Vége Kína kivételezettségének?

Az elmúlt néhány évtizedben úgy tűnt, hogy a kínai gazdaság növekedése semmibe vett bizonyos alapvető közgazdasági tantételeket, így például Herbert Stein törvényét, mely szerint „ami nem tarthat örökké, az nem is fog”.

Kína államadóssága mégis folyamatosan növekszik.

Az IMF szerint a kínai vállalati, állami és háztartási adósságok mértéke 23 ezermilliárd dollárral nőtt csak az elmúlt évtizedben, illetve a GDP-arányos államadósság mértéke mintegy 100 százalékponttal 250 százalék fölé emelkedett. Ez nagyságrendekkel haladja meg azt a szintet, amelynél a pénzügyi válságok általában bekövetkeznek. Természetesen Kína az adósság egy részét iparának és infrastruktúrájának fejlesztésére használta fel. Jó része azonban veszteséges állami vállalatokat, illetve szükségtelen állami létesítmények és ingatlanprojektek soha véget nem érő beruházásait finanszírozta.

A kínai gazdaság belső kiegyensúlyozatlansága egy másik olyan gazdasági törvényre mutat rá, amelyet sikerült megcáfolnia. Bármely ország esetében a túlzott mértékű kapacitásfelesleg a beruházások és a GDP-növekedés erőteljes visszaesését váltaná ki. Ez pénzügyi zavarokat okozna, amit válság követne, ha a figyelmeztető jeleket semmibe veszik. Kínában azonban más történt.

Az ország növekedése lelassult, de a beruházások szintje erőteljes maradt, s a bankrendszer sem került nyomás alá.

A Kínai Népköztársaság (KNK) sérthetetlenségét gyakran az ország jelentős mértékű megtakarításaival, valamint hatalmas – több mint 3 ezermilliárd dollár értékű – devizatartalékával magyarázzák. Továbbá miután az állam mérlege még mindig elég erős ahhoz, hogy megmentsen életképtelen pénzügyi intézményeket, Peking bármilyen kritikus helyzetet képes kezelni ebben a fontos szektorban.

Kína gazdasági kivételezettségét most azonban a meglévő problémák – az adósságok növekedése – és az új kihívások ötvözete fenyegeti. Utóbbiak közé az amerikai kereskedelmi akadályok, az „egy övezet, egy út” kínai kezdeményezéssel szembeni geopolitikai reakciók, illetve a – különösen az USA-ban – szigorodó monetáris feltételek tartoznak.A 2008-as pénzügyi válság után a kínai gazdasági modell az exportról áthelyeződött a növekedés belső forrásainak területére. Egy ilyen átalakulás azonban még több adósságot és beruházást követel, ami a gazdasági összeomlás nagyobb kockázatát teremtette meg.

A KNK növekedését fenyegető veszélyek között első helyen az amerikai kereskedelmi politikát kell kiemelni. Eddig csupán mintegy 50 milliárd dollár értékű kínai exportot érintettek a Trump-adminisztráció vámjai. Ám júliusban Trump újabb vámokat jelentett be további 200 milliárd dollár értékű kínai termékre, ez az USA-ba irányuló kínai export mintegy 15 százalékát teszi ki.

A külső keresletet fenyegető másik veszély a KNK merkantilista politikájának kimerüléséből adódik. Az 1990-es és a 2000-es években Kína rendkívül nagy, exportra termelő ipart hozott létre részben azáltal, hogy lehetővé tette devizájának alulértékeltségét. Újabban pedig e megközelítést más eszközökkel, nevezetesen az „egy övezet, egy út” kezdeményezéssel tartja fenn, amely a kínai termékek és szolgáltatások más országok általi vásárlását finanszírozza. Nevezzük ezt a kínai merkantilizmus 2.0 verziójának.

A probléma az, hogy a szóban forgó merkantilizmus 2.0 verziót mind politikai, mind gazdasági értelemben súlyos kihívások érik. Politikai szinten a kínai hitelek felvevői – kezdve Srí Lankától Malajzián át Mianmarig – ellenvetéseket tettek az „egy övezet, egy út” kezdeményezéssel és annak neoimperialista kicsengésével szemben.

Gazdasági értelemben pedig a kezdeményezés súlyos finanszírozási feltételei veszélyes szintű adósságok kiépülését hozták létre legalább nyolc országban.

Ahogy egyre több állam lesz óvatosabb e tekintetben, kevesebb kínai hitelt fognak felvenni, illetve kevesebb terméket fognak importálni a KNK-ból.

Az amerikai kamatok emelkedése jelenti a harmadik sokkot Peking számára. Ahogy az amerikai kamatszint meghaladja a kínait, a tőke kiáramlik Kínából, miként más feltörekvő piacokon is ez történt az idén.

Azzal kapcsolatban is növekvő kétségek merülnek fel, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök vajon olyannyira kézben tartja-e az eseményeket, ahogy a világ hinni szeretné. Hszi jól teszi, ha nemcsak Stein törvényével számol, hanem Rüdiger Dornbusch megállapításával is, miszerint

a válságok a vártnál hosszabb időn át alakulnak ki, és aztán jóval gyorsabban zajlanak le, mint gondoltuk volna.

Előbb vagy utóbb a kínai kivételezettségnek utat kell engednie a közgazdaságtani törvényeknek. Erre a világnak fel kell készülnie. Mindez súlyos következményekkel járhat, s a kialakuló helyzet más lehet attól, amit a világ az utóbbi időben megtapasztalt.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org