Az eurózóna pénzügyi hitelessége a tét

Európa vezetőire idén egy sor kihívás vár, beleértve a populisták térnyerésének idején tartott választásokat, valamint a Nagy-Britannia EU-ból való kilépésével kapcsolatos összetett tárgyalásokat. Próbatétel az új amerikai elnök hozzáállása is, aki elavultnak tartja a transzatlanti szövetséget. Ezen kihívások ellenére az EU vezetőinek lehetőségük lesz arra is, hogy megerősítsék az ütött-kopott uniójukat és annak intézményeit. Különösképpen a bankszektor hitelességének helyreállítására kell összpontosítaniuk azzal, hogy elősegítik a szektor tőkeellátottságának javítását, és erősítik a szektor felügyeletét. Még ha más ügyben nem is érnek el előrelépést, csak ennek a célnak a teljesítése egy igen jó évvé teheti az idei esztendőt.

Az európai bankok már régóta központi szerepet játszanak a kontinens gazdasági életében. Franciaországban és Németországban a banki eszközök a GDP 350-400 százalékát teszik ki, míg az USA-ban ez az érték csak alig haladja meg a GDP 100 százalékát. A 2008-as pénzügyi válság után az eurózóna leggyengébb bankjai gyorsan összeomlottak a rossz hitelek súlya alatt, majd aztán azt a fenyegetést is hordozták, hogy országaik kormányzatait is magukkal rántják. Azzal, hogy sok ország hitelessége megkérdőjeleződött, még az erős bankok is ördögi körbe kerültek, miután veszteségeket könyveltek el a könyveikben szereplő állampapírok értékvesztése miatt.

Ironikus módon végül is az eurózóna bankjainak egymástól való függősége mentette meg a helyzetet. Miután az ír, portugál és görög bankoknak nagyrészt német, francia és holland bankoknál volt tartozásuk, a leggyengébb pénzintézetek és gazdaságok külső sokkja azonnal a legerősebb bankok és gazdaságok sokkjává is vált. Ez arra kényszerített minden érdekelt felet, hogy együttműködjenek a közös válasz kialakításában a politikai költségek ellenére is. Ha az összes európai bank és gazdaság nem lett volna veszélyben, akkor nehéz lett volna elképzelni azt, hogy az európai kormányok megállapodnak abban, hogy a pénzpiacoknak ezermilliárd dollár értékű támogatást nyújtanak.

Mindeközben az Európai Központi Bank (EKB) integrált fizetési rendszere lehetővé tette, hogy az eurózóna magja és perifériája között a banki átutalások folyamatosan működhessenek, ami a válság legsúlyosabb szakaszaiban is lehetővé tette a kereskedelmi és finanszírozási tevékenységet. Az EKB emellett fenntartotta a likviditási támogatását, és végeredményben kötelezettséget vállalt arra, hogy interveniál a fenyegetett intézmények kisegítésére, ami enyhítette a piaci feszültségeket.
A közgazdászok egyetértenek abban, hogy egy optimális valutaunióhoz olyan tényezőkre is szükség van, mint például a munkaerő-mobilitás magas szintje, a közös fiskális felügyelet és az összhangba hozott üzleti ciklusok. Ezek közül az eurózóna egyikkel sem rendelkezik. Ahogy azonban a pénzügyi válság rámutatott, az integrált bankok és pénzügyi piacok is lényeges források lehetnek az eurózóna szükséges ellenálló képességének a megteremtésében. Szemben azzal, amit sok előrejelzés állított, az eurózóna nem sodródott elkerülhetetlen összeomlásba. Ehelyett kétségtelenül támogatólag hatott az a válaszreakció, amely egyrészt erősítette a felügyeleti mechanizmusokat és az intézményeket, valamint forrásokat teremtett elő.

Természetesen a válság azzal is együtt járt, hogy a választópolgárok körében jelentős mértékű ellenreakció alakult ki, vannak, akik kétlik, hogy a közös valuta jólétet tud teremteni. Valójában csak az a tény, hogy az euró túlélte a legutóbbi válságot, még nem jelenti azt, hogy a következő krízist is átvészeli. Mégis, még a jelenlegi feszült politikai hangulatban is az európai vezetők előrelépést tudnának elérni, ha mellőznék a közös európai pénzügyminiszterre vagy az egyes országok gazdaságpolitikájába történő még erősebb beavatkozásra vonatkozó grandiózus, irreális javaslatokat. Ehelyett a közös valutában rejlő erősségek megerősítésére kell koncentrálniuk, nem utolsósorban azzal, hogy hiteles tervet dolgoznak ki az olasz és portugál bankok mérlegében szereplő rossz hitelek megtisztítására. Ahhoz, hogy az egész rendszerben javuljon a bizalom, arra is szükség van, hogy a politikusok korlátot szabjanak a bankok állampapír-kitettségének.
Végezetül a politikusoknak ösztönözniük kellene a további tőkepiaci integrációt, ami erősítené az eurót, fokozná a határon átnyúló kockázatvállalást, diverzifikálná a finanszírozási forrásokat, illetve kiszélesítené a finanszírozáshoz való hozzáférést. A mostani politikai környezet korlátozza a strukturális reformokat és a magasabb szintű munkaerő-mobilitást. Ha az európai kormányzatok erősíteni tudják a bankuniót, akkor továbbra is reménykedni lehet az eurózóna jövőjével kapcsolatban.

Az eurózóna egy pénzügyi edukációs időszakon esett át: a globális piacok a politikai vezetőket arra kényszerítették, hogy kellemetlen lépéseket tegyenek meg a monetáris unió megerősítésére. Felismerjék azt is, hogy a probléma egyik eleme – a bankok és a piacok egymástól való kölcsönös függősége – egyben a megoldásra is rámutat, és valószínűleg újabb reformokat indít el. A bankunió továbbviteléhez és az európai tőkepiacok további integrációjához szükséges lépések nem biztos, hogy elégségesek lesznek az euró hosszú távú fennmaradásának biztosításához, azonban e lépések megtételére mindenképpen szükség van. Továbbá ebben a politikailag viharos időszakban ez az egyetlen reális opció.

Copyright: Project Syndicate, 2017
www.project-syndicate.org