A költségvetési sikerek nyomában

Kifejezetten kedvező hírek érkeznek az utóbbi időben a magyar fiskális politika teljesítményéről. Mindenekelőtt feltűnően jól alakul az államháztartás pozíciója: szeptemberben kiugró többlettel zárt a magyar költségvetés, ennek következtében az első kilenc hónap után praktikusan nullszaldós az egyenleg. Ennek az adatnak a jelentőségét jól érzékelteti, hogy az előző két évben a szeptember végi kumulált hiány már 900 milliárd forint körül alakult, és megközelítette, sőt tavaly meg is haladta az éves célszám 100 százalékát. A szeptemberi többlet persze részben egyszeri okokra vezethető vissza. Egyrészt nagy összegű brüsszeli előlegfizetések érkeztek be, másrészt valószínűleg a dohánytermékek jövedékiadó-emelésének is van sajátos hatása: a jövendő drágulás miatt a kereskedők valószínűleg a szokásosnál jóval nagyobb készletet halmoztak fel, ami egyszeri hatásként szintén emelhette a költségvetési bevételeket. Mivel az év utolsó hónapjaiban szintén várhatók még specifikus bevételek (például az állami földek értékesítéséből), aligha merész dolog kijelenteni, hogy a kormány idén kényelmesen teljesítheti nemcsak az eredetileg 2 százalékosra tervezett GDP-arányos hiányt, hanem a módosított, 1,7 százalékra csökkentett, vagyis szigorúbb költségvetési hiánycélt is.

Jól alakul az ország adósságpályája is. Hétfő óta ismerjük az EU-tagországok államadósságával kapcsolatos, az idei első fél év végére vonatkozó adatokat, amelyek szerint Magyarország ma már messze nem tartozik az unió legnagyobb adósságterhet cipelő országai közé, hanem a rangsor közepén, Írország és Németország mellett helyezkedik el.

A GDP-arányosan 75,6 százalékos magyar adósságráta lényegesen kisebb az unió államadósságánál, ráadásul az idei második negyedévben adósságrátánk 1,6 százalékponttal csökkent, ami a harmadik legjobb teljesítmény volt az EU országai között. Röviden akár a fiskális hiányszámokat, akár az államadósság trendjeit nézzük, a számok meggyőzőek. Nem véletlen, hogy a három nagy nemzetközi hitelminősítő közül kettő immár a befektetésre ajánlott osztályzati kategóriában tartja nyilván Magyarországot: a bóvli kategóriából való felminősítés a Fitch Ratingstől májusban, a Standard and Poor’s-tól pedig szeptemberben érkezett meg. Ennek kapcsán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter joggal idézhette fel, hogy a nemzetközi pénzpiac már jóval korábban elismerte a magyar fiskális politika eredményeit, és az elmúlt években az országkockázati felár folyamatosan csökkent.

Úgy tűnik tehát, a kormány nyerésre áll egy fontos kérdésben: azt a sajátos magyar makrogazdasági stabilizációt, amely a nemzetközi pénzpiac által kiemelten figyelt makrogazdasági mutatóknak megfelelve, de az európai intézmények demokratikus, a tulajdonjogok biztonságát és a szektorsemlegességet számonkérő elvárásaival szemben történt, tudomásul vette a befektetői közösség. Ha az infláció alacsony, az államháztartási egyenleg stabil, az adósság csökken, ráadásul a külső egyensúlyi helyzet is jó, akkor a gazdaságpolitika procedurális kérdései a nemzetközi pénzpiac szereplői számára másodlagosak. A hosszabb távú kérdés persze az, hogy a sajátos magyar stabilizáció negatívumait is képes lesz-e kezelni a kormányzat. Az üzleti szektor elmaradó beruházásai és a képzett fiatalok tömeges munkavállalási célú külföldi migrációja ugyanis alapvető növekedési korlátot jelent. Ezeknek a kérdéseknek a megoldása pedig komoly fejtörést jelenhet a kormányzatnak, mivel az érintettek meggyőzése nehezen képzelhető el másként, mint a demokrácia procedurális folyamatainak és a tulajdonjogok biztonságának a konszolidációjával.