BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Tudástár logo
Gazdasági fogalmak érthetően

NAV

Teljes nevén Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a 1964-ban alapított Vám- és Pénzügyőrség, valamint az 1987-től létező Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) összevonásával, 2011-ben létrejött központi költségvetési szervezet. Alaptevékenységeinek körébe a költségvetés bevételeinek (adók, illetékek, vámok) beszedésén túl a vonatkozó jogszabályok betartatása és a szabályszegések retorziója tartozik, de bűnüldözési, nyomozói, rendészeti és igazgatási felhatalmazásokkal is rendelkezik. A szervezet miniszteri felügyelet alatt áll, vezetője pedig minden esetben egy kormányrendeletben kijelölt államtitkár.

Cikkek a témában

2014
Augusztus 13.
szerda 9:38
NAV

Háromszor csapott le romkocsmákra a NAV egy éjszaka alatt

Nagyszabású összehangolt ellenőrzést hajtott végre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a fővárosban. Az elmúlt hét végén 32 frekventált vendéglátóhelyet látogattak meg egy időben a revizorok, és egy-egy helyszínre háromszor is visszatértek. A vizsgált vendéglátóhelyek online pénztárgépekbe beütött forgalma 30 százalékkal nőtt az előző hét péntekjéhez képest - írja az Origo.
origo.hu
origo.hu
Magyar gazdaság

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.