A szükség Japánban is nagy úr

Bő évtizede, 2011. március 11-én óriási megrázkódtatás érte Japánt. Szó szerint is, mert bár a két kontinenslemez találkozása fölötti szigetország lakói szokva lehetnek a földrengésekhez, az akkor feltörő, 9,2-es magnitúdójú rengés náluk is rendkívül nagynak számított. Ahogyan a hatalmas rázkódást kísérő tengervízár is, amely a többnyire előforduló néhány méteres hullámot messze meghaladva helyenként elérte a 14-16 métert is. Ez a cunami elérte a fukusimai atomreaktorokat is. Ezek a vész kezdetén voltaképpen jó választ adtak, lekapcsoltak a hálózatról és bekapcsolták a reaktorok hűtését továbbra is biztosító vészhelyzeti dízelgenerátorokat. Csakhogy ezeket hat méter magasan helyezték el, viszont a sokkalta magasabb ár elérte és elárasztotta őket. 

A folytatás jól ismert, az üzemképtelenné vált dízelgenerátorok miatt a hűtés nélkül maradt forró aktív zóna megolvadt, a keletkezett hidrogén felrobbant és sugárzó anyag került a környezetbe, főleg a tengerbe. A környezeti kár mellett a gazdasági és szellemi kár is rendkívül súlyos és hosszan kiható lett. Az országos, sőt nemzetközi megrendülés nyomán leállították Japán valamennyi atomerőművi blokkját. Nem is keveset, 54-et. Ezek fontosságát mutatja, hogy az ország villamosenergia-igényének negyedét biztosították. Mi több, azt tervezték, hogy 2030-ra a nukleáris- és vízenergia-termelésük együttesen eléri a 70 százalékot! Ebben a törekvésben az is benne rejlett, hogy 2050-re az országot karbonkibocsátástól teljesen semlegesnek tervezték.

E célokat rendítette meg a hatalmas rengés és sodorta el a tengerár. Mert bár Japán a világgazdaság legfejlettebbjei közé tartozik, másik élenjáró helye nem éppen előkelő, mivel ötödik helyezett a szén-dioxid-kibocsátásban. Nem meglepő, hiszen reaktorok híján előtérbe kerültek náluk a fosszilis anyagokkal táplált erőművek. 

Energiahordozók behozatala tekintetében az OECD-országok között a mintegy 130 millió lakosú Japán a legkitettebb, és – némileg humorosan hangzik – csak az alig 640 ezer fős Luxemburg előzi meg e tekintetben.

Az eddigi helyzetet felerősítette az orosz–ukrán háború. Érthető, hogy a japán kormány, élén Kishida miniszterelnökkel, ezt az egyelőre beláthatatlan kimenetelű folyamatot is megragadta egy új, az országuk biztonságát és a káros kibocsátások csökkentését megteremtő energiapolitika kidolgozásához és elfogadtatásához. Jelenleg az atomenergia hozzájárulása a japán energiafogyasztáshoz 8 százalék körül jár, és a tervek szerint az évtized végére visszaáll a tragédia előtti szintre. Mi több, a magyar elképzelésekhez hasonlóan, ott is élni akarnak a reaktorok élettartamának meghosszabbításával, az eredeti 40-ről 60 évre. Emellett fontolgatják újak üzembe helyezését is.

No és a megújulók? Természetesen a japán energetikai szakemberek is élnek ezzel a lehetőséggel, bár egyelőre elmaradnak az európai eredményektől, mert átlagosan legfeljebb a felét termelik szélből és napsugárzásból, mint az EU-országok átlaga. Többféle magyarázata is van ennek. A legfőbb akadály, hogy az igencsak sűrűn lakott szigetországban kevés a hely a fajlagosan igen nagy helyigényű naperőművek számára. Másrészt, míg az európai meg az amerikai tengermelléki országokban sikeres megoldás a szélerőműveknek a partokra, sőt, a tengerbe telepítése, a japánoknál nehézséget jelent, hogy a partjaik nagy része meredek. Mi több, társadalmi és politikai gátak is vannak a megújulók tömeges alkalmazása előtt. Amellett meg kell újítani a villamos hálózatot meg az irányítási rendszert, hogy kellő rugalmassággal és biztonsággal szolgálja az újfajta bővítéseket. Jól ismert probléma ez minden országban, térségben, így nálunk, az EU-ban is. Közismert, milyen nagy többletköltségeket okoz például a németeknek, hogy a nagy tragédia évében, 2011 nyarán az akkori kormány az ország atomreaktorainak végleges leállítása mellett döntött, a helyettesítést, sőt a bővítéseket nap- és szélerőművekkel pótolva. Bár ezt a szándékot éppen most, az orosz–ukrán háború okozta energetikai válságban módosítania kellett a jelenlegi német kormánynak, meghosszabbítva a még le nem kapcsolt reaktorok működési idejét. 

Messzemenően nem sima az útja a japán kormány energetikai terveinek sem.

Jó hír, hogy a közvélemény erősödő mértékben helyesli a reaktorok újraindítását. Egy minapi felmérés szerint a lakosok 53 százaléka helyesli az újbóli üzemeltetést, amennyiben tényleges lesz a biztonságuk. Egyébként most először kapott többségi szavazatot az újraindítás. Érdekes, hogy a reaktorok közelében élők jobban kívánják az újraélesztést. Ez a jelenség nálunk is ismert: a paksiak és a környéken lakók jobban bíznak a reaktorok biztonságában és költséghatékony működésében, mint a távolabb élők. Ebben az erőmű munkahelyteremtő hatása és rendszeres felvilágosító-oktató tevékenysége is közrejátszik.

Mindenesetre Kishida miniszterelnöknek és kormányának még bőven akad tennivalója a leállított atomreaktorok újraélesztése és a tervezett további újak létrehozása érdekében. Nyilván nem léphetnek el a kihívások elől, hiszen náluk is egyre növekszik a villamosenergia-fogyasztás, ráadásul a károsanyag-kibocsátás csökkentésben is be kell hozni a lemaradást. Merthogy az álló atomerőművek miatt túlnyomórészt fosszilis tüzelőanyagok égetésével voltak kénytelenek termelni a villamos energiát.