BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Inkluzív kapitalizmus vagy bukás

2017.02.13., hétfő 05:00

„A tudomány nem ismer országot, mivel a tudás az emberiségé, és a fáklya, amely megvilágítja a világot” – mondta Louis Pasteur 19. századi nagy kémikus. Ma a negyedik ipari forradalmat hajtó innovatív technológiákról és ötletekről lehet elmondani, hogy mindez az egész emberiségé. Igazolják Pasteurt oly módon, ahogy azt ő el se tudta volna képzelni.

Miközben a technológiai innováció hatása globálisan jelentkezik, az egyes emberekre eltérően hat. A gyorsan változó körülmények néhány ember gazdasági kilátásait jelentősen javították, de mások lemaradtak, ami az elégedetlenség sötét árnyát veti szét szerte a világgazdaságban. Azok számára, akik tudják a történelemből az innovációban rejlő új lehetőségeket, eljött az idő, hogy megkétszerezzék erőfeszítéseiket egy inkluzívabb kapitalizmus kialakulása érdekében.

Történelmi kitekintésben nem kérdés, hogy a technológiai innováció és a globális kereskedelem elősegítette a gyors fejlődést, illetve az életszínvonal jelentős mértékű emelkedését. Ám a világgazdaság nem kedvez mindenkinek egyenlő módon, és sok ember úgy gondolja – okkal –, hogy számára semmilyen előnyt nem nyújt a globális gazdaság. Tavaly júliusban a McKinsey Global Institute közreadott egy átfogó jelentést 25 fejlett gazdaság jövedelmi helyzetéről: a háztartások meglepően nagy hányadában, 65-70 százalékában a jövedelmek stagnáltak vagy csökkentek 2005 és 2014 között. Ez az adat még inkább figyelemre méltó, ha a 2005 előtti 12 év adatával hasonlítjuk össze, amikor csak a háztartások kevesebb mint 2 százalékánál stagnáltak vagy estek vissza a jövedelmek.

Ahhoz, hogy a széles körű – és jogos – frusztráció mellett meg lehessen őrizni a folyamatos gazdasági fejlődést, lépéseket kell tennünk a világgazdaságban rosszul működő dolgok kijavítására. Sajnos az utóbbi időszak politikai fejleményei nem segítik ezt a törekvést. A brit költségvetési felelősségi hivatal például azt jelzi előre, hogy az EU-ból való kilépés 2020-ra 2,4 százalékkal csökkenti a brit gazdaság növekedését. Donald Trump amerikai elnökké választása hasonlóképpen azt mutatja, hogy a világgazdaság inkluzívabbá tételéhez határozott lépésekre van szükség, vagy újabb politikai és gazdasági megrázkódtatások bekövetkezését kockáztatjuk, amelyek tovább akadályozzák majd a növekedést. A cégvezetőknek most valódi lehetőségük van arra, hogy egy inkluzívabb kapitalizmust segítsenek elő, amely nemcsak profitot termel, hanem lehetőségeket és jólétet teremt mindenki számára.

A sikerhez arra van szükség, hogy az egyes cégek (különösen a globális vállalatok) olyan felelősségi szerepeket vállaljanak el, amelyek nem tartoznak küldetésük központi részéhez. A cégeknek többet kell tenniük azért, hogy maximalizálják saját értékeiket nemcsak a részvényeseik, hanem azon közösség minden szereplője számára, amelyre az üzleti tevékenységük kihat.

Természetesen ez nem arról szól, hogy a profitra törekvő cégeknek jótékonysági szervezetekké kellene válniuk. Azok a vállalkozások teremtik a legtöbb értéket a társadalom számára, amelyek növekednek és sikeresek egy egyre inkább volatilis környezetben. Azok a cégek, amelyek meghatározzák majd a 21. századot, fel fogják ismerni, hogy nemcsak részvényeseik vagy a kormány ajándéka a működésük, hanem arra rá kell szolgálniuk valódi megoldások nyújtásával, munkahelyteremtéssel, illetve a közösségek életében konstruktivitással.

Az inkluzív kapitalizmus végül is az üzleti élet legigazibb céljának újbóli felkarolását jelenti, vagyis a problémák megoldását és az emberek életének jobbá tételét. Erre különösen szükség van a válságokkal teli és bizonytalan időszakban. Miután oly sok globális kihívást kell kezelni, az inkluzív kapitalizmus az egyetlen módja annak, hogy az elmúlt évszázadban elért fejlődést a következő évszázadban és az azt követő időszakban is biztosítani lehessen.

Copyright: Project Syndicate, 2017
www.project-syndicate.org

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.