Jogbiztonság vs. munkaidő-nyilvántartás

Talán nem túlzás azt állítani, hogy nincs még egy olyan munkaügyi dokumentum, amelynél annyi bizonytalanság lenne, mint a munkaidő-nyilvántartás körül. A külső szemlélő számára akár partikulárisnak tűnő probléma a gyakorlatban, a munkaügyi ellenőrzések során messze a legnagyobb arányban tesz szükségessé hatósági intézkedést. A munkaidő nyilvántartásával kapcsolatos intézkedések nagy számának talán legfőbb oka, hogy a kapcsolódó követelmények jogszabályba foglalása a mai napig csak részlegesen történt meg.

A munkaidő-nyilvántartási kötelezettség 1999-es bevezetése mára egyértelműen teljesítette eredeti, bevezetéskori célját, a munkaügyi ellenőrzések hatékonyabbá tételét. Az elmúlt két évtized során ugyan kisebb-nagyobb módosításokon átesett a szabályozás, de kijelenthető, hogy a jogszabály ide vonatkozó része a kötelezettség tárgyi súlyához képest viszonylag röviden fogalmaz, és csak részlegesen tartalmazza a nyilvántartással kapcsolatos követelményeket. Ez az elmúlt időszakban sok önkényes értelmezésre adott lehetőséget. Emiatt a terület szabályozása helyett részben a munkaügyi ellenőrzési és a bírósági gyakorlat alakította a követelményeket.

Ebből következően a munkáltatónak, ha szeretne a munkaidő-nyilvántartásokkal kapcsolatos követelményeknek megfelelni, nem elegendő a törvény betűjét ismernie, hanem többek között a Kúria kapcsolódó ítéleteire is tekintettel kell lennie. Jogosan merül fel a kérdés: ez mennyire várható el egy átlagos magyar munkáltatótól. Hagyhatunk-e ekkora bizonytalanságot a rendszerben úgy, hogy a munkavállalók millióinak munkaidővel, pihenőidővel kapcsolatos jogait biztosító egyik – ha nem a legfontosabb – közjogi eszközről beszélünk?

A gyakorlat azt mutatja, hogy a jogbiztonság érvényesítése egyértelműbb szabályozást igényel. Tavaly a munkaidővel, pihenőidővel kapcsolatos intézkedések száma (beleértve a szabadságot is) körülbelül 12 ezer volt, ennek nem kevesebb, mint 55 százaléka kifejezetten a munkaidő-nyilvántartások vezetéséhez kapcsolódott. Ez azért is probléma, mert ahogyan a munkaügyi ellenőrzés 2017. I. negyedévi tapasztalatainak összefoglalója fogalmaz: „A munkaidő-nyilvántartással kapcsolatos jogsértések elfedik a munkabérrel, munkaidővel, illetve pihenőidővel kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat is.”

Vessünk egy pillantást arra, hogy milyen témakörökben szükséges a részletesebb kodifikáció.

A munka törvénykönyvének (Mt.) rendelkezéseiből egyértelműen kitűnik, hogy a munkaidő-nyilvántartás vezetése a munkáltatót terhelő kötelezettség. Az abban szereplő adatoknak naprakészen kell rendelkezésre állniuk, úgy, hogy abból a munkaidő (és készenlét) kezdő és befejező időpontja megállapítható legyen.

Az már nem derül ki, hogy a munkaidő-nyilvántartásoknak mind az ellenőrző hatóság, mind pedig a munkavállalók által ellenőrizhetőnek kell lenniük, azokat a munkavégzés helyén kell vezetni. A munkaidő-nyilvántartások hitelességének és aláírásának biztosítása szintén neuralgikus kérdés, de ugyanilyen problémás a munkaközi szünet feltüntetése, illetve az, hogy a munkavállaló a munkaidő nyilvántartásából kaphat-e másolatot, egyáltalán, van-e a másolathoz joga.

A régió országai sok tekintetben kínálnak jó példákat. A cseh és a lengyel munka törvénykönyve rendelkezik a munkavállaló betekintési, illetve másolatkészítési jogáról. A lett szabályozás kitér arra is, hogy a munkával töltött órák mellett a heti pihenőnapok is egyértelműen megállapíthatók legyenek a nyilvántartásokból. Az osztrák jogszabályban pedig külön megjelennek az elektronikus munkaidő-nyilvántartásokkal kapcsolatos, illetve a munkaközi szünet kimutatásáról szóló szabályok.

Magyarországon az ellenőrző hatóság gyakorlata és ezzel párhuzamosan a Legfelsőbb Bíróság és a Kúria a jogelvek mentén kezelte a joghézagokat, ám ennek a jogfejlesztő tevékenységnek az eredményeit mindenképpen szükséges lenne kodifikálni, hiszen az Mt. egyike azoknak a jogszabályoknak, amelyeket elsősorban nem jogászok alkalmaznak. A körülmények ismeretében egyértelműen kijelenthető, hogy egy ilyen, kiegészítő jellegű törvénymódosítás fontos lépés volna a jogbiztonság erősítésének irányába.