A 2008-as válság rengeteg tanulsággal szolgált a globális és a nemzetgazdasági folyamatokat befolyásoló szereplők számára. Ezek közül az egyik talán kevésbé ismert, de annál inkább vitatott konzekvencia a GDP – mint a gazdasági fejlődés kifejezésére használt általános mérőszám – hiányosságaira vonatkozott.
Ebből kiindulva a közgazdászok már nyolc éve próbálnak világszerte létrehozni egy olyan komplex mérőszámot, amely alternatívája, esetleg végleges helyettesítője lehet a jelenleg globális iránytűként funkcionáló GDP-nek, egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel. A különböző agytrösztök és speciális bizottságok érzékelhető erőfeszítései azonban azért nem hoztak áttörő eredményeket, mert ugyanarra a szemléleti kiindulópontra vezethetők vissza.
A teoretikusok ugyanis olyan célt tűznek ki maguk elé, amelynek az elérése – paradox módon – önmagában ellehetetleníti, hogy az új index a GDP helyettesítője lehessen. A legtöbb próbálkozás úgy törekszik a korábbi mérőszám meghaladására, hogy teljesen új alapokra helyezi a fejlődés számszerűsítését, számos, egymástól meglehetősen különböző változó integrálásával. Az ilyen „szuperindexek” pont a GDP leghasznosabb tulajdonságait gyomlálják ki: az értéksemlegességet és az univerzalitást. A GDP használatának világméretű elterjedését korábban az tette lehetővé, hogy ugyanolyan objektív képet adott a gazdasági folyamatokról a világ minden pontján, összehasonlíthatóvá téve ezzel a teljesítményeket.
Ezzel szemben az eddigi GDP-alternatívák közös jellemzője, hogy olyan indikátorokat is bevonnak a vizsgálatba, amelyeket nem öveznek széles körű definíciós konszenzusok a világban. Az emberek társadalmi, környezeti, egészségügyi, pszichikai és mentális „jóllétének” érzékelésével (wellbeing) kapcsolatban például nagyon nehéz olyan általánosan elfogadott közös definíciós és statisztikai módszertani platformot találni, amely betölthetné a legkisebb közös többszörös szerepét.
A legismertebb kísérletek (például a bruttó nemzeti boldogság, Happy Planet Index, Human Development Index, Legatum Prosperity Index) amellett, hogy a sokszor nehezen mérhető puha tényezők integrálásával mutatnak fel innovációt, meglehetősen értéktelítettek. Ezek a szuperindexek gyakran nem titkoltan olyan céllal születnek, hogy befolyásolják az emberek életstílusát, és egyfajta sorvezetőként szolgáljanak a gazdasági és társadalmi folyamatok optimális menedzseléséhez. Erre válaszul persze felhozható, hogy a GDP növelésének hajszolása is meghatározza a döntéshozók viselkedését, és épp ez volt az egyik kiváltója a 2008-as krízisnek. Ebben az esetben azonban a GDP inkább a döntések eredménye, nem pedig azok kiváltója volt. Egész pontosan: a munkanélküliség csökkentése, az életszínvonal növelése, a lakáshoz jutás elősegítése volt a prioritás, s a GDP növekedése az ezekre irányuló politikai és üzleti döntések eredményeképpen jelentkezett.
Mindennek tükrében elmondható, hogy a jólét globális mérési problémáira valószínűsíthetően nem egy teljesen új, definíciós vitákkal és értékütközésekkel terhelt szuperindex jelenthet megoldást, hanem a GDP valamiféle korrekciója, továbbfejlesztése. Ebben a szellemben ült össze Nicolas Sarkozy akkori francia elnök felkérésére 2008-ban egy, a Nobel-díjas Joseph Stiglitz vezette bizottság. A testület előremutató és rövid távon implementálható javaslatokat is tartalmazó listával rukkolt elő, azonban némely ajánlás mögött még ennél a bizottságnál is politikai motivációk voltak feltételezhetők, amire Johan Norberg, a Cato Intézet tudományos munkatársa GDP and its Enemies című tanulmányában rávilágított. Bizonyos javaslatok gyakorlati alkalmazása során ugyanis a számítások a régebbi mérésekhez képest jóval kedvezőbb képet mutattak a francia gazdaságról, különösképpen az Egyesült Államokhoz viszonyítva.
Kérdés továbbá, hogy ha a GDP-t sutba dobva elkezdenénk a jelenlegi alternatív mérési technikákra hagyatkozni, akkor vajon valósabb képet kapnánk-e a gazdasági fejlődésről és a jólétről. Lorenzo Fioramonti a Global Policy című folyóirat hasábjain felvillantja számunkra a „poszt-GDP világot”, amelyben például a Wellbeing index alapján a G7 csoportot Norvégia, Svájc, Svédország, Izland, Hollandia, Új-Zéland, és Dánia képviselné. Amennyiben a fenntartható fejlődés indexét néznék, akkor a rangsor élén Costa Rica, Kolumbia és Panama állna. A legtöbb alternatív index alapján a jelenlegi G7-országok közül egyik sem lenne jelen a szűk világelitben, míg néhány rangsorba legalább Németország és Kanada beférne.
A GDP különféle alternatíváira épülő adatok jól érzékeltetik, hogy a gazdasági erőviszonyokról és fejlettségről ezek az indexek aligha adnak realisztikus képet, és jelen formájukban alkalmatlanok arra, hogy a GDP-hez hasonló globális iránytűként szolgáljanak a nemzetközi térben. Mindez persze nem azt jelenti, hogy ezek a mutatók nem lennének hasznosak, sőt komplementer indikátorokként fontos többletinformációkkal láthatnak el minket. Ugyanakkor a GDP konszenzusos továbbfejlesztése és szükséges korrekciója egyelőre első lépésként olyan objektív „kemény” adatokat szolgáltató indikátorok bevonásával képzelhető el, mint például a környezetterhelési és emissziós mutatók, mivel ezek jól definiálható és megfogható folyamatokra vonatkoznak, és széles körben elfogadottak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.