Kiszámíthatóság és tervezhetőség?

A kormányzat bő két éve az ország befektetői kategóriába való visszasorolását várja, erre azonban a nemzetközi hitelminősítők eddig nem voltak hajlandók. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter két hete éppen a Világgazdaságnak fejtette ki, hogy feladta meggyőzésüket célzó kísérletét, győzze meg őket a piac. A gazdasági mutatószámok alapján a felminősítés valóban indokolt lehetett volna, a folyamat elhúzódásának oka a magyar gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága, a fenntarthatósággal szembeni kételyek. Változik-e ebben valami?

A költségvetésben koncentráltan jelenik meg a gazdaságpolitika. Ez Magyarországon is így van, az államháztartási folyamatok átláthatatlansága tükörképe a gazdaságpolitika lobbiérdekeket szolgáló, nyílt érdekegyeztetéseket és hatásvizsgálatokat kikerülő rögtönzéseinek. A kormány már 2010-ben megszüntette a nyilvános évközi havi prognózisok készítésének gyakorlatát, holott éppenséggel azok továbbfejlesztése, az egész éves lefutások havi aktualizálása lett volna indokolt.

A kormánypártok már öt évvel ezelőtt gyakorlatilag kiiktatták a pótköltségvetés készítésének kényszerét, idén pedig arról született törvény, hogy parlamenti döntés nélkül, pusztán rendelettel is lehet új kötelezettségvállalásról dönteni valamilyen költségvetési előirányzat terhére. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai révén sok tekintetben költségvetési funkciókat lát el, részben állampapír-vásárlásain keresztül finanszírozza az államháztartást, részben pedig költségvetési feladatokat teljesít (nem beszélve ezek gyakran irracionális és korrupciógyanús voltáról). Mindez ellentétes az európai piacgazdaság működési elveivel.

Az államháztartás bevételi és kiadási folyamatai tavaly nagymértékben eltértek a költségvetési törvényben szereplőtől, s mindez a szakértők és a törvényhozás számára nagyrészt követhetetlen volt. A Központi Statisztikai Hivatal által az Eurostatnak küldött, a kormányzati szektor pénzügyi helyzetét ismertető (úgynevezett EDP) jelentésben szerepelő 1,9 százalékos 2015-ös államháztartási hiányt az Eurostat 2-re emelte. Ez így is kiváló adat. Az viszont rendkívül kínos, hogy az Eurostat még ezt a számot sem tekinti elfogadottnak, mivel szerinte az Eximbankot is a kormányzati szektor részének kellene tekinteni, vagyis a valódi magyar államadósság is magasabb a Magyarország által jelentettnél.

A korábbi magyar kormányok még soha nem kerültek hasonló helyzetbe, jelentésüket még soha nem látták el korlátozó záradékkal. Amikor a kétezres években az autópálya-építés elszámolása miatt vita alakult ki a magyar kormány és az Eurostat között, a Fidesz – bár a kormány végül még idejében elfogadta az Eurostat álláspontját – trükközéssel vádolta a szocialista-liberális kormányt. Most ugyanerről van szó, csak sokkal rugalmatlanabb kormányzati magatartás mellett, mivel a kabinet mereven szembehelyezkedik az Eurostat álláspontjával.

Az államháztartás bevételi és kiadási folyamatai idén is jelentősen eltérnek az egy évvel ezelőtt elfogadott előirányzatoktól. Április végén a kormányzat összesen mintegy 500 milliárd forintos többletkiadásról döntött; részben a főleg az oktatást érintő kiadási kényszerekre, részben a várható jelentős többletbevételekre hivatkozva. Az április végén elkészült, 2016-os konvergenciaprogram szerint az idei államháztartási bevételek várhatóan a GDP 2,3 százalékával, a kiadások a GDP 2,2 százalékával fogják meghaladni az előirányzottat. Ezek nagyobb arányú eltérést jelentenek, mint a tervezett 2 százalékos államháztartási hiány. Ennek ellenére a gazdasági tárca kiadásnövelést bejelentő közleménye szerint „változatlanul a kiszámíthatóság és a tervezhetőség jellemzi az idei költségvetést”.
Noha a nagy eltérések megkérdőjelezik a nemzetközileg szokásos őszi költségvetés-készítéstől eltérő magyar gyakorlatot, a 2017. évi költségvetés parlamenti benyújtására is most áprilisban került sor. A törvényjavaslat az előirányzatokat jellemzően a 2016. éviekhez, nem pedig tényszámokhoz vagy reálisan várható adatokhoz viszonyítja. Ráadásul még ennek a viszonyításnak a tartalma is homályos, hiszen mint láttuk, folyamatban van a 2016-os előirányzatok módosítása.

Miközben az államháztartási folyamatok átláthatósága és megalapozottsága nem javul, az előirányzott számok egyenesen romlanak. A 2017-re előirányzott államháztartási deficit ugyanis a GDP 2,4 százaléka, vagyis lényegesen, 0,7 százalékponttal magasabb a 2015-ös konvergenciaprogramban és a 2016-os költségvetésben várt 1,7-nél. Ez negatív fordulatot jelent az eddigi folyamatos csökkentési törekvéssel szemben, amit még az elmúlt hetekben is alátámasztani látszott a nullás költségvetés – igaz, ötletszerű és homályos – kommunikációja.

További probléma, hogy a gazdaságpolitika kiszámíthatósága érdekében az érvényes magyar szabályozás szerint az előző (jelen esetben 2016. évi) költségvetés keretében elfogadott, hároméves kiadási és bevételi terveket magában foglaló középtávú keret és az adott (2017. évi) költségvetési tervezet közötti különbségeket minden esetben olyan tényezőkkel, illetve folyamatokkal (például a makrogazdasági környezet változásaival) kell indokolni, amelyek kívül esnek a kormány hatókörén. Az eddig nyilvánosságra került szöveg nem tartalmaz ilyen magyarázatot. Nehéz is lenne ilyet megfogalmazni, hiszen a kormány a hiány növelése kapcsán nem hivatkozhat a romló gazdasági folyamatokra, mivel korábbi előrejelzésével azonos, 3,1 százalékos, az idei 2,5-nél lényegesen gyorsabb gazdasági növekedésre számít. A hiány emelését nyilvánvalóan nem a körülmények, hanem politikai-választási megfontolások magyarázzák.
2017-re tehát egy részleges gazdaságpolitikai fordulat sejlik fel, sajnálatos módon azonban éppen azon a költségvetési területen, amely eddig legalább számszerűen sikeres volt. Eközben a gazdaságpolitika kiszámíthatósága és a költségvetés átláthatósága mit sem javul. Mindez – kiegészülve az MNB körüli botrányokkal – aligha győzi meg a nemzetközi hitelminősítő szervezeteket, hogy Magyarország valóban megérett a befektetésre ajánlott kategóriába való átsorolásra.