítő számokat sem tud adni arról, hogy hányan is dolgoznak átmenetileg vagy tartósan külföldön, és hányan vándoroltak ki. A külföldi munkavállalás tekintetében igen nagy szórással 100 ezer és 600 ezer közötti számokat említenek a tanulmányok. A 2015-ben hivatalosan regisztrált 3,1 milliárd euró (a GDP 3 százalékát kitevő) külföldi munkavállalói jövedelem azt valószínűsíti, hogy a kinti munkavállalók száma sokkal inkább 300 ezer felett van, mint az alatt.

Az első kézenfekvő kérdés, hogy miért alakult ki ez a nagy volumenű külföldi munkavállalás. A szakirodalom és az idevágó nemzetközi tapasztalatok elég egyértelműen nevezik meg a kiváltó okot: az alacsony versenyképességet és az elmaradottságot. A gyenge versenyképességű országok nem képesek annyi exportot előállítani, amennyi fedezhetné az importjukat, ezért az élőmunkát exportálják, jobbára a fejlett országok munkaigényes (szolgáltató) szektoraiba. A szakképzett, szorgalmas, agilis munkaerő a lemaradó országokban egyre kevésbé tud boldogulni, nem talál képzettségének megfelelő munkahelyeket és bért, s így kényszerül rá a külföldi munkakeresésre. Ezek a jelenségek Magyarországon is egyre erőteljesebbé váltak, tehát kialakult a szükséglet, s az európai uniós tagságunk következtében megnyíló szabad munkavállalás megteremtette a lehetőséget az igények teljesülésére.

A külföldön munkát vállalóknak nyilván nagy traumát okozott, hogy el kellett hagyniuk otthonukat, s idegen környezetben kellett élniük és dolgozniuk. De másfelől végre meg tudtak szabadulni a munkanélküliség és a nélkülözés rémétől. Nemcsak munkát találtak, hanem olyan jövedelemforrást is, amely biztonságos megélhetést biztosított nekik. Meghatározó élményként említik a kinti munkavállalók azt, hogy a hónap eleji nagy bevásárlások után még mindig maradt elég pénzük megtakarításra vagy a kevésbé fontos cikkek megvásárlására is. De talán még ennél is fontosabb az, hogy a kint élő és dolgozó emberek testközelből tapasztalhatták meg, hogy miként működik egy jól szervezett gazdaság és egy demokratikus berendezkedésű társadalom. A pénzükért szinte mindenütt jó terméket és ellátást tudtak vásárolni, s ha a törvényeket betartották, akkor nyugodtan alhattak.

Továbbá azt is észrevehették, hogy a munkahelyük megtartása és az előrejutás alapvetően a saját erőfeszítéseik és teljesítményük szerint alakul.
A tömeges külföldi munkavállalásból azonban a legnagyobb – tegyük hozzá, hogy csak rövid távú – hasznot a kormány húzta. Egyrészről enyhíteni tudta a magas munkanélküliséget, és külföldi munkavállalók beszámításával a foglalkoztatás is jelentősen emelkedett. A jelenlegi 6,1 százalékos munkanélküliségi ráta és a 4,24 millió foglalkoztatott nemcsak a korábbi hazai adatokhoz képest imponáló, hanem nemzetközi összehasonlításban is annak számít. Mindehhez jön még a kint dolgozók jövedelem-hazautalása, ami igen jelentős mértékben javítja a folyó fizetési mérleg egyenlegét.

Ugyanakkor a kormányzat nem érzékeli a szétszakított családok problémáját, a szülőföld kényszerű elhagyásának terhét és az idegen környezetbe való beilleszkedés nehézségeit mint társadalmi költségeket. Ellenkezőleg, örömmel konstatálja, hogy a legmobilabb, az ellenállásra leginkább alkalmas és hajlamos rétegtől megszabadult, s így könnyebbé válik a további népszerűtlen intézkedések bevezetése.

A hosszabb távú hatások azonban már nem ennyire rózsásak sem a kormány, sem az ország számára. A nagy és tovább növekvő külföldi munkavállalás mára munkaerőhiányt idézett elő Magyarországon. A gazdasági növekedés egyik fő gátjává vált, hogy nincs megfelelő szakképzettségű és minőségű szabad munkaerő. A „hadra fogható” munkaerő jelentős része külföldön dolgozik, sokszor szakképzettsége alatti munkakörökben (de az itthon elérhetőnél lényegesen magasabb bérért). A technikai-technológiai fejlesztés, az innováció szempontjából különösen aggasztó, hogy újabban már egyre több fiatal szakember és egyetemi hallgató hagyja el az országot. Ők nem mosogatni mennek ki, hanem kutatás-fejlesztési munkát végezni a high-tech iparágakba. Az ilyen brain-drain folyamat meglétéről és erősödéséről abból lehet következtetni, hogy egyre kevesebben jelentkeznek a hazai egyetemeken a mesterszakokra és a PhD-programokra.

A nagymértékű külföldi munkavállalással kialakult helyzet rövid távon fenntarthatónak tűnik makrogazdasági szempontból, de kívánatosnak aligha. Ugyanis nem lehet hosszú távon kívánatos egy országnak az olyan berendezkedés, amely a tömeges külföldi munkavállalásra épül. Egyfelől azért nem, mert ez óriási pazarlás a legfontosabb termelési tényezővel, a humántőkével. A befogadó országok profitálnak abból, hogy ingyen kapnak kiképzett, magas kvalitású szakembereket. A vendégmunkások által létrehozott hozzáadott érték nagy része náluk realizálódik, az ő jövedelmeiket növeli. Másfelől pedig a kiszolgáltatottság és a bizonytalanság említhető problémaként. Vajon mi történik akkor, ha például az Egyesült Királyság néhány hónap múlva kilép az Európai Unióból? Vagy ha az EU megteremti a kétsebességes modellt, és ezzel párhuzamosan megnehezíti a perifériaországoknak a munkavállalást? Fel vagyunk készülve ilyen típusú változásokra, vissza tudjuk gyorsan és zökkenőmentesen fogadni a nagy tömegű munkaerőt?

A kérdésekre a választ mindenki tudja: az ilyenfajta változások komoly kihívást jelentenének a magyar gazdaságnak, hiszen egy elavult, rugalmatlan kínálati szerkezettel rendelkező gazdaság nem tudna mit kezdeni a hirtelen rázúduló többletmunkaerő-kereslettel. S ugyancsak nem tudná a hazai vállalkozások exportteljesítményeinek növelésével kompenzálni az elapadó hazautalt munkajövedelmeket, az alacsony versenyképességünk okán.