A szénmentes gazdaság kialakításának alacsony ára

Amikor majd megveszi a következő autóját, hajlandó lenne száz dollárral többet fizetni azért, hogy az autó előállításakor felhasznált acélt olyan eljárással állítsák elő, amely mentes a szén-dioxid-kibocsátástól?

Szerintem a legtöbben igent mondanának a feltett kérdésre. Az országokban túlnyomó többségében, beleértve az Egyesült Államokat is, az emberek jellemzően elfogadják a meggyőző tudományos bizonyítékokat, amelyek szerint az emberiség által kiváltott üvegházhatásúgáz-emisszió káros klímaváltozást okoz. A megfelelő jövedelmű emberek legtöbbje hajlandó fizetni azért, hogy egy szénmentes gazdaság jöjjön létre, amely a klímaváltozás kockázatainak csökkentéséhez szükséges. Továbbá egyre több bizonyíték szól amellett, hogy az energiaszektor átalakulásának teljes költsége jóval kevesebb lesz a GDP 1-2 százalékánál, amelyet Nicolas Stern állapított meg 2006-ban megjelent,

A klímaváltozás gazdaságtana című jelentésében. Az alacsony költségek ellenére átfogó új intézkedések nélkül azonban a változás nem fog elég gyorsan bekövetkezni.

A megújuló forrásból származó villamos energia ára gyorsabb ütemben csökken, mint akár csak néhány évvel ezelőtt a legoptimistább előrejelzések valószínűsítették. A napos helyeken, például Észak-Chilében, az áramaukciókat olyan árak mellett nyerik el a naperőművek, amelyek szintje tíz év alatt 90 százalékkal csökkent. Még a kevésbé napos Németországban is 80 százalékos az áresés. Emellett a szélenergia költségei mintegy 70 százalékkal, az akkumulátorok költségei hozzávetőleg 80 százalékkal csökkentek 2010 óta.

Ahogy az Energy Transition Commission 2017-es jelentésében megállapította, a 85-90 százalékban az ingadozó megújuló energiaforrásoktól függő erőműrendszerek 2030-ra alacsonyabb összköltség mellett tudnak villamos energiát előállítani, mint a fosszilis üzemanyagokat használó erőművek. Az energiakínálatot tekintve Nicolas Stern azon várakozása, miszerint a zöld átalakulás költsége igen alacsony lesz, pesszimista előrejelzésnek bizonyult, ugyanis valójában nem is lesz költsége.

Ezek az óriási mértékű költségcsökkenések nem önmagukban, külső hatásoktól függetlenül történtek, hanem átgondolt és kezdetben jelentős költséggel járó állami intézkedések eredményei.

Több évtizeden át állami forrásból finanszírozták a fotovoltaikus technológiára vonatkozó alapkutatásokat, és jelentős kedvezményeket adtak a technológia kezdeti kiépítésére, különösen Németországban, ami lehetővé tette, hogy a napelemes iparág a tanulási görbe és a méretgazdaságosság szempontjából megfelelő szintet érjen el.

A leegyszerűsítő gazdasági modellekkel szemben az innováció és a költségcsökkenés ütemét nem külső tényezők determinálják, hanem nagymértékben hosszú távú állami célok határozzák meg. Mintegy tíz évvel ezelőtt a közgazdászok a költséggörbéket vizsgálva a fotovoltaikus rendszereket az egyik legdrágább opciónak tekintették a szénfelhasználást csökkentő technológiák körében. Mostanra azonban ez a technológia az egyik legolcsóbbnak számít. Ez pedig az erőteljes szakpolitikai támogatás eredménye.

A költséggörbe másik, magas végén olyan intézkedéseket találni, amelyek olyan gazdasági szektorok szénmentesítését célozzák, ahol a villamosítás lehetetlennek, nehéznek vagy drágának tűnik.

A cementgyártás vegyi reakcióiból származó emisszió megmarad akkor is, ha a gyártáshoz szükséges hőt villamosítanák, valamint a szénleválasztás és -tárolás (CCS) alkalmazása jelentős többletköltséget okoz majd. Az akkumulátorokkal megoldott repülés rövid távolságok esetében lehetséges lehet, de a nagy távolságokat lefedő nemzetközi repülésnek sok évtizeden át – és talán örökre – a folyékony szénhidrogének energiasűrűségére lesz szüksége. Továbbá ekkora mértékű sűrűség előállítása bioüzemanyagokkal vagy a hidrogén szintetizálásával valószínűleg mindig drágább lesz, mint a kőolajból való előállítás.

Hasonlóképpen az acélgyártást CCS-technológiák alkalmazásával lehetne dekarbonizálni, vagy az elektrolízis során előállított hidrogén használatával. Amíg azonban az alacsony szénfelhasználású villamos energia költsége nem csökken tovább, a hidrogén adta megoldás drágább marad, mint a mostani technológia.

Továbbá a folyamat végén történő CCS-technológiák alkalmazása további költséggel jár majd.

Számítások szerint a már elérhető megújuló energiaforrásokból származó villamos energia költségeivel számolva feltételezhető, hogy a hidrogénalapú közvetlen redukcióval előállított acél gyártása tonnánként 100 dollárral költségesebb lenne, így jönne ki az egytonnás autók esetében a 100 dolláros pluszköltség. Ezek a költségek jelentősen csökkenhetnek, ha – ahogy az valószínű – a hidrogén válna a dekarbonizáció fő módjává számos szektorban, beleértve a repülést (szintetikus üzemanyagok használatával), a hajózást (a zöld hidrogénből nyert ammónia használatával) és a nagy távolságokat lefedő közúti teherszállítást (a hidrogén-üzemanyagcellákkal).

A hidrogéngazdaság nagymértékű fejlesztése lejjebb viheti az elektrolízis költségét, hasonlóan ahhoz, mint ami a szolárpanelek és az akkumulátorok esetében történt. Továbbá a CCS-technológiák költsége is jelentősen csökkenhetne, ha az állami intézkedések támogatnák széles körű alkalmazását.

A nagy feladat most az, hogy a megújuló forrásból származó villamos energia, illetve az akkumulátorok terén elért sikereket megismételjük az ebből a szempontból nagyobb kihívást jelentő szektorokban, mint a közúti teherszállítás, a hajózás, a repülés, illetve az acél-, cement- és vegyianyag-gyártás. Ehhez a karbonárazásnak, a szabályozásoknak, valamint a kutatást, illetve a kezdeti alkalmazást szolgáló állami támogatásoknak az elegyére van szükség.

Ezen intézkedések némelyike nemzetközi koordinációt igényel, de vannak olyanok is, amelyeket az egyes országok egyedül is meg tudnak tenni.

Az acélipar dekarbonizálásának erős ösztönzője lenne egy olyan szabályozás, amely azt írná elő, hogy az Európában vagy Kínában értékesített autóknak meg kell felelniük a környezetbarát acél kritériumának (ezzel a szénmentes módon előállított acél aránya fokozatosan 100 százalékra nőne a következő pár évtizedben). Ha néhány nagyobb ország meg tudna állapodni egy ilyen előírásban – vagy egy jelentős mértékű karbonár kivetésében –, akkor még gyorsabban zajlana ez a folyamat.

A nehezebben dekarbonizálható szektorok szénmentesítését szolgáló technológiák már elérhetők, és becsült költségeik sem óriásiak. Ha állami intézkedéseket vezetnek be, akkor a technológiai innováció és a tanulási görbék hatásai terén robbanásszerű fejlődés következhet be, ahogy a megújuló energiaforrásoknál a költségekre vonatkozó kezdeti számítások pesszimistának bizonyultak. Ha az emberek ma hajlandók 100 dollárral többet fizetni a környezetbarát autójukért, akkor néhány évtizeden belül a költségek feltehetően még alacsonyabb szinten lesznek – de csak akkor, ha az állami intézkedések egyértelműen elősegítik az átalakulást.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org