Külföldön járva, árcédulákat látva ki ne gondolna a hazai árakra? És ha nyugat felé vetődik, az árak láttán feltolul benne az „Európai munkáért európai béreket!” jelszó. Mivel támpontja a forint árfolyama, pénzének értékét abból vezeti le (vagyis nominális egybevetést végez). A maga hétköznapi módján igaza is van annak, aki így tesz, de az efféle összehasonlítás nem lehet alapos. Elméletileg az egyes cikkek árainak egységeseknek kellene lenniük a világban, de a gyakorlatban nem azok: a tapasztalatok szerint egyenértékűségről szó sincs.
Mindegyik árat országonként módosítják mindenféle tényezők. Olyan, mint a csalárd árfolyam, amelyre a svéd Gustav Cassel már egy évszázada felhívta a figyelmet: a külkereskedelem „abnormálisan eltérítette” az árfolyamokat. Napjainkban ez az elterelés kiegészül a nemzetközi pénzpiaci műveletek hatásaival, a jegybankok monetáris politikájának következményeivel. Közrejátszhat még számos ok: a tényezők az adókivetésből fakadó támogatásoktól (és elvonásoktól) a szállítási költségeken keresztül a kiskereskedelmi árrésen át a fogyasztói szokásokig terjednek.
Ha arra lennénk kíváncsiak, hogy egy adott ország egységnyi valutája egy másik ország hány egységnyi fizetőeszközének vásárlóerejével egyenlő a termékek és szolgáltatások meghatározott körében, úgy tisztázni szükséges a vásárlóerők egyenértékűségét, azaz paritását. A statisztikusok feladata ezért az időbeli összehasonlításoknál alkalmazott indexek térbeliekkel való kiegészítése lett. Az 1960-as évek elején ki is dolgoztak egy több indexet ötvöző, egyéb társai mellett mindmáig használatos, különleges indexet, ez a Corrado Gini nyomán létrehozott ÉKS (névadói Éltető Ödön, Köves Pál és a lengyel Bohdan Szulc).
A nemzetközi összehasonlítások már akkor is intézményi keretek között zajlottak (OECD, ENSZ); némi fennakadásokat követően, 2005 óta a Világbank gondozza regionális szervezésben, előbb 146, majd 199 gazdaság részvételével, világprogramként. Természetesen részt vesz benne az Európai Unió is, ám a számítások itt sűrűbbek: a European Comparison Program éves gyakoriságú.
A számítások megértését segíti, ha az érdeklődő egyetlen áruféleségre koncentrál. Így jár el három évtizede a brit The Economist gondozásában rendszeresen közzétett, interaktív Big Mac index (több változatban). Célja, hogy kimutassa, mely pénzbeli értékek mutathatnak a „korrekt” árfolyamok felé. Az idei év elején a Big Mac index alapján (az egy főre jutó GDP-vel igazítva) a forint az euróval szemben 8,2 százalékkal bizonyult túlértékeltnek, az USA-dollár pedig 4,7 százalékkal volt alulértékelt. A nyers index alapján (ahol nem számolnak a GDP-vel) a forint a dollárhoz képest 37,6, míg az euró 23,1 százalékkal tűnt alulértékeltnek. Az áringadozás mögött sejteni lehet a fogyasztói árindex mozgását éppúgy, mint a kiszolgálók kereseteiben, a bérleti díjakban, az energia áraiban meglévő különbségeket.
Nem csak szendviccsel él az ember: előállítói a Big Mac indexet kiegészítik egy további, bruttó hazai termékkel (GDP) kiigazított változattal is, amelyik módosítja az értékeket. Módosítja, de nem eléggé. Az árfolyamok helyetti, realisztikusabb megközelítést a mértékadónak tekintett nemzetközi összehasonlítások módszertana adhatja. Az eljárás épp a GDP egyes összetevőinek egybevetésén alapul, így nem egy szál terméket szemlél, nem is csak a háztartások fogyasztási kiadásait veszi tekintetbe (köztük mondjuk a Big Mac vásárlását), hanem a GDP egészét.
Azon belül a mutató felhasználási oldalát, amelyet felosztottak világszerte legutóbb 142, Európában 258 csoportra (a háztartásokra 110 jut belőlük). Az összetevők vizsgálatában a kiindulási alapot a piaci árak képviselik (ha nincsenek, akkor a bekerülési árak), ezekre számítanak egyenként önálló vásárlóerő-paritásokat. Annak érdekében, hogy képet kaphassunk a volumenek egymás közötti arányairól, a nemzeti valutákban kifejezett értékadatokat átvezetik egy feltételes pénznemre (nemzetközi dollárra, Európában pedig vásárlóerő-paritásra). Az eljárás kiigazítások sorát igényli: a fogyasztásban a szokásokból adódó eltérések (Portugáliában évente tizenötször annyi hal fogy, mint Magyarországon), ezenkívül meg kell birkózni az adathiányokkal (az eltérő fejlettségű országok lakhatási kiadásainál) vagy a fejlettség még szembeszökő eltéréseivel (mint a kormányzati szektorokban kimutatott keresetek értékelésében). Az azonossá alakított áruk és szolgáltatások országok közötti árarányai elárulják a vásárlóerő-paritás alakulását, amivel árnyaltabb kép alkotható az egyes országok gazdaságának teljesítményéről: az árfolyamokon végzett nominális egybevetést „reálisnak” nevezett váltja fel.
Az Európai Összehasonlítási Program 37 országra terjed ki, eredményeit minden évben decemberben teszik közzé. A legfrissebb adatok láttán, ha valaki az egyenletes gazdasági menetelés híve, akkor Magyarországra tekintve lemondóan legyint: az EU 28 tagállamának egy főre jutó GDP-jét 100-nak tekintve 1995 óta annak 51 százalékáról csupán 68-ra vergődtünk – Lengyelország ugyanezt az arányt 42 százalékos rajtról érte el, Szlovákia bezzeg a majdnem két évtizeddel ezelőtti 47 százalékról 76-ra tornázta fel magát. Igen ám, de ebben a hivatalos, mégsem versenyszerű mezőnyben Németország „teljesítménye” ugyanebben a húsz évben 128 százalékról 124-re mérséklődött, Franciaország 115 százalékból
8 pontot vesztett, míg Olaszország 122 százalékról lebukott az átlag alá: 97 százalékra süllyedt. A szakadatlan mozgásban lévő gazdasági élet tevékenységek, műveletek, értékek, árfolyamok állandó átrendeződésével jár: az átlagoktól való távolságok módosulásával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.