A multinacionális vállalatok adóztatása

A multinacionális vállalatok már hosszú ideje arra használják a világgazdaság szabályrendszerét, hogy minimalizálják adókötelezettségeiket, vagy akár teljesen nullára csökkentsék a teher mértékét. Egy ideje a Független Bizottság a Nemzetközi Társasági Adózás Reformjáért (ICRICT) nevű testület a multinacionális vállalatok egységes adóztatása mellett lép fel.

Szerencsére az utóbbi időben van már pár biztató jele annak, hogy az egységes adó ötlete teret nyer.

A multinacionális vállalatokra érvényes, globális, 20–25 százalék közötti tényleges adókulcs bevezetése – ahogy azt az ICRICT javasolja, amelynek tagja vagyok – számottevően csökkentené ezen cégek számára a pénzügyi ösztönzőket a leányvállalataik közötti, úgynevezett transzferárazás használatára, amellyel a nyereséget az alacsonyabb adókulcsot használó országokba helyezik át. Továbbá egy globális minimumadókulcs véget vetne az adóversenynek is, amelyben az egyes országok csökkentik adókulcsaikat a multinacionális vállalatok beruházásainak vonzása érdekében.

Ezeket a globális adóbevételeket aztán szétosztanák a kormányzatok között olyan tényezők alapján, mint a vállalatok értékesítési, foglalkoztatási mutatói vagy az egyes országokban meglévő digitális felhasználók száma.

Adószakértők és politikusok kezdetben mint megvalósíthatatlan elgondolást elvetették az ICRICT javaslatát, mostanra azonban az egykori ellenzők is felismerik a megközelítés érvényességét. A legfontosabb, hogy már széles körben elismerik: a multinacionális vállalatok „ahol az érték teremtődik” alapú adóztatása nagymértékű – és legális – adóelkerülési eljárások alkalmazását bátorítja, a társasági adóalapnak a profit más országba történő áthelyezéséből eredő amortizációja révén. Ennek során a vállalatok az adószabályok közötti kiskapukat, eltéréseket használják ki a profit alacsony adókulcsot vagy nulla adóterhelést alkalmazó országokba való áthelyezésénél.

Az így keletkező állami adóbevétel-kiesések elképesztő méretűek. Az IMF számítása szerint az OECD-tagállamok évente 400 milliárd dollárnyi adóbevételtől eshetnek el a nyereségek áthelyezése miatt.

Az OECD-n kívüli országok esetében 200 milliárd dollárnyi a veszteség mértéke.

A teljesen legális adóelkerülés a digitális cégek esetében a legnyilvánvalóbb, főként azért, mert a digitalizáció nagyon megnehezíti annak megállapítását, hogy a termelés hol történik. Ebből adódóan a digitális multinacionális vállalatok bevételei jellemzően nincsenek összhangban a közölt nyereségadatokkal vagy az adókötelezettségekkel.

Az Amazon például egyáltalán nem fizetett szövetségi adót az Egyesült Államokban az elmúlt két évben. Tavaly a vállalat több mint 232 milliárd dollár bevételre tett szert világszerte, de csak 9,4 milliárd dollár nyereséget jelentett, amely után számos adólevonást vett igénybe.

2017-ben a Google legálisan mintegy 23 milliárd dollárt vitt Bermudára egy hollandiai postafiókcégen keresztül, nagymértékben csökkentve a külföldi adókötelezettségeit.

A kormányok végre vissza akarják szerezni ezeket az elveszett bevételeket. Januárban az OECD javaslatot tett a digitális vállalatok adóztatásának egységesített szabályaira a tagállamokban, olyan intézkedések révén, amelyekre az Európai Unióban már javaslatokat tettek. Az OECD javaslatai túlmutatnak a szokásos piaci ár elvén, amely arra próbálja rávenni a multinacionális vállalatokat, hogy a transzferárazást hozzák összhangba bizonyos piaciérték-alapokkal. Az OECD-javaslatok túlmennek azokon a szabályokon is, amelyek arra az országra korlátozzák az adóztatást, ahol az adott multinacionális vállalat fizikailag jelen van.

Mindenképpen üdvözlendő ez a kezdeményezés, nem csak azért, mert segíthet az adóverseny csökkentésében a fejlődő országok között. A multinacionális vállalatok – és különösen a digitális cégek – túl hosszú ideje kerülik meg a meglévő adózási szabályok kihasználásával az adófizetést azokban az országokban, ahol a termékeiket fogyasztják. Azt ezt kezelni kívánó számos javaslat mindegyike (beleértve az amerikai, a brit és a fejlődő országok G24 csoportjától származó javaslatokat) azt tűzte ki célul, hogy ezekre a piacországokra is kiterjesszék az adózási kötelezettséget.

A fejlődő országok azonban azt is szeretnék, hogy bármilyen globális társaságiadó-rendszer elismerje növekvő fontosságukat a hagyományos multinacionális vállalatok gyártóiként. Feltehetően a digitális cégek a legnagyobb és legfőbb adóelkerülők, azonban a csak ezekre a cégekre fókuszáló adóreform egyértelműen nem állna érdekében a fejlődő országoknak. Az amerikai kormányzat is ellenzi a csak a digitális (főként amerikai) vállalatok esetében történő adószabály-változtatást, mivel ennek az lenne a következménye, hogy az USA adóztatási jogköröket adna át más államoknak, és semmit sem kapna ezért cserébe.

A multinacionális vállalatok globális nyereségének és adóbefizetéseinek területi eloszlásánál kínálati és keresleti tényezőket is figyelembe kell venni, tekintettel mind az értékesítési adatokra (bevételek), mind az alkalmazotti mutatókra (termelés). Egy ilyen rendszer a fejlődő és a fejlett országoknak is kedvezne.

Az ilyen megközelítés melletti érvek igencsak meggyőzők. A digitális és a tradicionális multinacionális vállalatok politikai befolyása azonban még mindig erős. A régi típusú lobbizásnak továbbra is nagy a szerepe a digitális gazdaságban (talán éppen ott különösen).

www.project-syndicate.org