Az európai integráció művészete

A Brexitnek azonban nem kell az EU hanyatlását jelentenie. Ehelyett vészcsengőként szolgálhat, és az unió problémáinak kezelésére szolgáló intézkedésekre sarkallhat.

Néhány európai vezető megpróbál reagálni erre a vészcsengőre, és azt sürgeti, hogy az EU tagállamai „tegyék teljessé az uniót”. Szerintük az Egyesült Királyság nélkül könnyebb lesz az integráció terén előrehaladni, mivel az unióban maradó tagállamok valamelyest kevésbé heterogének, és így nagyobb valószínűséggel tudnak egyetérteni olyan lépésekben, amelyeket Nagy-Britannia feltehetően ellenzett volna.

Az egyik ilyen lépés a bankunió létrehozása, amely kérdésre az euróválság kezdete óta állandó figyelem irányul. Miközben jelentős előrehaladás történt már ezen a téren, az európai bankszektor integrációja messze van még attól, hogy teljes mértékben létrejött volna. A még meg nem valósított feladatok közé a betétbiztosítási rendszer vagy a kockázatmentes közös kötvények megteremtése tartozik.

Egy másik potenciális lépés – amelyet az eurózóna tagállamainak válság alatti teljesítményének jelentős mértékű aszimmetriája motiválna – a közös munkanélküli-biztosítási rendszer lehetne, amelynek keretében a ciklikus munkanélküli-segélyeket az EU költségvetéséből finanszíroznák. Végezetül pedig a menekültválság vitát indított el az EU külső határainak védelmére, a menedékkérők tagállamok közötti elosztására és integrációjuk finanszírozására vonatkozó közös megoldásokról.

Mindezen javaslatokról – és sok másról – átfogó viták folytak, és eljutottak addig a pontig, hogy megvalósítható terveket dolgoztak ki. Mégis kevés előrelépés történt. Kiderült, hogy a mélyebb integrációval szembeni politikai ellenállásnak távolról sem az Egyesült Királyság az egyedüli forrása.

Természetesen attól függ, melyik tagország ellenzi az integrációt, hogy miről szólnak a javaslatok, amelyek mindegyike valószínűleg néhány EU-tagállam számára kedvezőbb, mint a többinek. Néhány esetben jelentősebb hosszú távú előnyök adódnak minden tagállam számára, de néhány ország esetében tetemes kezdeti költségek is jelentkeznek. Egy olyan időszakban, amikor nagy EU-tagállamok választások előtt állnak, és amikor az elitellenes politikai erők a mérsékelt pártokkal szemben kihívást jelentenek, sok kormányzat nem áll készen arra, hogy kockáztassa a politikai tőkéjét az integráció mélyítéséhez szükséges reformok megvalósítására.

Mi történne akkor, ha ezeket a reformokat vonzóbbá tennék? A politikai ellenállás felszámolásához a különböző javaslatokat össze kellene egyeztetni. Az egyes tagállamoknak nagyobb előnyt nyújtó javaslatokat olyanokkal kellene ötvözni, illetve kiegyensúlyozni, amelyek más tagállamoknak jelentenek nagyobb hasznot, valamint az egyes intézkedések rövid távon jelentkező költségeit más intézkedések rövid távon megjelenő előnyeivel lehetne ellensúlyozni.

Gondoljunk a menekültválság kezelésére vonatkozó erőfeszítésekre. Amint világossá vált, hogy néhány ország, különösen közép-európai államok, nem hajlandók elfogadni a menekültek letelepítésére vonatkozó uniós kvótát, akkor az a javaslat született, hogy a menedékkérők megválaszthatják azt az országot, ahol le szeretnének telepedni. Az EU költségvetése fedezné az ehhez szükséges forrásokat, potenciálisan az új közös kötvények révén. Ez az elgondolás azonban ellenállásba ütközhet, nem utolsósorban azért, mert a legtöbb menekültet vonzó országok jobb gazdasági helyzetben vannak, és így kevésbé van szükségük uniós forrásokra. A megoldás az lenne, ha egy olyan intézkedést vezetnének be, amely az ellenkező irányba valósítaná meg a transzfereket a menekültpolitikával összhangban.

A legjobb megoldás erre a közös munkanélküli-biztosítási rendszer lehetne. Azok az országok, amelyek a magas ciklikus munkanélküliségük miatt kevésbé kedvelt célpontok a menekültek számára, arányaiban nagyobb mértékben élveznék ennek a rendszernek az előnyeit, különösen rövid távon. A megoldás – amelyben ezeket a transzfereket lényegében a menekültek letelepítésére vonatkozó források ellensúlyoznák ki – azzal a reménnyel kecsegtet, amire szükség van: hogy minél több országban legyen alacsony a munkanélküliség.

Természetesen a menekültek kérdésében lehet számítani nehézségekre. A társadalom bevándorlással szembeni – a terrortámadások és a populista politikai retorika által fűtött – ellenállása olyan országokban, mint Németország, alá tudja ásni egy ilyen program támogatottságát. Ebben az esetben azonban módosítani lehet az adott intézkedési csomagot. Amennyiben azt állítjuk, hogy az egyes reformintézkedéseket össze kellene hangolni, annak érdekében, hogy azok vonzóvá váljanak a szereplők számára, az olyan, mintha egy a közgazdaságtani alapismeretekbe bevezető könyvben olvasnánk. Mégsem banális megoldásról van szó: ez az EU teljessé tételét – és így annak megvédését – jelenti, amelynek során fenntarthatóbb intézmények épülnek ki. Ha az EU a nyitottság és a liberális demokrácia világító oszlopa akar maradni, akkor tovább kell haladnia az integráció útján. Ha az EU előrelépést akar elérni, akkor a vezetőinek biztosítaniuk kell, hogy ebből a folyamatból minden tagállam egyenlő mértékben tudjon profitálni.

Copyright: Project Syndicate, 2017
www.project-syndicate.org