Kihívásból lehetőség? – Európa versenyképessége és az FDI

Az Európai Unió versenyképességi válsága nem új keletű téma, a diagnózis megállapítása és az okok keresése időről időre visszaköszön politikusok nyilatkozataiban és elemzők tanulmányaiban. A túlzott szabályozástól kezdve, a töredezett pénzpiacokon és a magán-, illetve közszféra alacsony beruházási szintjén át az európai vállalatok gyenge termelékenységéig számos okot azonosítottak már a szakemberek. Nemrégiben Mario Draghi, az EU versenyképességét feltérképező vizsgálat vezetője, az Európai Központi Bank egykori elnöke fogalmazott úgy, hogy az Unió szervezeti struktúrája, döntéshozatala és finanszírozása egy olyan világra lett tervezve, amely elmúlt – a Covid-járvány, az ukrajnai háború, a közel-keleti konfliktus fellángolása és a nagyhatalmi rivalizálás visszatérése előtti világra. És bár számos kiválóan teljesítő európai vállalat van, többnyire lassabban növekednek, kevesebb jövedelmet termelnek, és kevesebbet ruháznak be kutatás-fejlesztésbe, mint amerikai társaik. Az Európai Kereskedelmi Kamarák Szövetsége találóan fogalmazta meg, hogy az európai vállalkozásoknak vissza kell szerezniük az önbizalmukat. Egyre több szó esik az európai gyártóiparágak helyzetéről is, a 2024-es davos-i Világgazdasági Fórumon elhangzott, hogy nagy kihívást és kockázatot jelent a kontinens iparának hanyatlása. A megváltozott körülmények érzékeltetésére jó példa, hogy a német és kínai gazdaság egyre inkább versengésbe hajló kapcsolata a németországi ipari termelés leépülését indítja el.

A kontinens iparának hanyatlása szempontjából meghatározó lesz, hogy milyen volumenű és összetételű FDI (közvetlen külföldi tőkebefektetés) áramlik a jövőben Európába, és hogy az EU mennyiben tud nyitott maradni a kívülről érkező beruházó vállalatok irányában. Ami az első tényezőt illeti, a világpolitika váratlan eseményeinek rövid távú hatásaira való reagálás mellett a döntéshozóknak továbbra is szem előtt kell tartaniuk azokat a folyamatokat, amelyek már a Covid-válság, az ukrajnai háború és a nagyhatalmi rivalizálás visszatérése előtt megkezdték a vállalati értékteremtés gyökeres átalakítását és veszélyeztették Európa versenyképességét. Ezek közül a folyamatok közül kiemelkedik a digitális átalakulás és a fenntarthatóság, amelyek esetében a támogató politikák kiegészítik egymást. Míg a digitális FDI-t érintő politika és intézkedések elsősorban szektorspecifikusak, addig a fenntartható FDI-t támogató szabályozás inkább horizontális jellegű. 

A gazdasági szempontból fenntartható FDI fogalmába az is beletartozik, hogy a beruházó külföldi cég és a hazai vállalatok között létre jönnek-e azok a kapcsolódási pontok, amelyek a projekt pozitív hatását elmélyítik, és kiterjesztik a gazdaság egyéb szereplőire. Az uniós politikának és jogszabályi környezetnek támogatnia kell ezt a folyamatot, akárcsak a digitalizációhoz hagyományosan nem köthető gazdasági tevékenységek átállását is az új korszakra. A digitalizáció és a fenntarthatóság által vezérelt átalakulást kihasználni akaró régióknak az is feladata, hogy új lehetőségeket, szegmenseket azonosítsanak a hagyományosan priorizált iparágakban, illetve feltérképezzék azokat az új célpont iparágakat is, amelyek kiemelkedő növekedési potenciállal rendelkeznek. A feltörekvő iparágak cégeinek és az Ipar 4.0 éllovasvállalatainak elsősorban olyan környezetre van szükségük, amely támogatja őket az átalakulási folyamatban.

Ami a pedig a nyitottság megőrzését illeti, az ellátási láncok megerősítése a gazdaságbiztonság jegyében közös európai érdek, fontos ugyanakkor, hogy ez a folyamat ne vezessen bezárkózáshoz. A diverzifikáció, az ellenálló képesség növelése nem feltétlenül kell, hogy összességében a konnektivitás csökkenését eredményezze az EU teljes külgazdasági kapcsolati hálóját, vagy a beáramló FDI összetételét tekintve. 

Jó hír, hogy az európai gazdaságfejlődésnek vannak olyan sikertörténetei, amelyekből a kontinens önbizalmat meríthet a jövőre nézve. 2003 óta Európában több K+F-hez köthető közvetlen külföldi tőkeberuházást hajtottak végre, mint a világ bármely más nagy gazdasági erőközpontjában. 2022-ben pedig rekordszámú, 670 K+F projektet jelentettek be külföldi befektetők Európában. A kontinens innovációs ökoszisztémája – bár nem fűti úgy a kockázati tőke, mint az Egyesült Államok technológiai szektorát – képes lehet megújulást vinni Európa posztindusztriális gazdasági fejlődésébe, amit több sikertörténet is jól mutat. A 2016-ban startupként indult svéd Northvolt például ma már 4000 embert foglalkoztat, és az első európai vállalat lett, amely lítiumion-akkumulátor óriásgyárat épített a kontinensen. Egy start-up letelepítése vagy megfelelő támogatása révén tehát a nem is olyan távoli jövő nagyvállalatainak a jelenlétét lehet biztosítani egy adott régióban. Az innovációs potenciálon túlmenően azt is érdemes végiggondolni, hogy az EU továbbra is meghatározó szereplője a világgazdaságnak, és van lehetősége arra, hogy az is maradjon. A közel 450 milliós közös piac előnyeinek, a modern infrastruktúrának, a képzett munkaerőnek és a fejlett üzleti kultúrának köszönhetően minden esély meg van rá, hogy az unió vonzó FDI-célpont maradjon a jövőben.