BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Választások 2024: nem mindenhol a várt eredmények születtek a megismételt szavazáson

Megismételt szavazást tartottak vasárnap Nemesdéden, Penészleken, Ópályiban, Nagytarcsán, Kalocsán, Fonyódon, Ófehértón, Nagykállón és Szegi községben. Az új választások nem mindenhol hoztak változást, de azért születtek érdekes eredmények. Mutatjuk hol, hogyan alakultak a szavazások.

Kilenc hazai településen tartottak vasárnap megismételt szavazást: ezúttal Nemesdéden, Penészleken, Ópályiban, Nagytarcsán, Kalocsán, Fonyódon, Ófehértón, Nagykállón és Szegi községben járultak az urnákhoz a szavazók. Volt, ahol a nagyarányú érvénytelen szavazatok miatt kellett ismételni, de előfordultak jogszabálysértések is. Nemesdéden, Penészleken és Szegiben az egész településen megismételték a polgármester-választást, míg Ópályiban a 2. számú, Nagytarcsán a 4. számú, illetve Kalocsa 10. és 11. számú szavazókörében szavaztak újra. Fonyódon az egyéni listás választást ismételték meg, Ófehértón és Nagykállóban pedig a roma települési nemzetiségi választást.

megismételt szavazás
A megismételt szavazás néhol érdekes eredényeket hozott / Fotó: Purger Tamás

Volt, ahol nem hozott változást a megismételt szavazás

A Somogy vármegyei, mintegy 800 lakosú Nemesdéden Kovács Gyula független jelölt nyerte a megismételt polgármester-választást vasárnap. A Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint a győztes 228, míg szintén független vetélytársa, Kuti József 155 érvényes szavazatot kapott, az ugyancsak független Halászi Attila korábban visszalépett a jelöltségtől.

A választást itt azért kellett megismételni, mert a június 9-i, Kovács Gyula győzelmével zárult szavazás eredményét jogszabálysértés miatt megsemmisítette a Somogy Vármegyei Területi Választási Bizottság. A korábbi választáson egyébként Kovács 222 szavazattal, 50,8 százalékot ért el, Kuti József 146-tal, 33,41 százalékot, míg Halászi Attila 15,75 százalékot, 69 szavazattal. 

Itt tehát nem hozott változást a megismételt szavazás.

Szegiben sem változott a végeredmény

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szegiben Trudics Andrea, a Fidesz–KDNP jelöltje lett polgármester, itt is jogszabálysértés miatt ismételték meg vasárnap a június 9-i polgármester-választást – olvasható a Nemzeti Választási Iroda honlapján. A megismételt választáson Trudics Andreára 128-an, a függetlenként induló Kisvárdai Tiborra 101-en szavaztak, Kovács Ferenc és Weiszhausz Gábor Gergely szintén független indulók egy-egy voksot kaptak. 

Itt azért kellett újra szavazni, mivel Szegiben márciusban még csak 246 szavazópolgárt regisztráltak, a választók száma azonban a választásokra 348-ra ugrott, azaz addigra 41 százalékkal emelkedett meg. A polgármester akkor a Fidesz–KDNP jelöltje lett, a Kúria azonban megsemmisítette az eredményt, és új polgármester-választást írt ki.

Ópályiban fordított a Fideszes jelölt

Bálint Albert, a Fidesz–KDNP jelöltje nyerte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ópályiban a megismételt polgármester-választást – közölte honlapján a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap este. A Mátészalkához közeli település 2-es szavazókörében jogszabálysértés miatt kellett megismételni a június 9-én tartott voksolást.  

A nem jogerős végeredmény szerint a Fidesz–KDNP jelöltje 642, Erdélyi Ilona független jelölt 546, míg a szintén független Orbán István 30 szavazatot szerzett. 

Az összesített adatok szerint a névjegyzékben szereplő 2166 választópolgár közül 1337-en szavaztak, közülük 1218-an adtak le érvényes szavazatot, 119-en érvénytelenül szavaztak – olvasható valasztas.hu oldalon. Itt fordult a kocka: a korábbi szavazáson ugyanis Erdélyi Ilona állt az élen, mögötte másodikként még a végül nyertes polgármester, Bálint Albert.

Nagytarcsán a helyzet változatlan

Nagytarcsán Barna Ervin független jelölt lett a polgármester a település 4. számú szavazókörében vasárnap megismételt választás eredménye alapján. A Pest vármegyei községben június 9-én tartott polgármester-választást is Barna Ervin nyerte, de a voksolást a 4-es szavazókörben jogszabálysértés miatt meg kellett ismételni. A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett adatok szerint a szavazókörben a névjegyzékben szereplő 1250 választópolgárból 607-en szavaztak, Barna Ervin 464, Kiss Attila, a Nagytarcsáért Egyesület jelöltje pedig 142 voksot kapott, egy szavazat érvénytelen volt.

Penészlek egy független polgármestert választott

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Penészleken a független Biró Péter nyerte meg a vasárnap megtartott megismételt polgármester-választást  – közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel. Fekete Marianna jegyző elmondta, 

a győztes jelölt 341 szavazatot szerzett, kihívójára, a települést eddig vezető Klenik Sándornéra, a Fidesz–KDNP jelöltjére 308-an szavaztak. 

Itt a 810 névjegyzékben szereplő választópolgárból 653-an járultak az urnák elé, érvényesen 649-en, érvénytelenül négyen voksoltak.

Fonyódon a második körben rosszabbul zárt a kormánypárt

A június 9-i fonyódi választáson Erdei Barnabás, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje nyert, ám a testület nyolc tagjából csak kettő lett fideszes. A képviselők fellebbezései és a szavazatok újraszámlálása után a Kúria megsemmisítette a korábbi eredményt, az egyéni listás jelöltekre új voksolást rendelt el. A város honlapján olvashatók szerint Fonyódon, a vasárnap megismételt voksoláson a Helyi Összefogás Egyesület (Hösze) öt mandátumot szerzett, míg a Fidesz–KDNP a polgármesterrel együtt összesen kettőt. Egyetlen fideszes képviselőnek, Lehel Lászlónak sikerült bejutnia a nyolctagú testületbe, mellettük két független jelöltet szavaztak meg.

Kalocsa

Bagó Zoltán, a Kalo Lokálpatrióta Egyesület jelöltje nyerte a polgármester-választást Kalocsán, ahol vasárnap a 10-es és a 11-es szavazókörben meg kellett ismételni a voksolást jogszabálysértés miatt. A Nemzeti Választási Iroda a honlapján közölte, hogy a szavazókörök összesített adatai szerint a győztes 2423, míg Filvig Géza, a Fidesz–KDNP jelöltje, a jelenlegi polgármester 2257, Szabó Patrik, a Mi Hazánk jelöltje pedig 142 szavazatot kapott. A megismételt polgármester-választás eredménye jókora változást hozott a négy héttel ezelőtti voksoláshoz képest. 

Júniusban, mindössze 23 szavazattal Filvig Géza még megelőzte Bagó Zoltánt, Szabó Patrik pedig akkor is a harmadik volt a választáson. A megismételt voksolás azonban a két szavazókör friss eredményeivel együtt 166 szavazatos fölényt hozott 

a korábban szintén fideszes, valamint európai palamenti képviselő Bagó Zoltánnak.

Kalocsáról egyébként az utóbbi hetekben a korábbinál sokkal többet lehetett hallani. A júniusi választás előtt két nappal Orbán Viktor is részt vett az új Kalocsa–Paks-híd átadásán, a megismételt választás előtt prominens fideszes politikusok kampányoltak a jelenlegi polgármester mellett, a szavazás előtti napra pedig a megismételt választásban érintett szavazókörök területén található szabadidőközpontba szerveztek nagyszabású koncertet Fásy Ádámmal. 

Bagó Zoltánnak egyébként nem lesz könnyű dolga: jelölő szervezetének, a Kalo Lokálpatrióta Egyesületnek ugyanis nem lesz többsége a testületben, a legtöbb mandátumot, szám szerint hatot, a Fidesz szerezte meg. A Békés Kalocsáért Egyesület 3, a Lokálpatrióták 2, a DK – Veled Velünk Egyesület pedig egy képviselőt küldhet a testületbe.

Két helyen szavaztak újra a romák

Ófehértón a roma települési nemzetiségi szavazáson Murguly Patrik Dánielt, Rézműves Zsoltnét, Balogh Pétert, Balogh Péternét és Balogh Lászlót, míg Nagykállóban Balogh Ferencet, Balogh Jánost, Bogdán Zoltánt, Dobó Lajost és Botos Lajost választották a roma nemzetiségi testület tagjai közé. 

Közben, ahogy a Világgazdaság is megírta, a fővárosban sem tekinthető lezártnak a szavazás. 

Itt a Kúria döntése: minden, a főpolgármester-választáson leadott érvényes szavazatot újraszámolnak

A Nemzeti Választási Bizottságnak nyolc napon belül kell újraszámolnia a 782 ezer szavazatot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.