BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Saját szankciói döntik romba Európát: méghogy a magyar ipar szenved, a horvát termelés úgy, ahogy van, a földbe állt

Óriási válságban van az európai ipar, amely továbbra sem tud túllendülni a háború okozta megrázkódtatásokon és az unió által a helyzetre adott válaszok okozta sokkból.

Tragikus képest fest az európai gazdaságról a legújabb termelési adat, amely alapján nagyon úgy tűnik, amíg tart az orosz–ukrán háború , addig az európai külpiacok szenvedni fognak. Júniusban az Eurostat, azaz az Európai Unió statisztikai hivatalának első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest a szezonálisan kiigazított ipari termelés az euróövezetben 3,9 százalékkal, a EU-ban pedig 3,2 százalékkal mérséklődött.

Fotó: Bruzák Noémi

Azon tagállamok közül, amelyekről rendelkezésre állnak adatok, a legnagyobb éves csökkenést Írországban mínusz 17,4 százalék), és

Horvátországban mérték, ahol 8,3 százalékkal esett vissza a volumen.

Magyarországon sincs jó formában az ipar, amely 3,7 százalékkal csökkent júniusban, de még a magyarnál is rosszabb számot produkált a német feldolgozóipar, ahol 4,1 százalékkal esett vissza az ágazat teljesítménye. A magyar gazdaság kilátásaira továbbra is óriási befolyással vannak az uniós külpiacok, amelyek láthatóan szenvednek a háború és az Európai Bizottság szankciós politikája által okozott bizonytalan gazdasági környezetben. Ezért csökkentette a kormány az idei gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, és ezért bízik abban, hogy a konfliktus lezárásával visszatérhetünk a növekedési pályára.

Látható, hogy már hosszabb ideje egész Európában romlik az ipar teljesítménye a háború miatt, és ennek igazi oka, hogy Brüsszel ragaszkodik elhibázott szankciós politikájához. Az emiatt emelkedő költségek ugyanis növelik a fogyasztói árakat, visszavetik a fogyasztást, és ezáltal a cégek gyártási és beruházási kedvét is. 

Mint arról a kormány többször is nyilatkozott, mindezért az ipar teljesítményének helyreállításához békére van szükség. A háború miatt gyengélkednek ugyanis az európai külpiacaink is, különösen a német gazdaság, amelyet a vállalatok a gyakorlatban csökkenő keresletként érzékelnek. Vagyis csak a béke hatására állhat helyre a kereslet, így az ipar teljesítménye is, a magyar növekedés pedig ismét elérheti a dinamikus, 4 százalékos szintet.

Romániában és Szlovákiában éledezik az ipar

Havi bázison a legnagyobb csökkenést Írországban (mínusz 7,8 százalék), Belgiumban (mínusz 6,5 százalék), Horvátországban és Portugáliában (mínusz -3,7 százalék) regisztrálták. A legnagyobb növekedést pedig Romániában (4,0 százalék), Finnországban (3,6 százalék) és Szlovákiában (2,1 százalék).

Közben az Eurostat korrigálta a májusi adatokat is, amelyek az első becslésnél is rosszabbak lettek, így az euróövezetben mínusz 0,6 százalékról mínusz 0,9 százalékra, az EU-ban pedig mínusz 0,8 százalékról mínusz 1,2 százalékra módosult. Az éves százalékos változást az euróövezetben mínusz 2,9 százalékról mínusz 3,3 százalékra, az EU-ban pedig mínusz 2,5 százalékról mínusz 2,9 százalékra módosították.

Lejtmenetben a tartós fogyasztási cikkek

Ami az egyes termékcsoportok gyártását illeti, az EU-ban az ipari termelés:

  • a közbenső termékek esetében 1,2 százalékkal csökkent,
  • az energia tekintetében 2,6 százalékkal nőtt,
  • a beruházási javak esetében 7,1 százalékkal csökkent,
  • a tartós fogyasztási cikkeknél 2,0 százalékkal csökkent,
  • a nem tartós fogyasztási cikkek esetében 0,9 százalékkal nőtt.
     

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.