Kérdések és válaszok a szíriai beavatkozással kapcsolatban

Egy héttel az április 7-i feltételezett dúmai vegyifegyver-támadást követően az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország megtámadott három létesítményt Szíriában. Miért? Kinek áll ez érdekében? Mi volt a mögöttes indíték? Hazudtak-e az amerikaiak? – ilyen és ehhez hasonló kérdések lepték el a közösségi és hagyományos médiát egy olyan eset kapcsán, amely talán pont azért érthetetlen, mert túl egyszerű.

Az első kérdés természetesen, hogy megtörtént-e a beavatkozás okát jelentő támadás. Ebben a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nincs okunk kételkedni, még ha tökéletes bizonyosságra még nem is tarthatunk igényt.

Teljesen jogos, ha az amerikai, a brit, a francia (vagy bármelyik más) kormány szavának önmagában nem hiszünk, szerencsére azonban tőlük független források is rendelkezésünkre állnak.

Számtalan, a dúmai civilek által készített kép és videofelvétel mellett az ENSZ égiszébe tartozó Egészségügyi Világszervezet szerint körülbelül ötszáz (!) fő volt kitéve klórnak és más gázoknak a hét végén Dúmában. Rajtuk kívül a fehér sisakosok, vagyis a polgárháború borzalmaiban dolgozó önkéntes orvosok is verifikálták az áldozatokat. E beszámolókkal szemben egyedül a polgárháborúban Aszad oldalán harcoló orosz kormány narratívája áll: Moszkva szerint megvizsgálták, de nem találtak vegyi fegyverre utaló jeleket a városban.

Ezzel gyakorlatilag azt állítják, hogy az ENSZ szervezete vagy hatalmasat tévedett, vagy maga is cinkos a bizonyítékok hamisításában.

Ha viszont volt támadás, akkor azt valaki elkövette: Aszad vagy az ellenzék. Ennek a kérdésnek az eldöntéséhez figyelembe kell venni a körülményeket. Kelet-Gútában január óta folynak intenzív harcok a kormányerők és a különböző ellenzéki csoportok között, akiket az Aszad-kormány először elkülönített egymástól, majd egyesével igyekezett őket tárgyalóasztalhoz ültetni. A tárgyalásokon egy megegyezést akartak elérni, amelynek értelmében az egyes csoportoknak el kell hagyniuk a területüket, de szabadon távozhatnak Észak-Szíriába, az ellenzék által uralt Idlib tartományba.

A három legfontosabb szervezetből kettővel az Aszad-rezsimnek sikerült megállapodnia áprilisban, a Dúmát irányító Dzsaís al-Iszlámmal azonban április 7-re zátonyra futottak a tárgyalások.

Eddig a történetben mindkét szereplő egyetért, az ezt követő eseményekben azonban már nem. Az egyik értelmezés szerint a szíriai rezsim újabb fegyveres rohamot indított a városban található csoporttal szemben, és bevetette a Tigris csoportnak nevezett különleges alakulatot. Ez egyike a szíriai rezsim leghatékonyabb erőinek, ezért igen értékes Damaszkusz számára. A Dzsaís al-Iszlám azonban nem hagyta magát: mesterlövészeivel sok áldozatot okozott a Tigris csoportnak.

Ezt a mára katonailag meggyengült Aszad-rezsim nem hagyhatta, ezért döntött a hatékonyabb, saját emberveszteséggel nem járó vegyi fegyver használata mellett.

Ez az eseménysor logikus és racionális, különösen annak fényében, hogy tudjuk: a rezsim már bizonyítottan használt vegyi fegyvereket korábban is, és minden alkalommal (az oroszokkal és irániakkal egyetemben) tagadták ezt.

A másik értelmezés szerint az ellenzék önmagára dobta le a vegyi fegyvert, hogy így késztesse beavatkozásra a nyugati nagyhatalmakat.

Ez elméletben racionálisnak hangozhat, a gyakorlatban azonban tudjuk, hogy a vegyifegyver-támadást követően a Dzsaís al-Iszlám szinte azonnal tárgyalóasztalhoz ült, és megállapodott a terület elhagyásáról (ez meg is történt április 11-én). Ezen történések ismeretében nehéz belátni, hogy a csoport miért ölt volna meg majdnem száz embert a sajátjai közül, hogy aztán rögtön feladja céljait.

A ráció tehát azt diktálja, hogy az Aszad-rezsim követte el a vegyifegyver-támadást, ám kétségtelen, hogy a nyugatiak hamarabb avatkoztak be, mint ahogy egy vizsgálóbizottság ezt bebizonyította volna. Ezzel nehéz vitatkozni, azonban, ismét, a gyakorlatban a kérdés ennél sokkal bonyolultabb. A 2017. áprilisi Hán Sejkún-i támadás után felálló bizottság csak fél évvel később tudott végleges jelentést letenni az asztalra, hat hónap pedig a szíriai polgárháborúban nagyon sok idő. A múlt héten ismét elindult egy nemzetközi vizsgálócsapat Dúmába, azonban már most jöttek olyan hírek, hogy a szíriai rezsim biztonsági okokra hivatkozva nem engedi oda az ellenőröket a helyszínre.

Egy ilyen helyzetben, ahol a vegyi fegyver feltételezett használója uralja a vizsgálati területet, lehetetlen objektivitásról beszélni, és naivitásra vallana, ha elhinnénk az Aszad-rezsimnek, hogy nem tüntetnének el bizonyítékokat.

Nagyon álságos továbbá Oroszország hozzáállása a kérdésben: Moszkva is a vizsgálat elmaradására hivatkozik, ugyanakkor maga is megvétózott egy erre irányuló biztonsági tanácsi határozatot, illetve olyan bizottság létrehozását támogatja, amelynek jogkörébe nem tartozna bele a felelősség megállapítása.

Az orosz kormánynak azért sem lehet hinni a kérdésben, mert maga jelentette ki, hogy 2013-ban a felügyelete mellett szerelte le a szíriai rezsim a vegyifegyver-programját, amit ma már senki nem vesz komolyan.

A hét végi beavatkozás tehát az, aminek látszik: a három nyugati kormány nem a szíriai polgárháborúba akart beleszólni, hanem a vegyi fegyverek használatától akarta eltántorítani az Aszad-rezsimet. Természetesen ebben az esetben is felmerülnek Trump, May és Macron belpolitikai érdekei, a morális felsőbbrendűség kérdése, az álszentség, de akár a hatékonyság és a stratégiai gondolkodás hiánya is. Ennek ellenére egy biztos: most nem a Nyugatnak van rejtegetnivalója.