Japán demográfiai tanulságok Európa számára

A demográfia nem egy sorsszerű dolog, legalábbis nem teljesen. A politika évszázadok óta hatással van a termékenységi rátára, és a migráció is átalakíthat egy országot, ahogy azt az Egyesült Államok esete mutatja. Rövidebb időbeli horizonton vizsgálva a kérdést azonban az látható, hogy a demográfiai trendeket adottnak kell tekinteni, és komoly hatásuk lehet a növekedésre. A demográfiai tényezőket gyakran mégsem veszik kellően figyelembe, ami egy ország gazdasági teljesítményének értékelését jelentősen torzítja. Ez leginkább Japán esetében látható.

Az ország reálgazdasági kibocsátása csupán mintegy 15 százalékkal emelkedett 2000 óta, vagyis kevesebb, mint évi egy százalékkal. Japán így könnyen nevezhető a legkevésbé dinamikusnak a világ fő gazdaságai közül. Ha azonban figyelembe vesszük Japán demográfiai adatait – miszerint az ország munkaképes korú lakossága évi közel egy százalékkal csökkent 2000 óta –, akkor ez a gazdasági adat figyelemre méltónak tekinthető.

Valójában Japánban az egy munkaképes korú emberre jutó növekedés mértéke megközelítette a két százalékot, ami jóval magasabb érték az amerikai vagy az európai adathoz képest. Bár az amerikai gazdaság 2000 óta több mint 35 százalékkal növekedett, a munkaképes korú népessége is határozottan nőtt, így az egy munkaképes korú emberre jutó éves növekedési rátájának értéke csupán egy százalék körüli.

Ezt az indikátort – vagyis az egy munkaképes korú emberre jutó növekedési rátát – alig használják a közgazdászok, helyette inkább az egy főre jutó GDP-re fókuszálnak. Ezen indikátor alapján a japán gazdaság hozzávetőleg ugyanolyan jól teljesít, mint az európai és az amerikai. Míg azonban az egy főre jutó adatok hasznosak egy ország fogyasztási potenciáljának meghatározásában, nem adnak megfelelő képet a növekedési potenciálról, mivel ezekben az adatokban azok az idősek és fiatalok is szerepelnek, akik nem járulnak hozzá a GDP-termeléshez.

Gyorsan csökkenő potenciálja ismeretében így Japán rendkívül sikeresnek tekinthető. Ennek fő oka, hogy a munkaképes korú népesség növekvő hányada dolgozik: a munkanélküliség mértéke rekordalacsony szinten, kevesebb mint három százalék alatt áll, és a dolgozni képes emberek közel 80 százalékának van állása, szemben a mintegy 70 százalékos európai és amerikai adattal.

A teljes foglalkoztatottság és a munkahelyek számának gyors növekedése terén az utóbbi két évtizedben elért japán teljesítmény még jelentősebbnek tekinthető, ha figyelembe vesszük, hogy ebben az időszakban szinte folyamatosan defláció érvényesült. Ezt meg kellene fontolniuk azoknak, akik szerint a defláció elviselhetetlen gazdasági költségekkel jár együtt.

A japán tapasztalatok fontos tanulsággal szolgálnak Európa számára, ahol a jövőbeli demográfiai helyzet nagyban hasonlít majd a múltbeli japán állapotokhoz. Az eurózóna munkaképes korú lakossága egyáltalán nem nőtt az elmúlt években, és hamarosan ahhoz hasonló mértékben fog csökkenni, mint amit Japánban lehetett látni az elmúlt évtizedekben.

Továbbá az eurózóna folyó fizetési mérlege most a GDP mintegy három százalékát kitevő többlettel rendelkezik. Ez hasonló ahhoz a szinthez, amellyel Japán rendelkezett hosszú időn át.

A japán tapasztalatok első tanulsága az, hogy a növekedés nem szükségszerűen elérhetetlen az eurózóna számára, annak ellenére sem, hogy az övezetben alacsony az infláció, a társadalom öregszik, és jelentősek a megtakarítások. Ehelyett, ha figyelembe vesszük az infláció nélküli japán növekedési adatokat, az Európai Központi Banknak (EKB) fel kellene ismernie, hogy a „két százalékhoz közelítő” inflációs cél biztosítása feltehetően egyáltalán nem olyan fontos dolog. Az eurózóna struktúrájának sajátosságai azt jelentik, hogy az EKB-nak nincs más választása, mint hogy leállítsa a kötvényvásárlási műveleteit úgy egy éven belül. Ez azt jelenti, hogy az EKB nem lesz képes követni a japán jegybank példáját, amely továbbra is jelentős mértékben vásárol államkötvényeket, miközben az infláció érdemben nem növekszik.

Egy másik tanulság, amely levonható Japán esetéből, hogy egy jelentős megtakarítási többlettel rendelkező ország kezelni tud egy nagyobb államadósságot, mivel képes azt belföldről finanszírozni. Ez nem jelenti azonban feltétlenül azt, hogy kívánatos dolog az adósságok felhalmozása. Japán adósságrátája meghaladja a GDP 150 százalékát, és folyamatosan nő a nagymértékű államháztartási hiány miatt.

Ez vezet el az utolsó kulcsfontosságú tanulsághoz Japánnal kapcsolatban: egy alacsony növekedésű gazdaságban a GDP-arányos államadósság-ráta mértéke könnyen elszabadulhat. Szerencsére úgy tűnik, hogy ezt a tanulságot már magáévá tette az eurózóna, mivel az övezetben az átlagos deficit csupán a GDP mintegy két százalékát teszi ki. Úgy látszik, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum által a GDP három százalékában meghatározott hiányküszöbnek volt valamennyi hatása az adósságráta stabilizálásának vonatkozásában.

Az eurózóna struktúrája korlátok közé szorítja mind a fiskális, mind a monetáris politika használatát. Ennek kell megelőznie a túlzott mértékű adósságfelhalmozást, ami végeredményben megkönnyíti az euró­zóna számára, hogy egy olyan jövőt alakítson ki, amelyben a növekedés fenntartásának egyetlen módja, ha teljes mértékben kihasználja a gazdaság csökkenő demográfiai potenciálját.

Copyright: Project Syndicate, 2017

www.project-syndicate.org