Az államadósság átlagos hátralévő futamidejének meghosszabbítása kedvező fordulat

Az adósságkezeléssel kapcsolatos szakirodalomban létezik az úgynevezett eredendő bűn fogalma, amellyel a három legalapvetőbb szakmai problémát jelölik. Első eredendő bűnnek nevezik azt a jelenséget, amikor egy ország nem képes hazai fizetőeszközben külföldön kötvényt kibocsátani, és ezért idegen devizában teszi meg ezt. A második eredendő bűn lehet az, ha egy adott országban a hazai fizetőeszközben denominált adósság jelentős részét külföldiek birtokolják. 

A harmadik típusú eredendő bűn a belföldi eladósodásban keresendő. A probléma abból keletkezik, ha egy adott ország nem képes hosszú lejáraton és fix kamatozás mellett finanszírozni az adósságát. Rövid lejáratú adósság esetében a finanszírozás megújításának kockázata meglehetősen nagy lehet. Éppen ezért üdvözlendő az, ha az adósságállomány hátralévő átlagos futamideje növekszik, mivel ez a belföldi fizetőeszközben kibocsátott állomány sebezhetőségét csökkenti. A lakosság és a bankrendszer bevonása az adósságfinanszírozásba akkor igazán kedvező, amikor nem a rövid, hanem a hosszabb futamidők felé sikerül terelni a befektetőket.

Több szerző is szorgalmazta előre meghatározni az államadósságok hátralévő átlagos futamidejének értékét az egyes országok számára. A jelentős vagy túlnyomórészt rövid lejáratú finanszírozás esetében ugyanis az egyes szereplők (banki közvetítők) alulbecsülik a tömeges eladás (fire-sale) társadalmi költségeit. Ehhez hasonló az, amikor az egyes országok elsősorban rövid futamidőre adósodnak el, és alulbecsülik a likviditásszűke és az állampapírok megújításakor a kamat- vagy hozamemelkedés jelentőségét. 

Érdekes azt megvizsgálni, hogy milyen okokra vezethető vissza az a tény, hogy a feltörekvő országokban elsősorban rövid lejáratú kötvényeket bocsátanak ki, szemben a hosszú lejáratú finanszírozással. Ennek elsősorban az az oka, hogy a rövid lejáratú finanszírozás olcsóbb vagy egyszerűbben bevonható (hiszen az emberek rövid lejáratra szívesebben kötik le a pénzüket), mint a hosszú lejáratú. Krízis idején pedig a rövid és hosszú lejáratú kötvények kamata-hozama közötti különbség (term-premium) megnő. Ez pedig még inkább a rövid finanszírozás és a rövidebb hátralévő átlagos futamidő felé tolja el az állampapír-portfóliót.

Az Eurostat adatai szerint a magyar államadósság szerkezetében jelentős változás történt. A 2019-ben még csak 4,1 éves hátralévő átlagos futamidejű, teljes állampapír-portfólió 2022. év végére 5,8 évre nőtt. Minél nagyobb a hátralévő átlagos futamidő, az államadósság annál kisebb része újul meg egy adott évben.  Ez a változás egyrészt önmagában tehát üdvözlendő, hiszen az állampapírok megújításánál jóval nagyobb kamatkörnyezetben drágábbá válik az államadósság finanszírozása. Másrészt kiemelendő, hogy a magyarországi teljes állampapír-állományra vonatkoztatott hátralévő átlagos futamidő a legnagyobb növekmény volt az adatokat küldő országok között. 

Harmadrészt azonban aláhúzandó, hogy az 5,8 éves érték a második legkisebb (Svédország után, ahol az érték 3,4 év), azaz megfontolandó a még hosszabb futamidejű állampapírok kibocsátása az érték további növelése érdekében.

Amíg 2019-ben átlagosan a teljes állampapír-állomány 24,4 százaléka újult meg évente, addig tavaly már csak a 17,2 százaléka. Ennek a jelenleg meglehetősen magas és erősen emelkedő kamat(hozam)környezetben kiemelt jelentősége van, hiszen kisebb a lejáró tőkerész, és kevesebb – korábban alacsonyabb kamatszinten kibocsátott – értékpapírt kell magasabb kamatozásúval kiváltani. 

Az adatokat tovább vizsgálva elgondolkodtató, hogy ha nem változtatott volna az ÁKK a stratégiáján, és nem emelte volna be a futamidő hosszítását a kiemelt célok közé, akkor a 47 928 milliárd forintos államadósság-állomány 7,2 százalékkal nagyobb része újulna meg idén, közel 296 milliárd forintos többletköltséget generálva az idei költségvetésnek.