Harc az egyenlőtlenség ellen

Amikor a vagyonos emberek támogatnak baloldali témákat, mint például a vagyonok újraelosztását, akkor a jobboldalon gyakran álszentnek nevezik őket.

Ha aggasztja az egyenlőtlenség, akkor miért nem mond le először is a saját vagyona egy részéről?

– kapják meg ilyenkor.

Ennek a reakciónak igen káros hatása lehet. A legtöbb ember nem szeretné azt gondolni magáról, hogy álszent. A vagyonos emberek így két dolog közül választhatnak:

vagy szétosztják vagyonuk egy részét, és kampányolnak az egyenlőtlenség ellen, vagy csak csendben maradnak.

A legtöbben az utóbbit választják. Ez sajnálatos dolog, mivel a globális egyenlőtlenség mértéke egyre elviselhetetlenebb szintet ér el. Továbbá az is nehezíti a helyzetet, hogy az egyenlőtlenség kezd dinasztikus jelleget ölteni, egyesek gazdagon születnek, míg nagyon sokan szegények a születésüktől fogva.

Ez az igazságtalanság nagyon groteszk, ha csak belegondolunk, akkor arra kellene hogy ösztökéljen bennünket, hogy olyan intézkedéseket követeljünk, amelyek kezelik ezt a helyzetet. Ha azonban megakadályozzák, hogy a társadalom legbefolyásosabb rétege kifejezhesse ezzel kapcsolatos aggodalmait, akkor az igazságosság ügye már a helyzet kezeléséhez szükséges folyamatok kezdetén akadályokba ütközik.

Számos statisztikai kimutatás érhető el az egyenlőtlenségről, többek között Thomas Piketty, Francois Bourguignon, Branko Milanovic, Tony Atkinson foglalkozott vele. Az Oxfam legfrissebb éves jelentése szerint a Föld leggazdagabb 26 emberének ugyanakkora a vagyona, mint annak a 3,8 milliárd embernek, aki a vagyonelosztás tekintetében a világ alsó feléhez tartozik. Továbbá az Oxfam szerint a világ milliárdosainak összesített vagyona tavaly 900 milliárd dollárral nőtt, vagyis csaknem napi 2,5 milliárd dollárral.

Az országokon belüli egyenlőtlenség mértéke is növekszik. A tavalyi Világegyenlőtlenségi jelentés (World Inequality Report 2018) számításai szerint a felső rétegek vagyoni koncentrációja legnagyobb mértékben az USA-ban, Kínában, Oroszországban és Indiában nőtt.

Való igaz, hogy valamekkora mértékű egyenlőtlenség elkerülhetetlen és szükséges is a gazdaság működésében. Ennek mértéke azonban manapság már jóval túllépte a szükséges szintet. Függetlenül attól a vitától, hogy miként lehet pontosan mérni a vagyoni és a jövedelmi egyenlőtlenséget, abban szemernyi kétségünk sem lehet, hogy mindkettő mértéke túlságosan nagy.

Nem szabad csak a szegényekre korlátozni azt a jogot, hogy ennek a helyzetnek a kezelésére szólíthassanak fel. A jobboldali válasz, amely elcsendesíti a baloldali nézeteket valló gazdag embereket, első pillanatra észszerűnek tűnhet, azonban nem helytálló. Lehet az ember jómódú, gazdag, szupergazdag, aki nem szeretne a vagyonáról lemondani, de közben gondolhatja azt, hogy nem tisztességes az a rendszer, amely lehetővé tette, hogy ekkora vagyonra tehessen szert. Ez a megközelítés nem ellentmondásos vagy álszent.

A világ legnagyobb gondolkodói közül néhányan egyetértenek ezzel. Bertrand Russell brit filozófus híres mondása szerint attól még lehet valaki szocialista, hogy jó szivarokat szív. Paul Samuelson amerikai közgazdász hasonlóképpen érvelt Életfilozófiám című, 1983-ban megjelent esszéjében. Samuelson igen vagyonos lett közgazdaságtani kézikönyvének sikere folytán, amely évtizedeken át az egyetemisták kötelező olvasmánya volt szerte a világban. Világosan tudta azonban, hogy melyik oldalon áll.

Egyszerű ideológia az enyém, amely támogatja a hátrányos helyzetűeket, és gyűlöli az egyenlőtlenséget

– írta. Ugyanakkor Samuelson elismerte, hogy amikor jövedelmének mértéke meghaladta a mediánértéket, nem érzett bűntudatot. Nyílt őszinteséggel írta, bár nem kívánt a vagyonáról lemondani,

saját gazdasági érdekeivel szemben szavazott, amikor a redisztributív adózás kérdései merültek fel.

Vitathatatlanul Friedrich Engels a leghíresebb példája annak, amikor egy gazdag ember a nagyobb mértékű egyenlőségért küzdött. Édesapjának nagy textilgyárai voltak Manchester környékén és másutt is. A fiatal Friedrich radikalizálódott, amikor szembesült a gyermekmunkával és a munkásosztály szenvedéseivel.

Később Engels visszament dolgozni az apjától megörökölt vállalkozásba, így tudta támogatni barátja, Karl Marx törekvését a tisztességtelen profit elleni küzdelemben. Nem számít, hogy ki mit gondol Marx konkrét elképzeléseinek kívánatosságáról, megvalósíthatóságáról, a társadalmi egyenlőtlenségek orvoslásának vágya egyértelműen üdvözlendő dolog.

Most is van miben reménykedni. Néhány szupergazdag az Egyesült Államokban és a világ más tájain nyíltan támogatja a baloldalt és annak a túlzott egyenlőtlenség csökkentésére vonatkozó célját. Hajlandók elviselni az álszentség vádját ennek a nagy célnak az érdekében, ami ügyüket morálisan erősíti.

Csodálni lehet azokat a progresszíven gondolkodó egyéneket, akik készek lemondani saját vagyonukról. Azonban függetlenül attól, hogy megtették-e ezt a lépést, nem maradhatnak csendben, ha arról van szó, hogy kollektív lépésekre van szükség a túlzott mértékű egyenlőtlenség elleni küzdelemben, mert ez napjaink egyik legsürgetőbb globális kérdése.

www.project-syndicate.org