BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Kijöttek a számok, ekkora Harris és Trump támogatottsága

Minimálisra, 3 százalékpontra csökkent Kamala Harris előnye Donald Trumppal szemben az amerikai elnöki posztért vívott harcban.

Kamala Harris demokrata alelnök csupán három százalékponttal (46-43) vezet a republikánus elnökjelölt Donald Trump ellen, ami azt jelenti, csökkent Harris előnye, miután az előző, szeptember 20. környéki közvélemény-kutatás még 6 százalékos előnyt mutatott. Valószínűsíthetően az utóbbi időben a gazdasági kérdésekről Trump üzenetei több szavazónak voltak szimpatikusak, mint Harris megnyilvánulásai.

Amerikai elnökválasztás: Harris és Trump fej fej mellett / Fotó: AFP

Ugyanakkor az is tény, hogy a Reuters/Ipsos közvéleménykutatás hibahatára 3 százalék körül van. 

A válaszadók a gazdaságot értékelték az ország legfőbb problémájának, és mintegy 44 százalékuk szerint Trump befogadhatóbban közelíti meg a megélhetési költségek területét.

A legtöbb megkérdezett szerint a „rezsi” kérdésköre lesz a legfontosabb, mellyel a következő elnöknek foglalkoznia kell, és csak kis részük szerint kell kiemelten kezelni a munkaerőpiacot, valamint az adórendszer átalakítását. Ugyanakkor a választók ezen ponton úgy vélik, Harris inkább alkalmas a gazdag és átlagos amerikaiak közötti szakadék megszüntetésére.

A bevándorlás is fókuszban

Trump retorikájában hagyományosan központi elem a bevándorlás kérdése: a szavazók 53 százaléka egyetértett azzal a kijelentéssel, hogy 

az országban illegálisan tartózkodó bevándorlók veszélyt jelentenek a közbiztonságra,

41 százalékuk viszont nem. A választók a Reuters/Ipsos májusi közvélemény-kutatásában még jobban megosztottak a voltak ebben a kérdésben. Trump egész évben folyamatosan hívja fel a figyelmet a bevándorlók által az országban illegálisan elkövetett bűncselekményekre – úgy tűnik, sikeresen.  

Tény, hogy mióta versenybe szállt a nyáron, Harris folyamatosan magasabb támogatottságot élvez, mint Trump – legalábbis a Reuters/Ipsos közös kutatása szerint. 

A szavazók a legutóbbi közvélemény-kutatás során jobban bíztak Harris mentális egészségében:

55 százalékuk értett egyet azzal az állítással, hogy „szellemileg éles és képes megbirkózni a kihívásokkal”, miközben 46 százalékuk mondta ugyanezt Trumpról.

Megfigyelők szerint szinte biztos, hogy a hét csatatér-állam szavazatain múlik majd a végeredmény – nem is csoda, hogy mindkét jelölt jóformán el sem mozdul ezekről a területekről. A bizonytalanságot tovább fokozza, hogy sok eredmény hibahatáron belül van. 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.