A szerencsés kevesek és az elfeledett sokak

Az Oxfam International igazgatójaként nem azt emelném ki, hogy ez egy bombasztikus hír, hanem inkább azt, hogy a globális egyenlőtlenségre vonatkozó új számok azt mutatják: a világ szegényebb felének kevesebb a vagyona, mint azt korábban gondoltuk. Idén pontosabb adatokhoz jutottunk hozzá, és amikor ezeket a tavalyi számításokra vetítettük ki, akkor azt láttuk, hogy kilenc férfi – és nem 62 férfi és nő – rendelkezett 2015-ben akkora vagyonnal, mint a világ szegényebb feléhez tartozó 3,6 milliárd ember.

A szerencsés kevesek és a többi ember közötti szakadék hatásai mindenhol érezhetők, de leginkább az elfeledett szegények esetében, akik között a nők részesedése aránytalanul magas.

Minden kilencedik ember éhesen fekszik le esténként, és a világ népességének tíz százaléka még mindig napi kevesebb mint 2 dollárból él. Mindeközben a szupergazdagok olyan gyorsan gyarapítják a vagyonukat, hogy a következő 25 évben megjelenhetnek a világ első trilliomosai.

Ezek az adatok egy olyan gazdasági rendszert tükröznek, amely több százmillió embert hagy leszakadni, illetve amely kizárja egy jobb, tisztességesebb és prosperálóbb jövő lehetőségét.

Az Oxfam legfrissebb egyenlőtlenségi jelentése (megjelenésének ideje éppen egybeesett az idei davosi Világgazdasági Fórummal) rávilágít a nagyon igazságtalan gazdaságunk belső működésére, és megoldásokat kínál fel annak kiegyensúlyozására. A jelentés leírja, hogy a szupergazdagok által irányított nagy cégek miként kerülik meg az adózást, nyomják le a béreket és csökkentik a termelői árakat, illetve fektetnek kevesebbet a vállalkozásaikba, hogy maximalizálják a vagyonos részvényeseik hozamát.

Számtalan példa van arra, ahogy a szupergazdag elit – amely előtt, úgy tűnik, a politikai vezetők behódolnak – bármi áron a saját leplezetlen érdekének és profitjának biztosítására törekszik. A gazdagság nem szivárog le a szegényekhez. Rajtunk kívül az IMF és a Világbank is tisztában van már ezzel, a szegény emberek pedig mindig is tudták.

Így amikor a kormányok mindenáron a GDP növelésére törekednek, akkor egy olyan zárt körű gazdasági rendszert erősítenek, amely több százmillió embernek árt, akiket már megtépáztak a szegénység, a betegségek, a kizsákmányolás és a nyomor következményei.

A világ legvagyonosabb emberei nem kemény munka árán jutottak a vagyonukhoz. A világ milliárdosainak több mint a fele örökölte a vagyonát, vagy olyan iparágban szerezte meg, amelyet a korrupció és a haverszellem sző át. De a jó hír az, hogy ezeket a hibákat ki lehet javítani. Bátor, észszerű és praktikus megoldások állnak rendelkezésre. Elérhető az a cél, hogy egy olyan gazdaság épüljön ki, amely az emberek 99 százalékának érdekében működik. Erre már régóta szükség is lenne, ahogyan azt mutatják a tavalyi év politikai megrázkódtatásai, beleértve a brit Brexit-népszavazást és Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelmét. Mindkét esetben a tömegek elégedetlensége tükröződik.

Egyre instabilabb és erőszakosabb világban élünk, ahol a szegény emberek – különösen a nők – kevésbé értékeseknek tűnnek másokhoz képest. Ám mindenkinek az az érdeke, hogy megfordítsuk az egyre növekvő egyenlőtlenség irányába mutató trendet. Elég lenne annyit elérni, hogy a gazdaság mindenki, és ne csak a szerencsés kevesek érdekében működjön. Ha azonban továbbra is a jelenlegi irányt követjük, akkor alááshatjuk azt, amit eddig tettünk a szegénység felszámolása érdekében.

Az idei Világgazdasági Fórum témája a „felelős vezetés”. A kormányoknak döntő szerepük van abban, hogy olyan világ jöjjön létre, ahol mindenki élvezheti a jólét gyümölcseit – ám éppilyen fontos szerepük van a szupergazdagoknak is, akik közül sokan ott vannak Davosban. A számukra megfogalmazott üzenetnek egyértelműnek kell lennie: egy inkluzívabb gazdaság kiépítéséhez újraelosztás szükséges.

A szegénység megszüntetéséhez a kormányoknak fel kell lépniük a vagyonok extrém koncentrációja ellen, nemcsak az adóelkerülés felszámolásával, hanem a vagyonokra és a magas jövedelmekre kirótt adók emelésével is. Ez teremt egyenlő feltételeket, miközben így több milliárd dollár válik elérhetővé az egészségügybe, az oktatásba és a munkahelyteremtésbe történő befektetések finanszírozásához.

Az újraelosztás önmagában azonban nem elegendő. Ahhoz, hogy mindenki jólétben éljen, meg kell változtatnunk a gazdasági modellünket. A kormányoknak fel kell hagyniuk azzal, hogy a piaci erőket és a technológiai változásokat használják fel alibiként a saját hibáik elleplezésére. Arra kell rávenniük a cégeket, hogy vegyék figyelembe a döntéseik szociális hatásait. A kormányoknak meg kell szabniuk a technológiai fejlődés irányát, illetve úgy kell szabályozniuk a piacokat, hogy ne alakuljon ki verseny a minél kisebb bérek és társasági adók irányába.

Az emberiség rendelkezik megfelelő képességekkel és leleménnyel, hogy jobbá váljon a helyzet. Nem kell elfogadnunk egy olyan gazdaságot, amely azért nem működik megfelelően, mert néhány ember hasznot húz a jelenlegi helyzet fenntartásából. Ez nem demokrácia. Mind politikai, mind gazdasági szempontból van értelme annak, hogy az emberek érdekeit tegyük az első helyre, és egy olyan világot hozzunk létre, amelyben mindenki szerencsésnek mondhatja magát, és senkit sem hagynak magára.
Copyright: Project Syndicate, 2017
www.project-syndicate.org