BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
VDSZSZ

BKV, MÁV - Időről időre pánikszerű lyukfoltozás

Hosszú küzdelem végére tehet pontot Gaskó István most, amikor sikerült elérnie, hogy a vasúti dolgozók megkapják a MÁV Cargo eladásából származó pénzt, illetve annak egy részét.
2011.12.01., csütörtök 05:00

A 2013 végéig a vasutasoknak juttatott ötmilliárd forint nagy győzelem a szakszervezetnek és az alkalmazottaknak is. Hogy Orbán Viktor miért hajlandó áldását adni egy újabb, a teljes büdzséhez képest elenyésző, de azért mégiscsak kiadást jelentő költségvetési tételre, annak bizony politikai okai vannak. Szimbolikus lépés ez, amellyel utólag is igazolhatja ellenzékben tett kijelentéseit. Nincs ezzel önmagában semmi baj. A vasúti dolgozóknál jó helyen lesz a pénz, a szakszervezet nem tehet mást, mint hogy tagjait képviseli, a politikusok pedig politizálnak, így volt ez mindig.

Lehet vitatkozni azon, vajon jogos-e egyáltalán a juttatás, de jelen írásnak nem célja, hogy ebben az ügyben ítélkezzen, és tegyük hozzá, még a résztvevők is másképp emlékeznek az elhangzottakra.
Ami sokkal többet elmond, az a hazai érdekképviselet és a politika viszonya, illetve ennek a viszonynak a színvonala. Talán nem alaptalan rágalom azt állítani, hogy ezt a viszonyt régóta terheli az indokoltnál több kommunikációs fogás, és hogy mindez hosszabb távon nem képes megoldani az alapproblémákat.

Az alapprobléma ugyanis a vasúttársaság kiegyensúlyozatlansága, a folyamatos és nagyarányú veszteségek, és a lyukak időről időre történő, sokszor pánikszerű befoltozása. Nem csak a vasútra igaz ez, így van ezzel a BKV és még egy sor másik cég is.

Kommunikációs mellébeszéléssel tarkított elvonások, majd látványos, politikai triumfálással egybekötött juttatások, kompenzációk jellemzik gyakran ezt a harcot, és nem csak az állami vállalatoknál, ugyanígy megy a harc például a nyugdíjasok kegyeiért is. Egyre kevesebb szándék mutatkozik a dolgok valódi rendbetételére, amely többet jelentene a vasúti dolgozóknak, utasoknak és az ország lakóinak, mint a politikai okokból most odaítélt karácsonyi csomag.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.