BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rendhagyó tiltakozás: a Szajnába ürítéssel fenyegetőznek a párizsiak

Az, hogy az olimpia előtt Macron is úszni akar a folyóban, csak növeli a tiltakozók lelkesedését.

Párizs nem minden lakója örül a város által hamarosan megrendezendő olimpiai játékoknak, mivel az építkezések sorát vagy épp a metrójegyek árának emelkedését, valamint a biztonsági intézkedések fokozását hozta magával. Sokaknak az sem tetszik, hogy a hatóságok a hajléktalanok és a szexmunkások eltávolításával tennék otthonosabbá a francia fővárost a látogatók számára.

FRANCE-OLYMPICS-GAMES-SUMMER-INSTALLATION, Szajna, olimpia
A Szajnát vették célba a tiltakozók / Fotó: AFP

Az elégedetlenkedők a tiltakozás szokatlan formáját találták ki, amivel megnehezíthetik a szervezők dolgát: a Szajnába ürítenek. 

A Je Chie Dans La Seine Le 23 Juin (A Szajnába kakilok június 23-án) kezdeményezés a közösségi médiában terjed, ahol különböző oldalak osztanak meg tippeket a tiltakozás logisztikájával kapcsolatban, de persze terjednek a mémek is.

Ráadásul a Szajna több eseménynek is helyt ad majd, köztük úszó- és triatlonversenyeknek, sőt Emmanuel Macron francia elnök is azt ígérte, hogy úszni fog a folyóban a játékok előtt, hogy bizonyítsa, a víz elég tiszta a versenyzőknek is – írja a Fodors utazási tanácsadó és útikönyvkiadó cég. Macron június 23-át választotta, ezért lett ez az akció dátuma is.

A helyi lakosokat vélhetően az is bőszíti, hogy a Szajnában úszni 1923 óta tilos, igaz, Párizs évek óta dolgozik azon, hogy az olimpiára tiszta legyen, mintegy 1,4 milliárd eurót költöttek erre.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.