Szenved az olasz gazdaság az eurózónában

Az eurózóna áldozatai közül a legnagyobb fi­gyelem érthető okokból Görögországra irányult, illetve azt megelőzően Ciprusra. Má­sodsorban a szintén bajba jutott Írországra, Spanyolországra, Portugáliára, Szlovéniára, Észtországra, Litvániára, Lettországra és Finnországra koncentrált a nemzetközi sajtó. Az euró „károsultjainak” száma tehát meglehetősen nagy, gyakorlatilag a periféria többsége ide tartozik. Ha csupán egy-két országot érintett volna negatívan az euró, elmondható lenne, hogy az kizárólag az adott ország gazdaságpolitikai hibái miatt történt. Mivel azonban a monetáris övezet majd fele ide tartozott, ez arra utal, hogy az eurózónával is igen komoly szerkezeti problémák vannak.

Az utóbbi években azonban nagy figyelem irányult Olaszországra. Ennek elsődleges oka, hogy nagymértékű instabilitást mutat az olasz bankrendszer. Jelentős pénzintézetek nem mentek át az európai stresszteszteken, a nem teljesítő hitelek aránya pedig igen magas (17 százalék, míg egy stabil bankrendszerben ez mindösszesen 1-3 százalék szokott lenni). Ráadásul az olasz kormánynak annak ellenére kellett részben kimentenie egy kisebb bankot, hogy az eurózóna szabályai újabban már explicite tiltják a tagállamoknak, hogy ilyet tegyenek (azaz tilos a bail out). Az újabb szabályok szerint a bankokat első körben maguknak a tulajdonosoknak kell kimenteniük, ha ez sem elégséges, akkor a betéteseknek (ez a bail in). A szabály gyakorlati érvényesítése azonban olyan mértékű befektető- és betétesmenekülést okozna a veszélyeztetett olasz (és egyéb) bankokból, hogy az állam ténylegesen rákényszerült részt venni a Banco Paschi di Siena nevű közepes méretű bank megmentésében. Hogy ezt megtehesse, rendszerszintű kockázatra hivatkozott. Sokan attól tartanak, hogy ez precedenst teremt, és innentől fogva minden állam ugyanerre való hivatkozással fogja preferálni a bail outot a bail in helyett.

Az olasz bankrendszerben az említett kisebb banknál jóval jelentősebb, egészen komoly rendszerszintű bankok mutatnak veszélyes jeleket.

Mi okozta az olasz bankrendszer problémáit? Túl egyszerű lenne a szokásos választ adni. Szemben például az amerikai, a magyar vagy a balti bankrendszerekkel, az olasz esetben nem az érintett bankok, bankárok felelőtlen hitelnyújtási gyakorlata az eredeti ok. Az igazi problémát az okozza, hogy a válság kitörése óta nincs növekedés az olasz gazdaságban. Növekedés, kereslet hiányában pedig a hitelt felvevő olasz cégek, illetve alkalmazottaik képtelenek a visszafizetésre. A helyzet annyira rossz, hogy Olaszország egy főre jutó GDP-je alacsonyabb, mint az eurócsatlakozás előtt volt. Nem meglepő, hogy az euró támogatottsága uniós mérések szerint Olaszországban a legalacsonyabbak között van.

Miért nincs növekedés az olasz gazdaságban? Elsősorban az eurózóna külső megszorítási kényszere miatt. Az állami kiadások visszafogása, a bérek és fizetések befagyasztása mind-mind oda vezettek, hogy hiányzik a kereslet az olasz vállalatok vevői körében, akik aztán ezért vagy tönkremennek, vagy nem képesek kitermelni a bankoktól felvett hitelek törlesztőrészleteit.

A keynesiánus gazdaságpolitika válság esetén azt javasolja, hogy a magángazdaság kieső keresletét az állam pótolja. Így vészelte át sikeresen a 2008 utáni krízist a kínai gazdaság, illetve az eurózónán kívüli Lengyelország. Olaszország számára azonban nem állt nyitva ez a lehetőség az eurózóna szabályai miatt. Az olasz állam megszorításokra alapozva nagyon hosszú idő óta folyamatosan elsődleges költségvetési többletet produkál. Hiányzik tehát az állami kereslet, ami ismét csak olasz állami beszállítókat lehetetlenített el. De azt is látni kell, hogy az állam a költségvetési többlet előállításához definíciószerűen a magángazdaságból szipkázza el a forrásokat, azaz onnan is jelentős források hiányoznak. Akik azt hiszik, hogy az állam úgy működik, mint egy háztartás, azaz egyensúlyban van a költségvetése, azok ezt az összefüggést sajnos nem látják.

Történelmi rekordszinten alacsony az állam forráshoz jutásának kamatszintje, ennek ellenére az Eurogroup nem engedi a tagországoknak értelmes beruházásokra – például a leromlott infrastruktúra javítására – költendő új adósság felvételét, ezen keresztül pedig a keynesiánus állami keresletélénkítést.

Az olasz kibocsátás zuhanását és ezen keresztül a bankrendszer problémáit tehát elsősorban maga az eurózóna, annak megszorításokra épülő külső feltételrendszere okozta.