BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Tudástár logo
Gazdasági fogalmak érthetően

Kereskedelem

A kereskedelem olyan gazdasági tevékenység, amely jövedelemszerzés céljából összeköti a termelést és a fogyasztást, a megtermelt javak a termelés és a fogyasztás közötti közvetítése. Két fő csoportja: a belkereskedelmen belül a kis- és nagykereskedelem. Jogi alapja: a tuladonjog. Gazdasági alapja: a munkafelosztás. A külkereskedelem pedig az országok közötti nemzetközi kereskedelmet jelenti. A kereskedelem fajtái: árukereskedelem (ezen belül állatkereskedelem), ingatlankereskedelem, értékpapír-kereskedelem, érem- és nemesfémkereskedelem. Feladata, hogy áthidalva a földrajzi és időbeli különbségeket, kielégítse a fogyasztói igényeket. 

Cikkek a témában

2014
Augusztus 14.
csütörtök 5:00
bónusz brigád

Újabb boltokat nyithat a Bónusz Brigád

Számottevő mértékben nőtt az egy évvel korábbihoz képest a Bónusz Brigád forgalma a nyári időszakban, ami elsősorban a legnagyobb hazai közösségi vásárlói szolgáltatásnál az év első hónapjaiban végrehajtott átszervezésnek volt köszönhető – mondta el érdeklődésünkre Kaprinay Zoltán, a társaság társalapítója és ügyvezető igazgatója.
K. Z.
K. Z.
Pénz- és tőkepiac

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.