Megfelelő vízgazdálkodás nélkül teljesen lemaradunk

Berobbant az agráriumban is az informatika, fontosnak tartja a precíziós gazdálkodás hazai elterjesztését?

– Meggyőződésem, hogy a szükséges tudás, információs és infrastruktúra már rendelkezésre áll. A Magosz és az agrárgazdasági kamara arra törekszik, hogy megismertesse a gazdálkodókkal a technológiai fejlődés követelte speciális tudást, ami a precíziós termelés elterjesztéséhez is szükséges. Ez azért fontos, mert enélkül például a fehérjeprogramunk sem lehet sikeres.

Jó ideje hangoztatott cél a GMO-mentesség melletti fehérje-önellátás…

– És el is indult, korszerű fajtákkal és komoly termelési tapasztalatokkal rendelkezünk. Tavaly 61 ezer hektáron és 180 ezer tonnát meghaladó mennyiséget termeltünk szójából. Készen állunk arra, hogy elegendő mennyiségű fehérjét állítsunk elő. Ha már a szocialisták idején lebontották a cukorgyártási kapacitásokat, s ezzel leépült a termelés is, annak helyén akár nagyobb fehérjetartalmú növényeket is termeszthetünk. Ilyen lehet a szója.

Amely viszont elég nagy vízigényű, s mint tudjuk, a vízgazdálkodás továbbra sem hazánk erőssége. Lesz előrelépés ezen a területen?

– Ahhoz, hogy a tavalyi kiváló szójatermést betakaríthassuk, valóban a szerencse is kellett, mert jó eloszlásban volt elegendő csapadék. Ugyanakkor bármennyire is elkötelezett a magyar kormány, az ágazati szereplők nélkül ezt az ügyet nem lehet rendezni. Sokat dolgoztunk azon, hogy miként lehet a vízügyi létesítményeket a gazdák érdekében működtetni, s végül el kellett fogadnunk, hogy e téren a tulajdonviszonyokat nem tudjuk rendezni. Vagyis az állami csatorna marad köztulajdonban, az önkormányzati marad önkormányzati, s a magántulajdon is természetesen érintetlen marad. Stratégiai javaslatunk ezért az, hogy a működtetés közérdekből legyen állami, és a vízhasznosításra, a vízzel való gazdálkodásra a gazdáknak egymással együttműködve legyen lehetőségük. Első lépésben a mostani 80-100 ezer hektárról minimum ötszázezer hektárra kell emelni az öntözött területek nagyságát. Ha ezt nem sikerül meglépni, nem leszünk képesek végrehajtani a fehérjeprogramot, és az ipari zöldségtermesztés, illetve a gyümölcstermelés is lemarad a világpiaci küzdelemben.

Mi lenne az öntözésfejlesztés haszna?

– Az előző évben, vagyis 2015-ben mínusz 0,2, idén pedig 0,6 fölötti mértékben járult hozzá az agrárgazdaság a GDP-hez. És ez a 0,8 százalékos növekmény lényegében csak az időjáráson múlott. Az arányokat az előállított mezőgazdasági alapanyagok értékére átszámítva azt láthatjuk, hogy csak a kukoricánál 150 milliárd forint, a kalászosok esetében pedig 80 milliárd forint többlet keletkezett. Az öntözés rendezésével a termelési értéktöbblet elérheti az évi 250-300 milliárd forintot.

A vízgazdálkodási stratégia, amely a napokban kerül a kormány elé, megfogalmaz konkrét határidőket és összegeket?

– Néhány hónapon belül a végleges döntés is megszülethet. Különböző lépések vannak, például a vidékfejlesztési programban az öntözővíz hasznosítására vonatkozó pályázatok szerepelnek, ez ötvenmilliárd forintos nagyságrendet jelent, de a KEHOP-ban és más jogcímeken, amelyekből ár- és belvízvédelmi rendszerek kialakítására biztosít az unió forrásokat, 300-500 milliárd forintot is költhetünk e fejlesztésekre. Tehát ár- és belvízvédekezésre uniós forrás áll rendelkezésre, s ahol a belvizet elvezetem, ott az öntözővizet is be tudom vezetni. Azt kell átgondolni, hogy a költségvetésnek mi hoz nagyobb bevételt, ha növeljük harminc százalékkal, vagyis közel nyolcszázmilliárd forinttal az agrárkibocsátást, vagy ha a vízdíjból behajtunk pár százmillió forintot. Ennek megfelelően a javaslatunk az, hogy a vízért legfeljebb annyit követeljen meg az állam, amennyit az uniós kötelezettség minimálisan előír.

Az említett öntözésfejlesztési forrást eddig alig vették igénybe a gazdálkodók. Mi ennek az oka?

– Nem véletlen, hogy kevés pályázatot nyújtottak be. Ahhoz, hogy a gazda egy öntözésfejlesztési beruházást megvalósítson, a jelenlegi bürokratikus viszonyok mellett egy hihetetlen procedúrán kell átesnie, mire benyújtja a pályázatát. Ezt egy kisebb gazdálkodó kevésbé tudja végigvinni, e téren elengedhetetlen az egyszerűsítés.

A belvízgondok már most kevésbé jelentkeznek, ez már az átalakítások eredménye?

– Valóban, érdemleges változások történtek. A vízügyi létesítmények jelentős részét működőképes állapotba hozták, a közmunkaprogramnak köszönhetően ma már azt lehet mondani, hogy áramlik a víz a csatornákba, az azok végén lévő átemelő szivattyúk működnek, és ezért van az, hogy például az idei kimondottan veszélyes időjárás ellenére legfeljebb húszezer hektár szántót borított belvíz, s az is folyamatosan csökken. A 2010 előtti években jellemzően 120-130 ezer hektár került víz alá, használhatatlanná téve az adott területeket.

Az unió mindinkább a környezetvédelem felé fordult az agrártámogatásokban is. Mire számít e téren 2020 utánra?

– A KAP félidős felülvizsgálata most zajlik, a bizottság összeállított egy kérdőívet, így a saját véleményünk is ott lehet a döntésekben. De jó hír, hogy az uniós érdekképviseletek szövetségében Kis Miklós személyében alelnököt adunk a Copa-Cogecába. Meggyőződésem, hogy közös agrárpolitikára szükség van, ha elmaradna a mai termelés, a vidék és környezetünk állapota is súlyos mértékben károsodna. A 2020 utáni támogatási rendszer esetében egyébként az a legfontosabb, hogy drasztikusan csökkenteni kell az adminisztrációt, a különböző folyamatokat, tiszta, világos szabályokat kell alkotni, amelyeket mindenki be tud tartani.

A madárinfluenza által érintett régiókban számíthatnak az érintettek a közvetett károk enyhítésére?

– A közvetlen károkat természetesen kifizetik, a közvetettek esetében még zajlik egy uniós vita. A feldolgozók helyzetét nem sikerült tisztázni, pedig ha anyagellátás hiányában kénytelenek leállni, az nekik is felér egy természeti katasztrófával. Vagyis e téren egyeztetések vannak, eredményeket még nem látunk.

Az állattartásnál maradva, a sertésstratégia nem váltotta be a reményeket.

– A sertésállomány duplázásáról volt szó, van kedvező elmozdulás, ám az meg sem közelíti a célokat.

Mi okozta a megbicsaklást?

– Az orosz embargó nagyon negatívan hatott. Nemcsak azért, mert kiesett a magyar export, amit Oroszországnak szántunk, és semmivé vált a korábbi nagyon intenzív piacépítő munka, hanem azért is, mert a nagyobb termelési színvonalon működő uniós országokból, támogatott termékekként jelentek meg nálunk is e termékek, vagyis a saját piacainkon vertek meg.

Most, hogy a kínai piacokat az egész unió felfedezte, javulhat a helyzet?

– Az egyik sok nehézségen áteső cég, a Pápa Hús talpra állítása után az ázsiai piacokon megfelelő versenytársként jelenik meg a magyar sertés, ami a teljes ágazatra kedvezően hat majd.

Sikeresnek tartja a 2010 óta eltelt időt, vagyis a második Orbán-kormány óta eltelt időszakot az agrárium szempontjából?

– Én még gazdaembert dicsekedni nem hallottam, s ez nekem sem kenyerem. De a tények önmagukért beszélnek. Az említett időszakban az agrárkibocsátásunk több mint ötven százalékkal nőtt, a kivitelünk közel ugyanilyen arányban bővült, ma már meghaladja a nyolcmilliárd eurót. Mindez jelentős eredmény, ám ha azt vizsgáljuk, hogy hol tartunk a lehetőségek kihasználásában, akkor nagy jó indulattal állíthatom, hogy félúton járunk. Most jutottuk oda, hogy az uniós források jól hasznosulhatnak. Az előző ciklusban a gazdaságok fejlesztésére a források alig 16 százaléka, a mostaniban hatvan százaléka jut, miközben a teljes kifizetési rendszert megreformáltuk, s így könnyebben is tudnak élni ezen lehetőségekkel.